A borászatunkat megvásárolni szándékozó cég néhány hónappal korábban alakult.

Több közvetítő cég után az igazi haszonélvező Sebastián Valdés volt.

Artúr fia.

Sokkal olcsóbban akarták megvenni az ingatlanunkat, mint amennyibe került.

Továbbá Arturo hónapok óta tudta, hogy ez a terület egy új városi projektből profitálna, amely megsokszorozná a föld árát.

Nem a cégünket mentette meg.

Megpróbált ellopni tőlünk egy ingatlant úgy, hogy a saját fiát használta fel rejtett vevőként.

Amikor hazaértem, Marianát az ajtóban találtam ülve és sírva.

– Be kell vallanom neked valamit.

Lucía megmutatta neki a fényképet, mielőtt meghalt.

Azt is megkérdezte tőle, hogy mi az egyik cég, amelyik pénzt kapott.

A cég Mariana testvéréé volt, egy férfié, akit évekkel korábban csalásért ítéltek el.

Arturo ezt a múltat ​​használta fel a zsarolására.

–Azt mondta, hogy ha együttműködöm, békén hagyja a testvéremet.

– Hogyan lehet együttműködni?

Mariana lehajtotta a fejét.

– Lucia dokumentumait keresem.

Háromszor léptem be a könyvtárba a kora reggeli órákban.

Soha nem sikerült kinyitnia a rekeszt.

Akkor értettem meg, miért sikított, amikor Sofia megtalálta.

De Ricardo még mindig hiányzott.

Behívattam Joaquín irodájába.

A fiam kérdés nélkül érkezett.

Ez jobban fájt, mint vártam.

– Az édesanyád tudott a szerződésekről – mondtam neki. – Most tőled akarom hallani.

Ricardo bevallotta.

Több szerződést is aláírt, mert megbízott Arturoban. Amikor Lucía nyomozni kezdett, Arturo megfenyegette, mondván, hogy minden aláírás Ricardóé, és ha botrány tör ki, őt fogják vádolni.

„Anya megkért, hogy hagyjam abba az aláírást” – mondta. „És megkért, hogy mentsem el az e-maileket.”

Elővett egy USB-meghajtót a zsebéből.

Három évig őrizgettem a másolatokat.

Joaquín összekapcsolta.

Az akták között szerepelt egy rendkívüli ülés jegyzőkönyve, amelyet Lucía hívott össze egy hónappal a halála előtt.

Sikerült rávennie két igazgatósági tagot, hogy hagyjanak jóvá egy független könyvvizsgálatot, és megakadályozzák a kettős engedélyezés nélküli nagyobb eladásokat.

Arturo három éven át úgy tett, mintha az a találkozó meg sem történt volna.

De jelen volt még valaki.

Teresa Navarro, a tanács korábbi titkára.

Tíz nappal Lucia temetése után lemondott, majd eltűnt.

Joaquínnak sikerült megtalálnia.

Amikor felvette a telefont, csak annyit mondott:

– Három éve várok erre a hívásra.

És amit Teresa éppen adni készült nekünk, örökre elpusztíthatta Arturo Valdést.

3. RÉSZ

Teresa most egy kis házban élt Querétaróban.

Amikor Joaquínnal megérkeztünk, még becsöngetés előtt kinyitotta az ajtót.

– Don Ernesto – mondta –, mindenekelőtt szeretnék mondani valamit: pénzt fogadtam el.

Nem sírt.

Nem keresett kifogásokat.

Arturo hatalmas összeget ajánlott neki, ha lemond, hallgat, és átadja a jelszavait a cég belső rendszerének.

Terézia egyetértett.

– Életem legrosszabb döntése volt.

De mielőtt elment, tett valamit, amiről Arturo nem tudott.

Az összes tanácsi e-mailt átmásolta egy USB-meghajtóra.

Letette az asztalra.

– Lucia asszony megbízott bennem. Én kudarcot vallottam, amikor elfogadtam azt a pénzt, de ezt nem tudtam tönkretenni.

Az üzenetek mindent megerősítettek.

Arturo álcégeket hozott létre, hogy pénzt szippantson el a Restauraciones Morales-től.

Családtagjait és ismerőseit használta fel frontemberként.

Azzal a mesterkedéssel próbálta leértékelni a borászatunkat, hogy Sebastian, a fia, egy látszólag független cégen keresztül megvásárolja.

Ricardóra, Marianára és Teresára is nyomást gyakorolt, hogy hallgassanak.

De volt egy kérdés, amit már nem tudtam elkerülni.

– Teresa, mondd el az igazat. Láttál valaha bármit, ami arra utalt, hogy Arturonak köze van Lucía halálához?

Állta a tekintetemet.

-Nem.

A feleségem évek óta szívbetegségben szenvedett.

Teresa úgy hitte, Lucia tudja, hogy fogytán lehet az ideje, és ezért dolgozott olyan kétségbeesetten az utolsó hetekben.

Ez egyszerre hozott megkönnyebbülést és fájdalmat is.

Lucía nem Arturo elől menekült.

A saját szíve ellen küzdött.

Visszatértünk Guadalajarába.

Egy igazságügyi könyvelő áttekintette a tranzakciókat, és megerősítette, hogy a raktár eladására vonatkozó állítólagos sürgősség hamis volt.

Az adósság, amelyet Arturo állítása szerint ki akart fizetni, nem létezett.

Az ingatlan több millióval többet ért, mint amennyit a felajánlott ár tartalmazott.

És a tervezett városi átalakításokkal az adott területen akár háromszor annyit is érhet.

Joaquín diszkréten felvette a kapcsolatot a pénzügyi bűncselekményekre szakosodott nyomozókkal.

Nem akartuk, hogy Arturo megtudja, mennyi pénzünk van.

Látni akartam még utoljára, mielőtt mindennek vége.

Ricardo felhívta.

– Apám beleegyezett, hogy aláírja – mondta neki. – Ma este látni akar téged a házban.

Arturo pontosan kilenc órakor érkezett.

Ugyanazt a sötét kabátot viselte, amit a fontos megbeszéléseinkre szokott.

Mosolyogva jött be.

„Tudtam, hogy végül megérted majd, Ernesto. Ez az akció mindenkinek a legjobb.”

-Leül.

Az asztalomon ott volt az aláíratlan szerződés, a jegyzőkönyv, amit Lucia védett, az e-mailek, a könyvelési jelentés és a felvevő.

Arturo abbahagyta a mosolygást.

Megnyomtam a gombot.

Saját hangja betöltötte a szobát.

„Ernesto negyven éve bízik bennem…”

Aztán Lucia hangja megszólalt:

„Teljes körű auditot kérek.”

Arturo rám nézett.

– Van egy kontextus, amit nem értesz.

– Lucía megértette.

Letettem elé a fiának küldött e-maileket.

Aztán az áthelyezések.

Aztán jött Teresa kijelentése.

– Mindenem megvan.

Negyven év óta először láttam félelmet a barátom szemében.

Nem tartott sokáig.

Arturo mindig is jól tudta kontrollálni magát.

– Az ügyvédem nélkül nem fogok többet mondani.

– Nekem ez jónak tűnik.