Hat hónappal később repülőjegyet vettem a szüleimnek Olaszországba a negyvenedik házassági évfordulójukra.

Apám tiltakozott, amikor meglátta az útitervet.

„Drágám, ez túl sok.”

Mosolyogtam.

“Nem.”

Kinéztem a reggeli napfényre, ami betöltötte az új lakásomat.

„Pontosan ezt akarom csinálni a pénzemmel.”

Évek óta először senki sem dobált semmit.

Senki sem számolta az eredményt.

Senki sem mondta meg, ki érdemli meg a nagylelkűségemet.

Dániel külön pénzügyeket szeretett volna.

Végül valami még különállóbbat kapott.

Külön számla.

Egy különálló otthon.

Egy külön élet.

És valahányszor eszembe jutottak a szavai – Enyém, enyém –, elmosolyodtam.

Mert néha a legkielégítőbb bosszú egyszerűen az, ha megadjuk valakinek pontosan azt, amit követelt.

Jogi nyilatkozat: Ez a történet egy szórakoztatási céllal készült kitalált mű. Bármilyen hasonlóság valós személyekkel, eseményekkel vagy helyekkel a véletlen műve.