Pontosan tudta, honnan származik a cég pénzének jelentős része.

Három éven át egy családi alap diszkréten finanszírozta a projektjeit jogi szerződések révén. Sergio úgy hitte, hogy a pénz külföldi befektetőktől származik.

Soha nem gondolta volna, hogy az a nő, akit kitartott nőnek nevezett, fenntartja az üzletét.

„Nem akarom, hogy bármit is kitaláljanak, vagy a befolyásukat arra használják, hogy ártsanak neki” – mondtam neki. „Nézze át a szerződéseket, és mutassa be a bizonyítékokat. Hadd feleljen azért, amit valójában tett.”

A problémák másnap reggel kezdődtek.

Egy bank gyanús tevékenység miatt ideiglenesen felfüggesztette a cég számos tevékenységét. A hitelezők magyarázatot követeltek, és az egyik fő hitelezőjük fizetésképtelenné vált.

Sergio órákon át kapott hívásokat.

– Ez lehetetlen! A cégem milliókat keres!

Camila, akit jobban aggasztott a vásárlás, megpróbált céges kártyát használni.

Elutasították.

Dühösen elment egy guadalajarai luxusbutikba, ahol rajtakapott, hogy ruhákat vettem Danielának.

– Csak nézd ezt! – kiáltotta. – Az a nő, aki tegnap este a sárban sírt, most milliomosnak akar tenni magát!

A vásárlók felénk fordultak.

Camila egy kis rózsaszín kabátra mutatott, amit a kezemben tartottam.

– Az a kabát többe kerül, mint amennyit hat hónap alatt keresel.

A menedzser megkért, hogy hagyjam ott a ruhadarabot.

Mielőtt válaszolhattam volna, megjelent az üzlet vezérigazgatója.

– Villarreal asszony, elnézést kérünk. Nem tudtuk, hogy személyesen érkezik.

Kamilla hangosan felnevetett.

–Összezavarodott! Ő Sergio Robles szegény felesége!

A menedzser komolyan nézett rá.

– Asszonyom, kérem, ne zavarja tovább az ügyfelünket.

Camila végül megalázva távozott, de meggyőződött róla, hogy valami befolyásos üzletemberrel állok kapcsolatban.

Ugyanazon a délutánon Sergio meghívást kapott, ami visszaadta a reményét.

Egy nagyszabású jótékonysági gálát rendeztek Guadalajarában. Ott volt a Grupo Villarreal elnöke is; befektetési alapja lehetett az utolsó esélye az építőipari cég megmentésére.

– Ha tudok beszélni azzal a nővel, mindent visszakapok – biztosította Camilát.

Két nappal később mindketten a legszebb ruhájukban érkeztek a szálloda báltermébe.

Sergio idegesen elmosolyodott, amikor a ceremóniamester bejelentette:

– Hölgyeim és uraim, üdvözöljük a Grupo Villarreal vezérigazgatóját.

Az ajtók kinyíltak.

Sergio köszöntésre emelte a poharát.

De amikor meglátta a nőt a szőnyegen sétálni, a pohár kicsúszott az ujjai közül.

– Nem… – mormolta. – Ez nem történhet meg.

Aztán hallotta, hogy mindenki tapsolni kezd annak, akit az esőben hagyott a lányával.

3. RÉSZ

A nő, aki aznap este belépett a szobába, én voltam.

De már nem azokat az egyszerű ruhákat viseltem, amiket Sergio megszokott. Elegáns smaragdzöld ruhát viseltem, feltűzve a hajam, és egy diszkrét gyémánt nyakláncot viseltem, ami a nagymamámé volt.

Alonso mellettem sétált, a Grupo Villarreal igazgatótanácsának két tagja kísérte.

„Megtiszteltetés számomra bemutatni elnökünket, Mariana Villarreal asszonyt” – jelentette be a ceremóniamester –, „aki több, családi életnek szentelt év után nyilvánosan újra átveszi a csoport vezetését.”

A taps betöltötte a termet.

Sergio úgy nézett ki, mintha szellemet látott volna.

– Ez hazugság! – kiáltotta, miközben átfurakodott a vendégeken. – Az a nő a feleségem! Egy ingyenélő, aki nem tud semmit sem tenni!

A csend azonnal beállt.

Camila megpróbálta megragadni a karját.

– Sergio, kérlek…

De folytatta:

–Mariana! Ne csinálj már magadból hülyét! Nem tudom, kivel szórakoztál, hogy megszerezd ezt a műsort, de megfizetsz érte!

Megálltam előtte.

– Sergio, hét éve vagyunk házasok. Mutattál valaha érdeklődést a családom iránt? Megkérdezted, mit csináltam, mielőtt megismertelek?

Kinyitotta a száját, de nem talált választ.

– Mindig azt mondtam, hogy Villarreal a vezetéknevem. Úgy döntöttél, hogy semmit sem jelent, mert anélkül léptem az életedbe, hogy pénzzel kérkedtem volna.

Alonso egy lépést tett előre.

– Robles úr, megerősíthetem, hogy Mariana Villarreal asszony az üzleti csoportunk többségi tulajdonosa.

Sergio rázni kezdte a fejét.

– Nem… Az nem lehet.

– És van még valami, amit tudnia kell – folytatta Alonso –. Az építőipari vállalat fő fejlesztéseit finanszírozó alap a Grupo Villarrealhoz tartozik.

Éreztem, hogy minden szem ránk szegeződik.

„Három éven át” – mondtam neki – „tudtod nélkül segítettem neked. Amikor nem volt pénzed fizetni az alkalmazottaidat, mi szereztünk finanszírozást. Amikor a hitelezőid le akarták állítani a projektjeidet, új feltételeket tárgyaltunk ki. Soha nem adtam neked egy vagyont, Sergio. Lehetőségeket kínáltam, hogy építs magadnak valamit.”

Az arckifejezése megváltozott.

– Szóval ennyi pénz…?

– Az általam engedélyezett befektetésekből származott. És arra használtad, hogy ajándékokat vegyél Camilának, miközben azt mondtad a lányunknak, hogy teher.

Néhány vendég morgolódni kezdett.

Camila diszkréten hátrébb lépett.

Sergio megpróbálta visszanyerni az önuralmát.

– Mariana, szerelmem, négyszemközt kell beszélnünk.

Ezek a szavak váratlan szomorúságot okoztak bennem.

Előző este haszontalannak nevezett. Most, fontos emberek előtt, újra a szerelmemnek nevezett.

„Akarsz beszélni a lányunkról?” – kérdeztem.

Sergio lesütötte a tekintetét.

–Ami Danielával történt, az baleset volt.

– Nem. A baleset olyasmi, ami véletlenül történik. Te döntöttél úgy, hogy leláncolod. Te döntöttél úgy, hogy kiengeded az esőbe. És amikor könyörögtem, hogy segíts neki, becsuktad az ajtót.

Egy nő a közönség soraiból a szája elé kapta a kezét.

– Láncra verte a saját lányát?