Egyenesen a palackból ivott vizet.

– Nem fogok vitatkozni. Találkozom egy barátommal.

20 perccel később a helye megjelent Camila épülete előtt.

Lucía elővett egy nagy bőröndöt a szekrényből. Becsomagolta az útlevelét, születési anyakönyvi kivonatát, szakmai diplomáit, ruháit, szülei fényképeit és egy mappát az iskolai szerződéssel. Santiago drága ajándékait nem csomagolta be. A festményeket és az esküvői porcelánt sem vitte magával.

Amikor vége lett, a bőrönd könnyebb volt a vártnál.

Mielőtt elindult, kinyitotta a kis dobozt, amiben a jegygyűrűje volt. Beletesze a házkulcsot, és becsukta a fedelet. Levelet nem hagyott. Fernanda hétfőn beadja a válókeresetet, és gondoskodik arról, hogy minden kommunikáció ügyvédeken keresztül történjen.

A repülőtéren Lucía felhívta az apját, Don Ernestót, aki Tepatitlánban élt.

– Apa, elmegyek egy időre.

-Hová mégy?

– Szingapúrba. Santiago egy másik nővel van, és tegnap este mindenki előtt megalázott.

Hosszú csend következett.

– Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?

Lucia a beszállókártyájára pillantott.

– Sok év óta először, igen.

–Akkor menj, lányom. Anyád és én nem arra neveltünk, hogy elviseld a megvetést. Arra neveltünk, hogy tudd, hogyan kell talpra állni.

Lucía a buli óta először sírt, de ezek a könnyek nem a vereségből fakadtak. Annak a nőnek a búcsúja volt ez, aki megtanulta összezsugorodni, hogy ne bántsa a férjét.

Az út majdnem 24 órán át tartott. Amikor leszállt a Changi repülőtéren és bekapcsolta a telefonját, 41 nem fogadott hívást és több tucat üzenetet talált.

Az elsők arrogánsak voltak.

„Hol vagy?”

„Nem tűnhetsz el csak úgy.”

„Gyere vissza, mielőtt nevetségessé válik a helyzet.”

Aztán elkezdtek másképp hangzani.

„Megtaláltam a kulcsot.”

– Elvitted a papírjaidat?

„Camila azt mondja, nem akar bajt.”

Végül megjelent egy, amit pár perccel korábban küldtek:

„Hogy telik a hétvégéd?”

Lucía elhagyta a repülőteret, és megkérte a sofőrt, hogy álljon meg a Marina Bay előtt. A kivilágított épületek láttán Lucía felemelte a telefonját, és lefényképezte. Fáradt volt, smink nélkül, és a szemei ​​még mindig duzzadtak voltak, de volt valami az arcán, amit már régóta nem láttam: elszántság.

Egyetlen szót sem írt le a képről.

Négy másodperc múlva megérkezett a válasz:

„SZINGAPÚRBAN VAN?”

Lucia blokkolta a számot.

Az első hónap nem volt olyan könnyű, mint képzeltem. A kezdeti izgalmat felváltotta a kimerültség, a hőség, az ismeretlen város és a magány, amiatt, hogy megérkeztem egy olyan lakásba, ahol senki sem tudta a nevemet. Néhány éjszaka arra ébredtem, hogy azt hittem, még mindig Guadalajarában vagyok.

Azonban minden reggel talált okot a folytatásra.

Az iskola 18 különböző nemzetiségű gyerekeket hozott össze. Sokan közülük folyékonyan beszéltek két nyelven, de nehezen tudták érezni a hovatartozás érzését. Lucía kis olvasóköröket hozott létre, ahol a diákok megoszthatták egymással országukról szóló történeteiket, és lefordíthatták azokat osztálytársaiknak.

Egy Mateo nevű mexikói fiú, akinek az apja egy technológiai cégnél dolgozott, hónapok óta nem beszélt az órán. Egy tevékenység során Lucía adott neki egy Jaliscóból származó történetet, amit a bőröndjében tartott.

„Felolvashatom spanyolul?” – kérdezte.

– Azon a nyelven olvashatod, amelyiken a leginkább otthon érzed magad.

Mateo három oldalt olvasott fel. Osztálytársai csendben hallgatták, és tapsoltak, amikor befejezte. Lucíának a táblához kellett fordulnia, hogy elrejtse a könnyeit.

Guadalajarában Fernanda válópert indított, és kérte a pár pénzügyi tranzakcióinak felülvizsgálatát. Santiago kezdetben tagadta a viszonyt. Később azt állította, hogy Lucía elhagyta az otthont, és megpróbálta üzleti találkozóként feltüntetni a kiadásokat.

Saját dokumentációja ellentmondott neki.

Az építőipari cég több vacsora és szállás költségét is megtérítette neki ügyfélszolgálati megbízás ürügyén. A szállodák azonban megerősítették, hogy semmilyen találkozóra vagy üzleti foglalásra nem került sor. Néhány számla romantikus csomagokat is tartalmazott két fő részére.

A bíróság az adózási szabálytalanságokat a céghez utalta felülvizsgálatra. A cég belső ellenőrzést indított, és kiderítette, hogy Santiago 312 000 pesót számolt el személyes költségekre munkával kapcsolatos utazási költségtérítésként.

Nem azért rúgták ki, mert hűtlen volt. Azért rúgták ki, mert jelentéseket hamisított, hűtlenül használta fel a cég pénzeszközeit, és hazudott a nyomozás során.

Amikor elvesztette az állását, Santiagónak sikerült felhívnia Luciát egy másik számról.

– Te okoztad ezt.

– Nem töltöttem ki a költségelszámolásaidat.

– Fernanda elküldte a dokumentumokat.

– Egy bíró kérte az információkat. A cégük megtalálta az aláírásaikat. A döntéseik eljutottak hozzád, Santiago. 16 000 kilométerre vagyok.

Néma maradt.

– Meg tudjuk oldani – mormolta utána. – Szakítottunk Camilával.

Lucía kinézett az irodája ablakán. Az udvaron Mateo két osztálytársát tanította egy szó kiejtésére spanyolul.

–Nem azért szakítottál vele, mert szerettél. Azért szakítottál vele, mert elvesztetted azt a vigaszt, ami fenntartotta azt a kapcsolatot.

–Nyolc év telt el, Lucia.

– Tudom. Ezért tartott olyan sokáig, mire elfogadtam, hogy jobbat érdemlek.

Letette a telefont és blokkolta azt a számot is.

Camila, aki utazási és életmód tartalomkészítőként dolgozott, megpróbálta megelőzni a botrányt egy videó közzétételével, amelyben azt állította, hogy Santiago elvált férfi, Lucía pedig szakmai ambíciók miatt hagyta el a céget.

De hibázott.

A közvetítés során régi üzeneteket mutatott be a védelmében. Az egyikben, amely négy hónappal a buli előtt kelt, Santiago ezt írta neki: „A feleségem gyanít valamit, de soha nem merne elhagyni.”