– Azt mondtad, hogy minden el van intézve.
– Az lesz.
– Azt is mondtad, hogy ez a ház a miénk lesz.
– Fogd be egy pillanatra a szád!
Ez volt az első alkalom, hogy rákiáltott.
Fogta a táskáját és elsétált.
Eközben Teresa szembejött velem a folyosón.
–Boldog vagy most? Tönkretetted a saját családodat.
– A családom fent van, és éppen lábadozik abból, amit velük tettél.
Arra a szobára mutattam, ahol anyám aludt.
– Csak a következményeket látod.
Mauricio megvárta, amíg Teresa bezárkózik a szobájába.
Aztán odalépett hozzám.
– Beszélnem kell veled nélküle.
Bementünk a konyhába.
Mielőtt bementem, bekapcsoltam a telefonom felvevőjét.
– Tudok segíteni – suttogta. – Tudom, hol tartja az eredeti dokumentumokat. Tudom, ki állította ki a hamis számlákat. Tanúsíthatom, hogy mindent ő szervezett.
Néhány másodpercig néztem rá.
— És mit szeretnél?
– Ne ránts le magaddal. És a pénzt.
Majdnem felnevettem.
-Mennyi?
– Háromszázezer peso. Fernandának ajánlom. A nulláról kezdem, és aláírom, amit csak akarsz.
– Eladnád az anyádat háromszázezerért?
– Ő kevert bele ebbe.
Egy üres papírlapot tettem elé.
– Akkor írj.
Mauricio elkezdte leírni a neveket, dátumokat és helyszíneket.
Beismerte, hogy szabálytalan dokumentumokat látott. Elmagyarázta, hogy Teresa párhuzamos könyvelési rendszert vezetett. Említett számlákat, átutalásokat és egy könyvelőt, akivel együtt dolgozott.
Amikor végzett, aláírta.
– Most add ide a pénzt.
-Nem.
Felemelte a fejét.
-Hogy?
– Soha nem mondtam, hogy elfogadtam az ajánlatodat. Csak arra kértelek, hogy írj.
Az arca megváltozott.
– Szégyenletes vagy.
Aztán egy hangot hallottunk magunk mögött.
– Nem. A tragédia az volt, hogy a lányom megbízott benned.
Anyukám az ajtóban állt.
A visszatérésem óta Rosa most először nem úgy nézett ki, mint egy ijedt nő.
Mauricio felé sétált.
– Haszontalannak neveztél. Úgy mosogattattál velem, mintha egy saját pénzemből épített házban laknék. És te eközben arra vártál, hogy elég öregnek és zavartnak tűnjek ahhoz, hogy bezárjanak.
Mauricio lesütötte a tekintetét.
– Doña Rosa…
– Soha többé ne hívj így.
Felém fordult.
– Ne adj neki egy fillért sem, Daniela.
Fernanda megjelent a folyosón.
Kihallgattam a beszélgetés egy részét.
– Velem jöttél, hogy eladd az anyádat?
– Fer, el tudom magyarázni.
– Mindig mindent meg lehet magyarázni.
Keserű nevetést hallatott.
– Azt is mondtad, hogy Daniela egy hideg nő volt, aki nem szeretett téged. Hogy te fizetted ezt a házat. Hogy az édesanyádnak befektetései voltak.
Körülnézett.
– Kiderült, hogy semmid sincs.
Mauricio megpróbálta megfogni a kezét.
Fernanda félreállt.
–A baba a jogi felelősséged lesz, ha a vizsgálatok megerősítik, hogy te vagy az apa. De nem fogok veled életet építeni.
Felkapta a bőröndjét és elment.
Mauricio mozdulatlan maradt.
Kevesebb mint negyvennyolc óra alatt elvesztette feleségét, szeretőjét, szakmai hírnevét és anyja védelmét.
De Terézia még mindig hiányzott.
Megkezdődött a hivatalos vizsgálat.
A szomszédok új bizottságot neveztek ki, és a teljes elszámolást benyújtották a hatóságoknak. Az ügyvédem polgári pert is indított a földszerzés megtámadása és az építkezés védelme érdekében, amíg a pénz forrását kivizsgálják.
Teresa rájött, hogy már nem nyerhet pusztán azzal, hogy lefáraszt minket.
És egy kora reggel élete legrosszabb döntését hozta.
Füst szagára ébredtem.
Aztán egy csattanást hallottam.
Apám, aki biztonság kedvéért egy vendégszobában maradt, először távozott.
– Daniela, hozd le anyukádat!
A füst a garázsból áradt.
A kert felé rohantunk, miközben egy őr használta a tűzoltó készüléket.
Teresa tüzelőanyagot öntött néhány doboz köré, és tüzet gyújtott.
Valószínűleg az ott tárolt dokumentumok megsemmisítésére készült, majd elektromos hibára hivatkozott.
A probléma az volt, hogy a lángok túl gyorsan terjedtek.
Teresa maga is a zárt kapu és a tűz közé szorult.
—Segítsetek!
Apámnak és az őrnek sikerült kinyitniuk egy oldalsó ajtót, és kivezetniük.
Teresa köhögve a földre rogyott.
Ennek ellenére, amikor a tűzoltók és a rendőrök megérkeztek, kiabálni kezdett:
– Rövidzárlat volt! Én is áldozat vagyok!
A szakértők azonban megtalálták az üzemanyagtartályt, az öngyújtót és több olyan pontot is, ahol a tűz keletkezett.
És amikor a részben elégett dobozokat eltávolították, megjelent az, amit Teresa el akart pusztítani.
Egy fém mappa.
Benne voltak az eredeti példányok.
Egyesületi számlák.
Nyugták.
Szerződések.
Személyazonosító okmányok másolatai.
Egy jegyzetfüzet mennyiségekkel és nevekkel.
És egy dokumentum, amitől megríkatta az anyámat.
Egy hatszázötvenezer pesós váltó volt, amit Rosa két évvel ezelőtt írt alá.
Teresa mindig azt állította, hogy kölcsönadta azt a pénzt az építkezés befejezéséhez.
– Még mindig tartozom neki – suttogta anyám. – Azt mondta, hogy drágábbak lettek az anyagok.
Apám elvette az okmányt.
– Semmivel sem tartozol neki.
Mindannyian ránéztünk.
Arturo egy pillanatra lehunyta a szemét.
– Én fizettem azokat az anyagokat.
Anyám lefagyott.
Apám elmagyarázta, hogy két évvel korábban az építőmester azért hívta fel, mert leállt a munka.
Arturo közvetlenül befizette a pénzt a cementre, az acélra, az ablakokra és a burkolatokra.
Nem mondta el nekünk, mert anyám soha nem fogadott el tőle segítséget a válás után.
„Azt hittem, segíthetek anélkül, hogy beleavatkoznék az életükbe” – mondta.
Az eredeti számla a megtalált dokumentumok között bukkant fel.
“FIZETETT”.
Alatta Teresa aláírása igazolta az anyagok átvételét.
