Felment az emeletre, összepakolt egy bőröndöt, és úgy döntött, hogy visszaszerzi az addigi életét, amit félbehagyott.

Don Ernesto régi ecseteket tárolva találta meg.

– Mit fogsz csinálni?

–Vissza akarok menni festeni. Szeretnék egy másik műhelyt nyitni.

Bankkártyát hagyott az asztalon.

– Vedd fel kölcsönként. Kezdd újra.

Mariana vissza akart utasítani.

– Később visszaadhatod nekem. Még ha már nem is vagy a menyem, akkor is a családomhoz tartozol.

Napokkal később Mariana Coyoacán közelében talált magának egy helyet, iskolák és kávézók között. Elkezdett falakat festeni, festőállványokat vásárolni és gyermekfoglalkozásokat hirdetni.

Miközben a jövőjét építette újjá, Rodrigo valami sokkal sötétebbre készült.

Befektetéseket írt át egy barátja nevére, és millió dolláros váltókat gyártott, hogy úgy tűnjön, mintha a házasság alatt olyan adósságokat halmozott volna fel, amelyeket Marianának meg kell osztania.

„Amikor meglátja, hogy milliókkal tartozik, visszajön koldulni” – mondta Valeriának.

Mosolygott.

De a saját titkát is elrejtette.

Soha nem voltam terhes azelőtt.

Azt tervezte, hogy egy ismerőse segítségével hamis képesítéseket szerez, és az esküvő után teherbe esik.

Amit egyikük sem tudott, az az volt, hogy Don Ernesto már elrendelte az ügyben a nyomozást.

Egyik délután az asszisztense belépett az irodába egy mappával a kezében.

– Don Ernesto, megtaláltuk Rodrigo mozgását.

– És a terhesség?

A férfi több dokumentumot is hagyott az asztalon.

– Mi is tudjuk az igazságot.

Don Ernesto elolvasta az első oldalt.

Az arca megváltozott.

– Marianának még ne mondj semmit.

Becsukta a mappát.

– Azt akarom, hogy ők maguk fejezzék be a gödör ásását.

És ami odabent volt, nemcsak Valeria tervét hiúsíthatta meg.

Rodrigót akár társaság, pénz és család nélkül is otthagyhatná.

3. RÉSZ

Három héttel később Mariana már az első festményeket rendezgette új műtermében, amikor megjelent Rodrigo.

Nézte a festőállványokat, a gyerekeknek szánt kis asztalokat és a krémszínű falakat.

– Komolyan azt hiszed, hogy ebből meg fogsz élni?

Marianna folytatta a munkát.

-Jó reggelt neked is.

—Menjünk haza.

Lassan megfordult.

-Bocsánat?

Rodrigo úgy sóhajtott, mintha szívességet tenne a lánynak.

– Átgondoltam a dolgokat. Valeria az idegeimre megy. Elfelejthetjük, ami történt. Gyere vissza hozzám, és visszatérhetünk az ókorhoz.

Mariana néhány másodpercig nézte.

– Elhoztad a szeretődet a családi vacsorára, hagytad, hogy megüssön, és most azt hozod fel, hogy hajlandó vagy elfelejteni.

Összeráncolta a homlokát.

– Próbálom helyrehozni a dolgokat.

– Nem. Megpróbálod visszaszerezni az elvesztett kényelmet.

A kifejezés bántotta.

Rodrigo hangnemet váltott.

– Akkor majd találkozunk a válóperen. Csak ne feledd: több mint tizenkétmillió pesós adósságom van. Ha a házasság alatt keletkeztek, a fele a tiéd lehet.

Mariana most először érzett félelmet.

De nem mutatta meg neki.

– Az ügyvédem minden fillért felül fog vizsgálni.

Rodrigo meggyőződve arról, hogy megfélemlítette a nőt, távozott.

Tizenöt perccel később Don Ernesto telefonált.

– Mondd el pontosan, mit mondott neked.

Marianna meglepődött.

– Honnan tudod, hogy itt járt?

– Mert a fiam ugyanolyan kiszámítható, mint amilyen felelőtlen.

Mesélt neki az adósságokról.

A férfi hallgatott.

– Hamisak.

-Hogy?

–Másolataim vannak az átutalásokról, dátumokról, üzenetekről és az általa gyártott dokumentumokról. Azt is tudom, hová tette az elrejteni kívánt vagyontárgyakat.

Marianának le kellett ülnie.

– Miért csinálod mindezt miattam?

–Mert nem tettél semmit, amivel ezt érdemelted volna. És mert ha csak azért helyettesítem a fiamat, mert az én vezetéknevemet viseli, akkor én is ugyanolyan felelős vagyok, mint ő.

Miközben Mariana újjáépítette az életét, a másik megtévesztés omladozni kezdett.

Doña Teresa bejelentés nélkül meglátogatta Valeriát.

Dohányzás közben találta a lakásában.

– Egy barátomé – mondta gyorsan.

Később megbotlott egy székben, és a hasával az asztalhoz ütődött.

Doña Teresa riadtan felsikoltott.

Valeria alig fintorogott.

-Nem probléma.

Ez a reakció mindenféle gyanút ébresztett.

Az anyós kiment a lakásból, és felhívott egy, a család által ismert orvost. Miután többször is ellenőrizték a Valeria által bemutatott dokumentumokat, világossá vált, hogy egyik sem az övé.

Nem volt terhesség.

Doña Teresa dühösen ért haza.

Rodrigo alig lépett be, amikor az anyja megütötte.

-Anya!

– Az a nő soha nem volt terhes.

Elsápadt.

-Egyszerűen nem lehet.

–Mindannyiunkat becsapott. És te tönkretetted a házasságodat egy hazugsággal.

Rodrigo Valeria lakásához hajtott.

-Mondd el az igazat.

Keresztbe fonta a karját.

– Milyen igazság?

– Terhes vagy?

Elég volt a csend.

Végül Valeria a szemét forgatta.

-Nem.

Rodrigo láthatóan nem értette.

-Mert?

–Mert soha nem hagytad volna el Marianát nyomós ok nélkül. Az anyád soha nem fogadott volna el engem. Fel kellett gyorsítanom a dolgokat.

– És akkor?

–Akkor lenne egy igazi gyerekünk. Mi volt a probléma?

Rodrigo undort érzett.

De nem csak felé.

Önmaga felé is.

Elcserélt egy nőt, aki vele volt, amikor semmije sem volt, valakivel, akinek terhességet kellett kitalálnia, hogy csapdába ejtse.

Köszönés nélkül távozott.

Órákon át autózott a városban.

Mariana műterme előtt kötött ki.

Az üvegen keresztül látta, ahogy nevet a gyerekekkel, akik színes festményeket festettek. A haja hátra volt kötve, festékfoltos kötényt viselt, és az arckifejezését a házasságuk előtti idők óta nem látta.

Boldognak tűnt.

Nélküle.

Rodrigo lesütötte a tekintetét.