Az interjú során megalázták, mert szegény volt, nem sejtve, hogy egy milliomos mindent lát, és beleszeretett.
– Azon a biciklin érkezett? És úgy szándékozik képviselni a cégünket?
Mariana Reyes kinézett az ablakon. A biciklije a bejárat mellett, két csillogó kisteherautó között lánccal volt lekötve. Az ülés foltozva, a kosár ferde, de azért hozta oda aznap reggel, amikor nem volt pénze buszra.
– Az iktatás és elfogás miatt vagyok itt – felelte –. Tíz perccel korábban érkeztem.
Beatriz Escalante, a személyzeti vezető, visszavonta a kérését.
– A pontosság nem minden. A megjelenés is számít.
A másik két riporter mosolygott egymásra. Az egyik halkan motyogott valamit Hamupipőke biciklijéről.
Mariana forróságot érzett az arcában.
Hét hónapja keresett munkát. Egy papírboltban dolgozott, amíg beteg édesanyját kellett ápolnia. A temetés után csak az adósságok, a bérelt ház és a csend maradt, ami még akkor is fájt, amikor este hazaért.
Kék ruhája fölé kulcsolta a kezét.
– A ruháim tiszták. És tudom, hogyan kell csinálni. Ha megengedi, hogy bemutassam a bizonyítékot…
– Nem lesz rá szükség.
Marianna lassan felkelt.
– Tehát nem utasítják el a képességemet. Csak még nem tudják.
Felvette a mappáját és elment, mielőtt a hangja megremegett volna.
A folyosón egy tárgyalóterem mellett várakozó férfi félreállt, hogy elengedje. A lány alig pillantott rá.
Hallotta az utolsó néhány mondatot.
Sebastián Arriaga volt az, a cég tulajdonosa.
Épp akkor ért az ablakhoz, amikor Mariana egy könnycseppet törölgetett és leoldotta a biciklijét.
Azon az estén kérte a jelöltek értékeléseinek áttekintését. Mariana értékelésében csak egyetlen mondatot talált: „Nem felel meg a követelményeknek.”
Nem volt bizonyíték a lefoglalásra vagy az iratok értékelésére.
Sebastian otthagyta a lapot az asztalon.
Évekig azt hittem, hogy a jó fizetés elég egy tisztességes céghez. Most kezdtem gyanítani, hogy mi is történik valójában azokon a helyeken, amelyeken túl gyorsan áthaladtam.
Szombaton elment a házához közeli piacra gyümölcsöt venni.
Felismerte egy stand mögött, amint guavákat rendezett el egy kis piramisban. Zöld kötényt viselt, és egy nővel nevetett, aki a citromok áráról vitatkozott.
Marianna nem ismerte fel őt.
– Mit hozhatunk önnek, fiatalember?
Sebastian avokádót rendelt.
Két érettet és néhány keményebbet választott.
–Ma ezeket megeszi. A többiek várhatnak.
Nézte, ahogy a nő félrehúz egy sérült darabot.
– Az is működik, ugye?
– Salsát készíteni, igen. De ha ő jó pénzt fizet nekem, akkor én is jó pénzt fogok fizetni neki.
Sebastian elmosolyodott.
Amikor megkapta a visszajárót, kiszámolt egy plusz bankjegyet, és megmutatta a nőnek.
Mariana megmérte a kezét.
– Igazad van. Köszönöm. Ma kicsit szétszórt vagyok.
– Rossz nap?
– Rossz hét volt. De holnap véget ér.
Nem szólt neki az interjúról. Megkérdezte, kér-e koriandert, és kiszolgált egy idős hölgyet, aki megszámolt érméket tartott a kezében.
Mielőtt Sebastian elment, három guavát tett a táskájába.
–Ingyenesek. Túl érettek ahhoz, hogy megtartsák őket, és manapság alig van rájuk szüksége valakinek.
Több gyümölccsel távozott a piacról, mint amennyire szüksége volt.
Ez a három guava végig elkísérte az anyósülésen az út során.
Hétfőn Mariana meghívást kapott, hogy egy másik személlyel együtt végezzen értékelést.
Majdnem elutasította őt.
Don Eusebio, a szomszéd, aki kölcsönadta neki a biciklit, az udvaron találta, amint a telefont nézegeti.
– Mi történt, lányom?
Elmagyarázta neki.
Az öregember meghúzott egy anyát a kormányon, mielőtt válaszolt.
– Nem kell visszamenned, hogy bármit is bizonyíts nekik. De ha akarod az állást, akkor hajrá.
Marianna egyetértett.
A teszt két órán át tartott. Rendszerezte a fájlokat, észlelte a duplikált rekordokat, és kevés hibával rögzítette az információkat.
Három nappal később felvették.
Beatriz anélkül nyújtotta át neki a dokumentumokat, hogy ránézett volna.
– Lesz egy próbaidőszak. Az itteni hibák költségesek.
Marianna aláírta.
Az archívum a földszinten volt: azonosítatlan dobozok, rosszul lezárt mappák és polcok, ahol senki sem találta meg, amit keresett.
A felettese, Oscar, hónapok óta kért segítséget.
– Nem várok csodákat – mondta neki. – Kezdd a meglévő szerződésekkel.
Kérdésekkel kezdte.
Ezután leltárt készített, szétválogatta a lejárt dokumentumokat, és létrehozott egy egyszerű nyilvántartást, hogy nyomon kövesse, ki vette át az egyes mappákat.
Nem egy hét alatt javított meg mindent. Voltak napok, amikor több rendetlenséget fedezett fel, mint amennyit megoldott.
De az első hónap végére az alkalmazottaknak már nem kellett hat dobozt kinyitniuk egy szerződés megtalálásához.
Egyik reggel Oscar kétségbeesetten érkezett.
– Szükségem van az eredetire a Transportes del Bajío-tól.
Mariana megnézte a névjegyzéket.
—A Purchasing kedden vette át. Itt a címzett neve.
Tíz perccel később a dokumentum megjelent az asztalon.
Oszkár megkönnyebbülten nézett rá.
– Épp most mentettél meg egy megbeszéléstől.
– A regisztráció mentette meg. Épp most töltöttem ki.
Apránként felhagyott azzal, hogy „az legyen, aki biciklizik”.
Elkezdték a nevén szólítani.
Teresa, a számlázási részleg egyik kollégája kávét hozott neki. A biztonsági őr foglalt neki egy helyet, ahol a biciklijét anélkül tárolhatta, hogy útban lenne. Még a futárok is érdeklődtek felőle, ha kétségeik voltak a kézbesítéssel kapcsolatban.
Beatriz nem osztotta ezt a lelkesedést.
