A bátyám eljegyzésén a menyasszonya a nagyapám gyűrűjét viselte, és gúnyosan felnevetett: „Vigyétek innen a poharakat, megjött a parasztlány a sáros csizmájában!” Amikor kimentem a folyosóra, meghallottam, ahogy az apja egy többmilliós adósságról beszél. Szó nélkül felhívtam a szállodaigazgatót, és leállítottam egy másik szerződés aláírását. Ekkor megláttam a nevemet egy dokumentumon… és közvetlenül alatta az anyámét.

– Apa majd később elmagyarázza. Most vendégek várnak ránk.

Clara lapozott az utolsó oldalra. Ott volt a teljes neve, a személyi igazolványszáma és egy aláírás, ami utánozta a sajátját.

Alatta egy kézzel írott mondat állt: „A dokumentációt benyújtotta és a megállapodást Teresa Roldán megerősítette.”

Clara felnézett az anyjára. Teresa sírva fakadt, mielőtt bárki kérdezhetett volna tőle valamit.

3. RÉSZ
– Mondd, hogy nem te tetted ezt – suttogta Clara.

Teresa a falnak támasztotta a kezét. Aznap este először látszott, hogy nem aggódik a ruhák, a vezetéknevek vagy a vendégek véleménye miatt.

„Julian azt mondta, hogy egy családi projekthez akarnak venni egy darab földet” – válaszolta a nő. „Kért tőlem egy másolatot a személyi igazolványodról és az otthon tartott ingatlan-nyilvántartási okiratról. Azt mondta, hogy csak egy értékbecsléshez kell.”

– És az aláírásom?

– Nem én tettem. Esküszöm.

– De mindent megadtál neki, amire szüksége volt, hogy megpróbálja.

Teresa lehajtotta a fejét. Daniel mozdulatlan maradt, és a papírokat bámulta, amelyek az imént csapdává változtatták az eljegyzésüket.

Álvaro Medina ügyvéd tisztázta, hogy ezek a dokumentumok nem elegendőek az ingatlan jelzáloggal való megterheléséhez: további ellenőrzéseket és eljárásokat igényelnek. De megtéveszthetik a hitelezőt, elhitetve vele, hogy fedezet létezik.

„Nem adunk át több dokumentumot” – jelentette ki Álvaro. „És ma este írásban közöljük, hogy mindkét engedélyt megtévesztéssel szerezték meg, és Clara aláírása hamis.”

Julian abbahagyta a barátságosság színlelését.

– Nem tudsz semmit sem bizonyítani. A bátyád már aláírta.

„Amit aláírtál, azt megtámadjuk” – válaszolta Álvaro. „Megőrzzük az eredeti dokumentumokat, az üzeneteket és a hozzáférési naplókat. Mostantól az ügyvédeden keresztül kommunikálsz velünk.”

Valeria Daniel karjába kapaszkodott.

„Drágám, beszélj már velük egy kis józan észt. Apámnak csak a pénzügyeivel volt gondja, ennyi az egész. Ha összeházasodunk, minden mindenkié lesz.”

Dániel félreállt.

– Tudtad, hogy kezest fognak kérni tőlem?

Túl sokáig várt a válasszal.

– Tudtam, hogy segítségre van szükségünk.

– Megkérdeztem, hogy tudod-e.

– Igen – ismerte be végül. – De apa azt mondta, hogy nem voltál veszélyben.

Daniel lehunyta a szemét. Két éven át hitte, hogy Valeria azért szereti, aki. Most eszébe jutottak a lány állandó kérdései a megtakarításairól, a lakásáról és a családi vagyonról.

„Te is hallottál Clara farmjáról?” – kérdezte.

Valeria lesütötte a tekintetét. Elég volt.

Inés bejelentette, hogy a pénzügyi cég két képviselője várakozik lent, hogy összegyűjtsék az aláírásokat. Julián látszólag visszanyerte a reményt.

– Látod? Ők profik. Mindent meg lehet javítani.

Clara a mellkasához szorította a borítékot.

– Nem fognak semmit beszedni. És ezt a szállodát sem fogod használni a beszerzéséhez.

Julian szárazon felnevetett.

–Ez a szálloda? Most azt hiszed, hogy az épület is a tiéd?

Inés egy lépést tett előre.

– Nem kell elhinned. Pedig az.

Senki sem szólt semmit.

„Clara Roldán asszony a Miradort birtokló csoport többségi tulajdonosa” – folytatta Inés. „Ráadásul a cége fedezte az ünnepség költségeit, ajándékként Danielnek. A Ledesma család nem fizette a lakomát.”

Valeria kinyitotta a száját, de nem találta a szavakat. Teresa úgy nézett a lányára, mintha évek óta egy idegennel élne.

– Azt mondtad, az építőiparban dolgozol – mormolta.

– Építőiparban dolgozom – felelte Clara. – Én vagyok a tulajdonosa a cégnek is, amelyik a munkát végzi. Soha nem kérdezted meg, hogy jól vagyok-e.

Julian mintha számolgatott volna valamit a szemével. A hangja azonnal megváltozott.

– Clara, megegyezhetünk. Ha megvannak a forrásaid, egy kis befektetés megoldaná ezt a zavart.

Clara kinyitotta az aktatáskáját, és elővett egy másik mappát, amelyet délután vett fel a befektetési cég irodájában. Sem csekket, sem visszavásárlási ajánlatot nem tartalmazott.

—Kilenc nappal ezelőtt a cégem egy alapból megvásárolta a Ledesma Patrimonio lejárt tartozását. A névértéke 5 000 000 euró. Most már mi vagyunk az egyik fő hitelezőjük.

Julian hátradőlt az asztalon. Hónapokig titkolta a veszteségeit, és fizetési határidő-hosszabbítást kért, úgy tett, mintha nem létező vagyonnal rendelkezne. Most azonban a terve, hogy Daniel kárára refinanszírozza a hitelt, kezdett kudarcot vallani.

– Ezt nem teheted velem a lányom eljegyzésének estéjén – mondta rekedten.

–A tiéd volt az elkötelezettség, Julián. A bátyám elkötelezettsége egy olyan adósság iránt, amit eltitkoltál előle.

Clara nem tudott volna egyetlen telefonhívással semmit sem elvenni tőlük. De elutasíthatott volna egy megtévesztő refinanszírozást, és jogi úton követelhette volna a tartozást.

„Az ügyvédeim minden garanciát és minden tranzakciót felül fognak vizsgálni” – tette hozzá. „Ha hamisított dokumentumokat, felelősségre vonják. És Daniel nem fogja kockáztatni a jövőjét azért, hogy eltussolja a hibáit.”

– A mi éjszakánk! – tört ki Valeria. – Nem pusztíthattok el minket az egész világ előtt!

Clara némán figyelte. Emlékezett a nevetésre, ami a csizmáit kísérte, amikor beléptek, és arra, ahogy nagyapja gyűrűjét szándékosan megcsavarta. Mégsem érzett elégtételt, hogy ijedtnek látta. Csak hatalmas csalódást érzett.

„Nem fogom kétszáz ember előtt kiállítani a dokumentumait” – mondta. „Ezt önnek kell elmagyaráznia azoknak, akik bizalmat szavaztak önnek. De az ünneplésnek vége.”

Inés megszervezte a távozást, és értesítette a pénzügyi céget, hogy hivatalos értesítést kap a kérdéses aláírásokkal kapcsolatban. Senki sem vette át a dokumentumokat. Ezután ügyvédeket hívtak, nem egy filmből vett jelenetet.