1. RÉSZ

– Anya, a felnőttek is tarthatnak csúnya titkokat?

Az ötéves Mateo kérdése megdermedésre késztette Patriciát a szekrény előtt. Épp blúzt akart átöltözni, amikor a fiú megjelent a hálószoba ajtajában egy piros játékautóval a kezében.

– Miféle titok, szerelmem?

Mateo lehalkította a hangját.

–Apu és Renata nénié. Azé, aki vele dolgozik. Elvira nagymama azt mondta, ne mondd el, mert elszomorodsz, és apa elmehet otthonról.

Patricia érezte, hogy kihűl a keze.

Mauricio hét éve volt házas. Egy Santa Fé-i reklámügynökségnél dolgozott, Renata pedig a kollégái közé tartozott.

— Hol láttad őket?

– Itt – felelte Mateo, és az ágyra mutatott. – Amikor beteg voltam. Apa félmeztelen volt, ő pedig a te fehér köpenyedet viselte. Csókolóztak.

Patricia tovább akart kérdezősködni, de abbahagyta. A fia nem az a tanú volt, akit ki kellett volna kérdeznie. Megölelte.

–Nem tettél semmi rosszat. Ha egy felnőtt újra arra kér, hogy titkolj el valamit, ami megijeszt vagy furcsán érzed magad tőle, mondd el.

Azon a délutánon Patricia eszébe jutott a dátum. Másfél hónappal korábban Mateónak láza volt. Véglegesítenie kellett egy üzletet, és Mauricio ragaszkodott hozzá, hogy otthon maradjon.

„Gyerünk csak. Anyukám majd eljön segíteni” – mondta neki.

A Mexikóvárostól délre, egy zárt lakóparkban álló ház jogilag Enrique-é, Patricia apjáé volt. Amióta összeházasodtak, kölcsönadta nekik, de soha nem változtatta meg a tulajdoni lapon.

Patricia bekapcsolta a kültéri kamerarendszert, és kikereste a dátumot.

Elvira délelőtt tíz órakor érkezett.

Harminc perccel később kikapcsoltak a kamerák.

A napló a belső panelről történő kézi leválasztást jelzett.

Három óra múlva újra dolgoztak.

Patricia ellenőrizte a többi napot is, amikor Mateo beteg volt, vagy későig dolgozott.

A minta ismétlődött: Elvira megérkezett, a kamerák órákra eltűntek, majd visszatértek, mintha mi sem történt volna.

Ekkor érkezett egy üzenet Mauriciótól:

„Ha Mateo holnap is köhögni fog, szólok anyukámnak, hogy jöjjön. Nem hiányozhatsz a munkából.”

Már nem hangzott segítségnek.

Úgy hangzott, mint egy eljárás.

Azon az estén Mauricio megérkezett egy kis karamellás süteménnyel, megcsókolta a feleségét, és szokás szerint játszott Mateóval. Vacsora közben még Renatát is megemlítette.

– Lehet, hogy holnap késő estig maradok nála. Lektorálnunk kell egy prezentációt.

– Renatával?

– Igen. Miért? Féltékeny?

Olyan nyugalommal nevetett, ami jobban megijesztette Patriciát, mint bármilyen idegesség.

Másnap reggel Mauricio sietve távozott, és ottfelejtette a fekete telefonját az asztalán.

Patricia nem nyúlt hozzá.

Nem volt rá szükség.

A képernyő magától bekapcsolt.

Renata: „Megcsinálhatjuk holnap?”

Aztán jött egy újabb üzenet:

„Először kapcsold ki a kamerákat. Legutóbb majdnem előbb értem ide, mint anyád.”

És egy harmadik:

„Mondd meg Elvirának, hogy vigye el Mateót hosszabb időre. Nem akarom, hogy újra lásson minket.”

Patricia lefényképezte a képernyőt.

Aztán megértette, hogy nem csak egyetlen felnőtt árulta el.

Hárman voltak.

És egyikük egy titokkal terhelte ötéves fiát, aminek soha nem lett volna szabad léteznie.

Nem hittem el, mit fogok felfedezni.

2. RÉSZ

Patricia nem hívta fel Mauriciót.

Először Elvirát kereste.

Megbeszélte vele, hogy találkozik egy kávézóban a Del Valle negyedben. Anyósa kifogástalanul öltözve, de láthatóan kényelmetlenül érkezett.

– Történt valami Mateóval?

–Mateo azt mondta, hogy látta Mauriciót Renatával csókolózni a hálószobámban.

Elvira pislogott.

–Ötéves. A gyerekek kitalálnak dolgokat.

Patricia átcsúsztatta a mobiltelefonját az asztalon, és megmutatta a fényképeket.

A nő elvesztette a színét.

– Megnézted a fiam telefonját?

– Úgy tűnik, az üzenetek blokkolva vannak. Tudni akarom, mióta segítesz neki.

Elvira keresztbe fonta a karját.

– Semmi dráma.

– Hat hónap? Egy év?

– Körülbelül másfél éve.

Patricia érezte, ahogy a kávézaj elhalványul.

– És a házasságom megmentése azt jelentette, hogy elvittem a beteg fiamat otthonról, hogy az apja egy másik nőt fektethessen az ágyamba?

– Mauricio magányosnak érezte magát. Te mindig dolgoztál.

–A legrosszabb az volt, hogy azt mondtam Mateónak, ha beszél, az apja elmegy.

Elvira lehalkította a hangját.

– Nem akartam, hogy a gyerek tönkretegye a családját.

– Nem. Majdnem elpusztítottál egy gyereket, hogy megvédj egy felnőttet.

Patricia egyértelmű feltételt szabt: Elvira egyelőre nem marad újra egyedül Mateóval.

Azon az estén semmit sem szólt Mauricióhoz.

Két nappal később Querétaróba kellett volna utaznia egy megbeszélésre, és ott kellett volna töltenie az éjszakát. A tárgyalást azonban videohívásra módosították. Patricia nem szólt neki.

Egy bőrönddel távozott, az autót az irodánál hagyta, majd taxival tért vissza a zárt lakópark közelébe. Mateo az anyai nagyszüleinél aludt.

Negyed kilenckor látta megérkezni Renátát.

Nem volt nálam laptop.

Egy kis bőröndöt cipelt.

Patricia várt pár percet, majd a saját kulcsával lépett be.

A konyhában bor, két pohár és eper volt. Renata ugyanazt a fehér kabátot viselte, amiről Mateo beszélt. Mauricio inge kigombolta.

– Querétaróban vagy – mondta sápadtan.

– És te, a tíz perccel ezelőtt küldött üzeneted szerint, már aludtál.

Renata el akart menni.

– Először is, hagyd itt a köntösömet – mondta Patricia.

Mauricio ököllel az asztalra csapott.

–Elég volt! Jelenetet csinálsz!

– A műsor másfél éve indult.

Az arca megváltozott.

– Beszéltél anyámmal?

-Igen.

Renata elment. Aztán Mauricio abbahagyta a tagadást. Azt mondta, szereti Renatát, hogy a házassága már egy ideje „halott”, és hogy Patricia a munkájának él.