Tomás Alvarado ügyvéd 25 évig volt Amalia Montiel ügyvédje. Két órával később Elisa már vele szemben ült, az asztalon a dokumentumokkal, a laboreredményekkel és a lezárt konzervvel.

Tomás mindent sietség nélkül ellenőrzött.

– A megállapodás aláírását ellenőrizni kell. Addig is ne konfrontálódjon senkivel.

– Magnoliát akarják eladni. Már meghatározták az árat.

– Nem tudják eladni.

Elisa felnézett.

Tomás kinyitott egy régi mappát.

Amikor Elisa 22 évesen elindította vállalkozását egy bérelt ház garázsában, édesanyja bejegyeztette a Magnolia Diseño Floral nevet és a logót a Mexikói Ipari Tulajdon Intézetében (IMPI). Születésnapi ajándékba tette, de soha nem mondta el neki. Évekkel később egy vagyonkezelői alapba helyezte a márkát, Elisa egyedüli kedvezményezettjeként.

Egyetlen feltétel volt: minden átruházást személyesen kellett jóváhagynia közjegyző előtt. Meghatalmazásokat és digitális aláírásokat nem fogadtak el.

– Szóval a hamisított dokumentum…

„Ez nem hasznos a márkaátruházáshoz” – magyarázta Tomás. „Enélkül a vevő nem tudja legálisan megszerezni azt az üzletet, amelyről azt hiszi, hogy megveszi.”

De volt még valami.

A gyönyörű kastély, ahol a műterem található – Elisa szerint egy magántulajdonostól bérelte –, szintén az édesanyja vagyonkezelői vagyonkezelői tulajdonába tartozott. Amalia évekkel korábban vásárolta, és megengedte a lányának, hogy használja, Tomás által kezelt alacsony bérleti díjért.

Az ingatlan értéke körülbelül 41 000 000 dollár volt.

– Julian tudja ezt?

– Soha nem kérdezte meg, hogy ki az igazi tulajdonos. Talán úgy gondolta, hogy ez nem fontos.

Elisa érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe.

Az anyja már évek óta halott volt, de még mindig hálót épített maga alá.

– Azt hitte, mindent ellophat tőlem.

–Megpróbált eladni egy olyan vállalkozást, amelynek neve és épülete soha nem volt elérhető számára.

Elisa panaszt tett a Jalisco-i főügyészségen. Irene Beltrán parancsnok megkapta a konzervet, az orvosi jelentéseket, az e-maileket és a hamis megállapodásról készült fényképeket.

„Az anyag a legkomolyabb bizonyíték” – mondta Irene. „Dokumentálnunk kell, hogy ki adta be, és bizonyítanunk kell, hogy a csalás még mindig folyamatban van.”

Jogi tanácsra Elisa abbahagyta a teázást, és feketekávét kezdett inni. Nem szólt semmit, amikor Julián visszatért a feltételezett útjáról. A férfi megcsókolta, adott neki néhány virágot, amit egy benzinkútnál vett, és azt állította, hogy szörnyű volt a forgalom.

– Kedvelted őket?

– Felejthetetlenek – felelte a nő.

Másnap reggel Julian sértetlenül látta a konzervet.

– Nem kérsz teát?

–Megváltoztatom a rutinom. A kávé segít tisztán gondolkodni.

Julian arcáról egy pillanatra eltűnt a barátságos kifejezés.

Elisa folytatta a munkát. Személyesen átnézte az e-maileket és hívásokat, amelyeket Verónica átirányított. Felfedezte, hogy partnere megváltoztatta a dátumokat, üzeneteket rejtett el, és több ügyfelet is meggyőzött arról, hogy Elisa érzelmi összeomlást szenvedett.

Elisa mindegyikükkel felvette a kapcsolatot.

– Meg kell erősítenem, hogy kértek-e beszélni velem.

– Igen – válaszolta egy vásárló –. Veronica azt mondta, kezelés alatt áll, és hogy ne zavarjuk.

Felgyűltek a tanúvallomások.

A döntő lehetőség 12 nappal később, a Jalisco-i Női Vállalkozók Kamarájának gáláján jött el. A Magnolia-t az év legjobb kreatív vállalatának jelölték.

Julián és Verónica azt tervezték, hogy a gálán lefoglalják Elisát, amíg az Altavista Csoport képviselője átveszi az utolsó hamisított dokumentumokat.

Amit nem tudtak, az az volt, hogy Elisa vendéglistát is készített.

Monica, a koordinátor, aki a szállodában letartóztatta, a színpad közelében kapott helyet. Tomas két korábbi ügyfele mellé ült. Irene parancsnok és egy másik ügynök foglaltak el egy asztalt hátul. Rodrigo Vallarta, az Altavista beszerzési igazgatója, aki részt vett a műveletben, szintén jelen volt.

Elisa fehér rózsákkal, sötétzöld lombozattal és apró bordó dáliákkal díszítette fel a nappalit. Édesanyja arany fülbevalóját és mélykék ruhát viselt.

Julian szürke öltönyben érkezett.

– Gyönyörű vagy – mondta, és megcsókolta az arcát.

Veronica 15 perccel később megjelent egy zöld ruhában, és megölelte Elist.

– Bármi is történik ma este, büszke vagyok ránk.

– Én is örökre emlékezni fogok erre az éjszakára – felelte Elisa.

Magnólia győzött.

Amikor Elisa a színpadra lépett, szívből jövő tapsvihart hallott az alkalmazottaktól és az ügyfelektől, akik végigkísérték a cég növekedését. Kezében tartotta a díjat, és röviden rápillantott édesanyja fülbevalóira, amelyek az arany felületben tükröződtek.

Megköszönte a csapatnak, az első ügyfeleinek és Monicának.

Aztán hangnemet váltott.

– Mielőtt lemegyek, meg kell mutatnom valamit. Vannak itt tanúk. Mások azért vannak itt, mert részt vettek a történtekben.

Egy képernyő ereszkedett le mögötte.

Az első dián a laborjelentés és a teájában talált anyag neve látható. A másodikon olyan e-mailek szerepeltek, amelyekben Veronica eltérítette az ügyfeleket, hogy instabilnak tűnjön. A harmadikon összehasonlították a hiteles aláírását a hamisított szerződésen szereplővel. A negyediken a 32 000 000 dolláros ajánlat látható.

A szoba elcsendesedett.

Julián felkelt.

– Elisa, szállj le onnan. Össze vagy zavarodva.

Most nézett rá először.

– Négy hónapig nyugtatót tettél a teámba, hogy zavartnak tűnjek. Többé már nem fog működni.

Veronica egy lépést tett a kijárat felé, de Monica diszkréten becsukta az ajtót.

Elisa folytatta:

– A férjem és az üzlettársam meghamisították az aláírásomat, hogy a beleegyezésem nélkül eladhassák a Magnoliát. Megpróbálták meggyőzni az ügyfeleinket arról, hogy képtelen vagyok vezetni, és felajánlották a céget egy olyan vevőnek, aki szintén jelen van.