A FÉRJEM POFON VÁGOTT AZ EGÉSZ JÓTÉKONYSÁGI GÁLA SZEME LÁTTÁRA, AZTÁN ÁTKAROLTA A SZERETŐJÉT, ÉS GÚNYOSAN ODAVETETTE: „KÉRJ TŐLE BOCSÁNATOT, VAGY TAKARODJ INNEN!” MEGÉRINTETTEM AZ ÉGŐ ARCOMAT, ÉS A KÖNNYEIMEN KERESZTÜL IS ELMOSOLYODTAM, MERT A HÁROM FÉRFI, AKI NÉMÁN ÁLLT MÖGÖTTE, NEM VENDÉG VOLT. ŐK A BÁTYÁIM VOLTAK – A BÍRÓ, A MILLIÁRDOS ÉS A RENDŐRKAPITÁNY –, ÉS MÉG EGYIKÜK SEM MOZDULT.

Mögöttem kinyílt az üvegajtó, és Marcus lépett ki a teraszra. – Csendes vagy – mondta, és mellém állt a korláthoz. – Csak gondolkodom. – Min? Rámosolyogtam a bátyámra. – Azon, hogy milyen szerencsés vagyok. Marcus megrázta a fejét. – Nem szerencse volt, El. Te tervezted meg. Te építetted fel. Mi csak ott álltunk mögötted. – De ott álltatok. És ez a különbség a magány és a szabadság között.

Ahogy a város fényei pislákoltak a távolban, vettem egy mély levegőt. Nem voltam többé Adrian Vale felesége. Nem voltam többé a láthatatlan, hallgatag nő, aki rettegve várja a férje hazatérését. Elena Rivera voltam. És életemben először, a saját történetemnek nem az áldozata voltam, hanem a szerzője.

Jogi nyilatkozat: Ez a történet egy szórakoztatási céllal készült kitalált mű. Bármilyen hasonlóság valós személyekkel, eseményekkel vagy helyekkel a véletlen műve.