Nora szabad kezével megérintette a nyakában lógó apró ezüst medált. Már nem egy sötét összeesküvés bizonyítékát rejtette. Most az anyja utolsó fényképe és egy új, közös kép pihent benne, amelyen ő és Charles mosolyognak.
Lentről, a hatalmas konyhából ismerős zajok és vidám nevetés szűrődött fel. A személyzet – akik immár nem szolgálók, hanem a kibővült család tagjai voltak – épp a nagy, közös asztalt terítette a vacsorához.
Nora rámosolygott az idős férfira, majd gyengéden karon fogta. – Menjünk, nagyapa. Várnak ránk a konyhában, és te tudod, hogy Mrs. Higgins nem szereti, ha kihűl az étel.
Ahogy együtt elindultak a folyosón, Nora tudta, hogy a múlt sebei sosem tűnnek el teljesen. De a Whitmore név többé nem a kapzsiság, a hatalom és a hazugságok szinonimája volt. A medál kinyílt, az igazság napvilágra került, és a szeretet – amely mindvégig ott rejtőzött a felszín alatt – végre otthonra talált.
