Visszatérve összegyűjtöttem a csapatot.

– 115 fős csoportokban kelünk át, hajnali 2-kor kezdünk, amikor a vízszint lecsökken. Matías lefelé megy a folyón. Én vezetem az utat. Senki sem változtathatja meg a sorrendet az időmegtakarítás érdekében.

Tamás az órájára nézett.

– Így biztosan időben érkezünk.

– A késés pénzbe kerül. 460 állat összefogása emberéletekbe kerülhet.

Matías nem mondta el a véleményét, amíg meg nem kérdeztem.

– Jól elvégezte a felmérését. Én is átlépném a határt, ahogy mondja.

Az első csoport 9 percet vett igénybe. A másodikban egy rönk gurult le éppen akkor, amikor az állatok elérték a mély csatornát. Az elöl haladó négy megpróbált visszafordulni, a többiek pedig elkezdtek összezsúfolódni.

-Matías, kapcsold le az áramot!

Morót vezette lefelé a folyón, és a lovat akadályként tartotta. Végigvágtattam a szemközti parton egy fűzfák közötti nyílásig. Hajnalban ellenőriztem azt a helyet. Oldalra érkeztem, meglengettem a kabátomat, és egy másik kiutat kínáltam nekik. A vezetők felém fordultak; mögöttük majdnem 100 holttest követte ugyanazt a vonalat.

Két bikát veszítettünk el, az egyik megsérült az előző nap óta, a másikat pedig elsodorta az áramlat. A maradék 458 az északi parton volt 5:25-kor. Leültem a kavicsra, mert remegtek a lábaim. Aztán felkeltem: még 31 kilométer volt hátra.

Pénteken 17:40-kor érkeztünk Nuevo Idealba. A szerződés 18:00-kor lejárt. A vevő megszámolta a füljelzőket, ellenőrizte az igazolásokat, és 458 szarvasmarhát kapott a két veszteségre vonatkozó, megállapodott korrekcióval. 18:12-kor aláírta az átvételi elismervényt; a szarvasmarhákat határidőn belül bemutattuk.

Rodrigo egy kisteherautóval érkezett Saúl Medinával, a fejlesztő képviselőjével. Előkészítettek egy levelet, amiben elismertem a „működési képtelenségemet”, és beleegyeztem, hogy tárgyalunk a Las Ánimas eladásáról. Mosolyogva léptek be a karám irodájába. Hagytam, hogy letegyék a dokumentumot az asztalra.

– A szállítás befejeződött – mondtam.

Rodrigo elsápadt, miközben a karámokra nézett.

– Állatokat veszítettél el, és mindenkit veszélybe sodortál a makacsságod miatt.

– Kettőt vesztettem. Hajlandó voltál arra, hogy 460-at veszítsünk.

Elővettem a lemondási űrlapot, amelyen a felhasználóneve volt, a számára küldött kód visszaigazolása, a cégéhez átutaltatott 186 000 dollárról szóló nyugta, és az ígéret, hogy 300 000 dollárt ajánlanak fel neki az aláírásomért. Végül a levágott tűt a műanyag zacskójába tettem.

– Matías csiszolási nyomokat talált. A barkácsbolt megerősítette, hogy két nappal korábban vettél festéket és egy olcsó tűt. Én magam is láttam, amikor elhagytad a karámot. Szivárgást akartál okozni, és alkalmatlannak tüntetni fel.

Saul elhúzta a székét. A javaslat tartalmazott egy jutalékot, nem adott felhatalmazást szabotázsra, és megértette, hogy a maradás miatta kárt okozhat. Közölte, hogy a cége visszavonja az ajánlatot, és elköszönés nélkül távozott.

Rodrigo nem vallott be egy kész tervet. Nem volt rá szükség.

– Apa rád bízta a döntést – köpte ki. – Csak arra akartalak kényszeríteni, hogy egy jövedelmező lehetőséget nézz meg.

– Nem. Azért akartál megvádolni, mert letérdeltettem.

A bátyám azt mondta, hogy a vérnek többet kellene érnie, mint az üzletnek. Ez végre tisztázott valamit, amit évek óta kerülgettem.

– Pontosan azért, mert a testvérem vagy, hozzáférést adtam neked a számláimhoz és az embereimhez. A vér megmagyarázza, miért fáj ez; nem ment fel téged.

Felhívtam az ügyvédemet a jelenlétében. Még aznap délután visszavontuk a közigazgatási engedélyeit. Feljelentést tettem a megbízólevelek visszaélése, a költségtérítés elsikkasztása és a karám megrongálása miatt. Írásban is értesítettem, hogy a 40%-os részesedésének bármilyen eladásakor tiszteletben kell tartani az okirat szerinti elővásárlási jogomat. Nem kértem a letartóztatását az irodában, és nem is rendeztem jelenetet. Bizonyítékokat nyújtottam be, és hagytam, hogy minden eljárás a maga útján folyjon.

Tomás megerősítette, hogy Rodrigo helyszíneket és üzeneteket kért tőle az előrehaladásunkról. Mivel soha nem tudott a szabotázsról és együttműködött, nem jelentettem, de a hét végén abbahagyta a munkát Las Ánimasban. Nico hónapokkal később vette át a helyét, Rubén pedig a mentora volt, amíg felépült a térdsérüléséből.

Miután mindent aláírtam, kifizettem Matías bérét, bónuszait és a neki járó nyolc napot. Mosolygás nélkül zsebre vágta a pénzt.

– Ez volt a megállapodás – mondtam.

– Ez volt a megállapodás.

Hector a válaszomra várt. Megmentettem a szerződést, és már nincs szükségem egy másik zsokéra. Most először értettem meg, hogy ez a szükséglet hiánya az egyetlen esélyem az őszinteségre.

Hajnalban találtam rá az istállóban, éppen Morót kefélte. A nyereg és a takaró készen állt.

– Hectorral mész?

„Jó ajánlat. Egy héttel ezelőtt még elfogadtam volna.”

A félelem arra késztetett, hogy több pénzt ajánljak fel. Nem foglalkoztam vele.

-Marad.

– Mit csinál?

-Semmi.

Máté mozdulatlan maradt.

–A kiszállítás véget ért. Rubén vissza fog térni, Nico el tudja végezni a munkát, én pedig tudom, hogyan kell vezetni a ranchomat. Nincs szükségem vezetőre, lóidomárra vagy más férfira, hogy megoldja a problémáimat. Vasárnap be akarlak menni a konyhába, és ott akarlak találni, még akkor is, ha nincsenek törött kerítések vagy mozgatnivaló állatok. Tudni akarom, milyen érzés unatkozni veled. Nem ígérhetek örökké, de tudom, hogy téged kérlek, nem a munkádat.

Néhány másodpercig a földet bámulta.

– Azt kéred, hogy utasítsak vissza valami nagyon jót.