Ekkor a fák közül két fiatalabb, szürke bundás farkas bukkant elő. Játékosan lökdösődtek, majd megálltak a hatalmas fekete vezér mellett, kíváncsian figyelve az embereket. A fekete farkas még egy utolsó pillantást vetett Alinára, majd megfordult, és a két fiatallal együtt lassan, méltóságteljesen beolvadt az erdő sűrűjébe.
Alina mélyet lélegzett. A fagyos levegő megtisztította a tüdejét és a lelkét is. Máté felnézett rá, és a kezébe csimpaszkodott. – Nagyon szép volt, anya. Ugye nem akart bántani minket?
– Nem, kicsim – mosolyodott el Alina, és letörölt egy fagyott könnycseppet az arcáról. – Ő az erdő őrzője. Vigyáz ránk.
Ahogy visszafelé sétáltak az autó felé, Alina tudta, hogy a története végre lezárult. A múlt árnyékai végleg eltűntek, és helyüket átvette egy megbonthatatlan kötelék a természettel, amely egyszerre volt félelmetes, kegyetlen és végtelenül igazságos.
Az élet, amelyet egy ember el akart venni tőle, visszatért hozzá egy vadállat képében, bizonyítva, hogy a sötétségben mindig ott rejtőzik a fény, ha elég bátrak vagyunk szembenézni vele.
