– Felhasználtad a dokumentumaimat.

Alejandro bólintott.

– És hónapok óta pénzt vettél fel a számlámról.

Csend.

– És volt egy szeretőd.

– Marianna…

– Még nem fejeztem be.

Elővett egy mappát, és néhány kinyomtatott dokumentumot tett az asztalra.

– Azt írtad Fernandának, hogy én vagyok „a bolond, aki dolgozott, amíg te töltötted az idejét”. Azt mondtad neki, hogy meg akarod tartani a lakásomat.

Alejandro arca elsápadt.

– Ezt ő tanította meg neked.

– Átadta a telefonját az ügyészségnek.

Alejandro lehunyta a szemét.

– Nem igazán terveztem, hogy megcsinálom.

Mariana szárazon felnevetett.

– Melyik rész? Hogy loptál tőlem? Azt már megtetted. Kölcsönöket vettél fel a nevemre? Ezt már megtetted. Megcsaltál? Azt már megtetted. Hogy anyáddal utaztál a megtakarításaimból? Azt is megtetted.

– Összezavarodtam.

– Nem voltál zavarban, amikor megjegyezted a jelszavaimat.

– Anyukám nagy nyomást gyakorolt ​​rám.

Mariana néhány másodpercig nézte.

– Ez a védekezésed?

– Mindig azt mondta, hogy megaláztál, mert többet kerestél.

– Soha nem szégyenítettelek meg.

– Haszontalannak éreztem magam miattad.

–Fizettem az ételed, a ruháid, a benzined, a kirándulásaid. Három állásra ajánlottalak, és te mindegyiket visszautasítottad, mert „nem feleltek meg a színvonaladnak”. És haszontalannak éreztetted magad miattam?

Alejandro sírni kezdett.

Évekkel ezelőtt Mariana megfogta volna a kezét.

Ezúttal semmit sem érzett.

– Gyere vissza hozzám – mondta. – Szerzek neked munkát, minden fillért visszafizetek, elmegyek terápiára, azt csinálok, amit akarsz.

– És Fernanda?

–Vége van.

– Mert tudomást szerzett rólad.

Lehajtotta a fejét.

– Meg tudok változni.

– Nem érdekel, hogy ellenőrizzem.

Mariana elővett egy másik dokumentumot.

– Szófia már megindította a válópert.

Alejandro elolvasta az első oldalt.

– Csak így akarsz elpazarolni tizenkét évet?

– Eldobtad őket. Én meg abbahagytam a darabjaikra szedegetést.

Aztán megváltozott.

A szomorúság eltűnt.

– Nos, ha háborút akarsz, beszéljünk a minisztériumról.

Mariana majdnem elmosolyodott.

Végre megjelent az igazi Sándor.

-Tökéletes.

–Ez a házastársi otthonunk. Nekem is vannak jogaim.

–Házassági szerződéssel házasodtunk össze. Két évvel azelőtt vettem a lakást, hogy megismertelek. A tulajdoni lap kizárólag az én nevemen van, és minden fillér forrását be tudom bizonyítani.

– Fizettem a felújításért.

– Mutasd meg a számlákat.

Alejandro nem válaszolt.

– A nagyobb felújításokat a saját számlámról fizettem – folytatta Mariana. – Vannak átutalásaim, szerződéseim és számláim.

Gyengéden megkopogtatta a kezével az asztalt.

– Mindig, mindenben megvan a maga szerepe.

– Könyvelő vagyok. Emlékezned kellett volna erre, mielőtt kiraboltál.

Marianna felkelt.

– Soha többé ne keressenek a jogi csatornákon kívül.

– Nem sajnálod anyámat? Idegösszeomlást kapott.

Mariana még utoljára ránézett.

–Vicces. Nem tűnt annyira idegesnek, amikor azt írta nekem: „Te buta lány, maradj csak dolgozva.”

Két nappal később Teresa megjelent a lakás előtt.

Majdnem tíz percig csöngetett.

– Mariana! Nyisd ki!

Marianna nem nyitotta ki az ajtót.

Aktiválta a mobiltelefon-rögzítőt.

– Mit akarsz, Teresa?

– Ne tedd tönkre a fiam életét!

– A fiad elvette a névjegykártyámat és az irataimat.

– Mert felhatalmaztad, hogy használja a holmijaidat!

– Akkor miért írt neki, hogy vegye ki a kártyát, miközben fürödtem?

Csend.

– Nem tudom, miről beszélsz.

– A telefonodon van.

Teréz elvesztette az önuralmát.

– Hát, ezt te sem tudod bizonyítani, hogy ki írta! Alejandro és én is ugyanezt fogjuk mondani. Mindenre engedélyt adtál neki.

Marianna mozdulatlan maradt.

-Köszönöm.

– Mit köszönhetsz meg?

– Mert ez megerősíti, hogy te és a fiad megegyeztek abban, hogy ugyanazt a verziót elmesélitek az eseményekről. Ezt a beszélgetést rögzítjük.

Néhány másodpercig semmi hang nem hallatszott az ajtó túloldaláról.

Aztán Terézia elsétált.

A felvételt átadták az ügyészségnek.

A folyamat előrehaladtával a pénzintézetekkel szembeni követelések is megkezdődtek.

Nem volt gyors.

Marianának munkáltatói igazolásokat, bankszámlakivonatokat, bizonyítékot kellett benyújtania arról, hogy az irodában tartózkodott, amikor bizonyos kéréseket intéztek hozzá, valamint a panasz másolatait.

Heteken át kapott behajtási felhívásokat.

Először mindenki remegő kézzel válaszolt.

Aztán megtanulta kimondani:

—A kölcsönt személyazonosság-lopás miatt megtámadták. Itt az ügyszám. Kérem, vegye fel a kapcsolatot az ügyvédemmel.

Az egyik pénzügyi cég szinte azonnal felfüggesztette a behajtásokat.

Egy másik hónapokig tartott.

De végül a Mariana által nem igényelt kölcsönöket is a nyomozás részeként ismerték el, és felhagytak az üldözésükkel.

A bank a maga részéről visszaszerezte a lemondott utazásnak megfelelő pénz jó részét.

Nem mindent adtak vissza azonnal, mert egyes szolgáltatások díjakat és büntetéseket alkalmaztak, amelyeket követelni kellett, de a veszteséget dokumentálták, hogy kártérítésként követelhessék.

Fernanda ismét tanúvallomást tett.

Tette mindezt anélkül, hogy ártatlan áldozatként próbálta volna feltüntetni magát.

„Tudtam, hogy Alejandro nős” – ismerte be. „Ez tévedett. De azt mondta, hogy már nem élnek együtt, és válni készülnek. Soha nem mondta, hogy a rám költött pénz Mariana számlájáról származik.”

Átutalásokat, vásárlási fotókat és beszélgetéseket mutatott.

Az egyikben Fernanda megkérdezte:

„Tényleg megengedheted magadnak ezt?”

Alehandro így válaszolt:

„A feleségem jól keres. Észre sem veszi.”

Egy másikban ezt írta:

„Amíg azt hiszi, hogy depressziós vagyok, addig békén hagy.”

Amikor Mariana ezt elolvasta, másfajta fájdalmat érzett.

Nem harag volt.

Kínos volt, mert annyiszor készítette el neki a kedvenc ételét, mert azt hitte, nehéz időszakon megy keresztül.