1. RÉSZ

A mondat, ami elnémította a társaság felét, egy 4 éves kislány szájából hangzott el: “Anya, apa Alvaro úr füle mögött van.”

Lucia úgy érezte, mintha a faház márványpadlója felszakadhatna a sarka alatt.

A cég éves ünnepségét azon a szombaton tartották egy hatalmas házban Pozuelo de Alarcónban, kerttel, úszómedencével, egyenruhás pincérekkel és fehér virágokkal megrakott asztalokkal. Lucía az utolsó pillanatig habozott, hogy részt vegyen-e rajta. Mivel férje, Sergio, 11 hónappal korábban hosszú betegség után elhunyt, minden zenével és nevetéssel teli összejövetel egy másik élethez tartozott.

De Álvaro, a főnöke és Sergio legjobb barátja az egyetem óta, ragaszkodott hozzá.

– Hozd ide Noát. Lesz ott bőven helye szaladgálni.

Noának nem kellett kétszer mondani. Perceken belül már asztaltól asztalig rohangált, a vízben tükröződő tükörképeket kergetve, és egy felügyelő komolyságával tett fel kérdéseket idegeneknek. Lucía viszont minden tekintet magán volt. Az irodában már pletykák keringtek Álvaro közelségéről: hogy bevásárlószatyrokat vitt a házához, hogy megjavította a nappali redőnyeit, hogy elkísérte a kórházba, amikor Noának láza volt.

Lucía tudta, miért teszi. Álvaro elvesztette a legjobb barátját. Elvesztette a férfit, akivel családot alapított. Noa pedig az apját veszítette el, mielőtt még felfogta volna, mit jelent elveszíteni valakit.

Még így is fájnak a pletykák.

Amikor Noa majdnem felborított egy poharakkal teli tálcát, Lucía zavartan vörös arccal rohant felé. Álvaro ért oda előbb. Felemelte és elmosolyodott.

– Hé, földrengés, végül teljesen egyedül fogod vezetni ezt a céget.

Noa kuncogott. Aztán teljesen elnémult.

Tekintete Álvaro fejének bal oldalára szegeződött.

A lány felemelte a kezét, félrelökött egy ősz hajtincset, és a füle mögé mutatott.

– Anya… Apa ott van.

Álvaro elsápadt.

Nem kínos mosoly volt. Nem meglepetés. Félelem.

Túl gyorsan tette le Noát.

– Drágám, gyere velem – mondta Lucia, és megpróbált nevetni. – Összekevered…

“Nem!” – kiáltotta Noa. “Apa ott van! Nézzétek! Meg kell mentenünk!”

Több beszélgetés is elcsendesedett körülöttük. Egy vezető úgy tett, mintha a telefonját nézné. Egy nő a HR-től elnézett. Álvaro motyogott valamit, hogy fel kell vennie egy hívást, majd eltűnt a pergola felé.

Lucíának egy szelet citromtortával sikerült lenyugtatnia Noát. Megpróbálta meggyőzni magát, hogy mindez gyerekes asszociáció volt, egyike azoknak a kegyetlenül ártatlan dolgoknak, amiket a gyerekek tesznek, ha hiányolnak valakit.

De Álvaro reakciója nem illett ide.

Fél óra múlva odament, hogy megkeresse, hogy bocsánatot kérjen. Háttal találta, amint a társával, Tomással beszélgetett.

„Tényleg felújítod az egész emeletet?” – viccelődött Tomás. „Két új hálószoba, egy fürdőszoba, egy dolgozószoba… Ez úgy hangzik, mint egy család.”

Álvaro olyan halkan válaszolt, hogy Lucía semmit sem értett.

Aztán egy kültéri lámpa forgott a szélben, és a fény pont a profiljára esett.

Lucia a füle mögé nézett.

És abbahagyta a légzést.

Volt ott egy apró iránytűrózsa.

Pontosan ugyanolyan, mint amit Sergio egész életében viselt ugyanazon a helyen.

2. RÉSZ

Lucia hátrált, amíg egy asztalnak nem ütközött.

Jobban ismerte ezt a tetoválást, mint Sergio számos fényképét. Noa minden este megérintette, amikor az apja betakarta az ágyba. Számára ez a kis iránytű nem csak tinta volt: az apja része.

Álvaro megfordult és meglátta a lányt.

– Lucía…

– Mikor sikerült elkészítened?

A füléhez emelte a kezét, mintha most jutott volna eszébe, hogy ott van.

– Itt nem.

-Jelenleg.

Tomás szó nélkül elsétált. Álvaro nagyot nyelt.

—6 hónappal ezelőtt.

A randi nagyon megviselte Lucíát. Ekkor kezdte Álvaro hosszabbra növeszteni a haját.

– Sergio kért tőled azt a tetoválást, amikor 19 éves voltál – mondta –. Te mindig azt mondtad, hogy visszakoztál.

-Én megcsináltam.

– Akkor miért pont most?

Álvaro lehunyta a szemét.

– Mert igennel tartoztam neki.

Lucía előbb érezte a haragot, mint a gyengédséget.

– Ne csinálj könnyű magyarázatot a férjemről.

– Nem fogom csinálni. Minden nap hiányzik.

– És a reform? Az is Sergio miatt van?

Álvaro hallgatása rosszabb volt bármilyen válasznál.

Noa hangja hallatszott a kertből, amint az anyját hívja.

Álvaro a lányra nézett, majd Lucíára.

–Van még valami. És ha elmondom, lehet, hogy holnap már nem akarsz majd látni.

Lucía ekkor rájött, hogy a tetoválás nem a titok.

Csak az ajtó volt az.

3. RÉSZ

Lucía nem volt hajlandó végighallgatni a többieket 60 kollégája előtt, Noa csupán pár lépésnyire volt tőle, olyan fények alatt, amelyek minden gesztust látványossá tettek. Egyszerűen felkapta a táskáját, megölelte a lányát, és azt mondta, hogy fáradt. Álvaro nem próbálta megállítani.

A majadahondai lakásába vezető úton Noa egy rongynyúlhoz ölelte, amelyet mindig az autóban tartott.

– Anya, miért van ott az a férfinak apa?

Lucia megragadta a kormánykereket.

– Nincs apja, drágám. Van egy rajza, ami hasonlít rá.

– Ez apa rajza.

-Igen.

– Szóval akarja.

Az utolsó mondatra sokkal nehezebb volt válaszolni.

Azon az estén, miután lefektette Noát, Lucía hónapok óta először kinyitott egy dobozt, amit a szekrény tetején tartott. Bent mozijegyek, régi levelek, egy kórházi karkötő és több száz nyomtatott fénykép volt. Addig keresgélt, amíg meg nem találta azt, amelyiken Sergio 19 évesen, soványan, leégve nevet egy kis valenciai tetoválószalon előtt.