Hirtelen minden értelmet nyert.
A sötét autó.
Róbert kibámult az ablakon.
A tea tíz évig.
A nő átnyújtotta nekem a kis dobozt, amit eddig a kezében tartott.
Egy régi kék pohár volt benne.
Kopott és fakó volt.
– Azon az estén ebből a csészéből adtál nekem teát – mondta. – Egész évben megtartottam.
Már nem tudtam visszatartani a könnyeimet.
Megöleltem.
Azon a vasárnapon, tíz év óta először, nem hűlt ki a tea az ablak mellett.
Mindhárman együtt ültünk az asztalnál.
És Robert készített még egy csészével.
Ránéztem és megkérdeztem:
– Miért nem mondtad el tíz évig?
Mosolygott.
„Mert néha nem kell tudnod, ki előtt tartod nyitva az ajtót. Csak nyitva kell tartanod.”
Azóta minden vasárnap teát főzünk.
Csak most, egyetlen csésze helyett az ablaknál…
három van.
