Az első híradás elég volt ahhoz, hogy lefagyjak.
Valeria két hónappal ezelőtt még nem találkozott Adriannal.
Három éve ismertem.
Egy pueblai egyetemi konferencián ismerkedett meg vele, és azzal az ürüggyel, hogy segít egy anyagi nehézségekkel küzdő diákon, minden hónapban pénzt kezdett befizetni a számlájára.
Két éven át.
Ezután egy kifejezetten neki tervezett toborzási folyamaton keresztül bevezette a Salgado Csoporthoz.
Ricardo kinyitotta a számítógépet.
Megjelentek a fényképek.
Adrian és Valeria ölelkeznek Cancúnban.
Adrian megcsókolja egy madridi szálloda előtt.
Ketten voltunk egy japán úton, amit befektetőkkel való találkozóként mutatott be nekem.
Minden dátum egybeesett egy feltételezett munkamegbízással.
Három hónappal korábban Adrián szintén vett egy luxuslakást Santa Fében.
Valéria nevében.
A csalás a cégtől származott egy hamis számla révén, amely „stratégiai tanácsadásról” szólt.
Lehunytam a szemem.
Nem sírtam.
– Házassági szerződések?
Ricardo egy másik dokumentumot hagyott előttem.
Adrian már próbálta megtámadni őket.
Felbérelt egy másik ügyvédet, hogy készítsen elő egy pert, azt állítva, hogy hat évvel korábban én kényszerítettem az aláírásra.
A terv az volt, hogy hamis tanúkat szerezzenek, kérjék a megállapodás érvénytelenítését, majd a válás során a családi vagyon egy részére igényt tartsanak.
Az első vázlat dátuma egybeesett Valeria első hetével a cégnél.
Aztán megértettem.
Valeria nem pusztán arroganciából kezdett irányítani.
Nyomást akartak rám gyakorolni.
Fogadd el a pénzem.
Elszigetelem magam.
Hogy destabilizáljon engem.
Úgy érzem magam, mint egy betolakodó a saját otthonomban.
Amíg én nem voltam az, aki kérte a válást.
„Vegyétek ki Mateót abból az iskolából még ma!” – mondtam. „Akkor függesszétek fel Adrián pénzügyi hatásköreit. A Salgado Csoport soha többé nem hagy jóvá nagyobb lépéseket az aláírásom nélkül.”
Ricardo bólintott.
– És ők?
– Meghívó a la gala anual de la Fundación Salgado.
Rám meredt.
– Biztos vagy benne?
-Teljesen.
De Valéria még nem fejezte be.
Még aznap délután hívást kaptam az orvosi intézményből, ahol apám lakott.
– Salgado asszony, egy nő, aki Fuentes úr asszisztensének adja ki magát, megpróbálja elmozdítani Ernestó urat.
Apám hetvenhárom éves volt, két szívműtéten esett át, és három stentet ültettek be.
– Hová tegyük?
– Azt mondja, hogy ez a lakás túl drága, és egy alapvető ellátást nyújtó klinikára akarja vinni.
Húsz perccel később érkeztem meg.
Valeria vitatkozott a vezetőséggel. Még egy kerekesszéket és két alkalmazottat is hozott magával.
„Egy idős ember itt tartása egy vagyonba kerül” – mondta. „Mr. Fuentes feleslegesnek tartja az ilyen kiadást.”
Közeledtem.
-Mit csinálsz?
Valéria megfordult.
Egy sálat viselt a nyakában, amit Adrián az egyik „üzleti útján” vett.
– Mariana asszony, próbálok pénzt félretenni a családnak.
– Az a férfi az apám.
–Pontosan. Hetvenhárom éves. Nincs szüksége luxusápolásra.
Megragadtam a csuklóját.
– Figyelj jól. Ezt a lakást a családom pénzéből építették. Személyesen hagytam jóvá azt a kardiológiai osztályt, ahol apám van. Sem Adrián, sem te nem fizettél egy fillért sem az ellátásáért.
A mosolya eltűnt.
– Adrián az, aki a cég pénzét generálja.
A szemébe néztem.
– Ezt hiszitek ti ketten.
Megkértem a biztonságiakat, hogy vigyék el.
Miközben elvitték, felkiáltott:
–Ha Adrian megtudja, meg fogod bánni!
Bementem apám szobájába.
Ébren voltam.
– Marianita… valami baj van?
Leültem mellé.
– Semmi, apa.
Néhány másodpercig rám meredt.
– Fogytál.
Mosolyogtam.
– Túl sokat dolgozom.
– Jól bánik veled Adrian?
Gombócot éreztem a torkomban.
– Igen, apa.
Megvártam, míg elaludt.
Csak ezután léptem ki a folyosóra, és hagytam, hogy egy könnycsepp gördüljön le az arcomon.
A.
Semmi más.
Azon az estén Ricardo visszatért.
Ötvenhét új oldalt tartalmazott.
Adrián huszonhárommillió pesót sikkasztott el hamis szerződések, nem létező tanácsadói szolgáltatások és fiktív beszállítók révén.
A pénz egy része Valeria ingatlanjaiba és járműveibe került.
Egy másik rész külföldi számlán volt.
A maradékkal pedig Adrián egy titkos céget finanszírozott, amelyet egy volt egyetemi évfolyamtársa nevére jegyeztek be.
Egy cég, amely ügyfeleket, beszállítókat és projekteket másolt a Salgado Csoporttól.
– Éppen távozni készült – mondta Ricardo. – A válás előtt még le akarta csapolni a céged értékét.
A jelentésre meredtem.
Aztán megkérdeztem:
Vajon Valeria mindent tud?
– Több, mint gondoltuk. Az irodában már azt mondják, hogy jövő hónapban ő lesz az új Mrs. Fuentes. Még egy szobát is foglalt az esküvőjére.
Valami furcsát éreztem.
Ez már nem volt szomorúság.
Még haragot sem.
Hideg volt.
– Mindenről készítsen három hitelesített másolatot.
— Készen állnak.
—Ezután készítse elő a paravánt a nappaliban.
Két nappal később a Salgado Alapítvány éves gáláját üzletemberek, média és csoportpartnerek előtt tartották.
Adrian és Valeria megerősítették a részvételüket.
Azt hitték, még mindig övék a házam.
A pénzem.
A cégem.
És az életem.
A gála előtti este Ricardo elém tette az utolsó hiányzó dokumentumot.
Elolvastam az egészet.
Aztán felnéztem.
–Tökéletes. Holnap nem fogok velük vitatkozni.
– Szóval, mit fogsz csinálni?
Becsuktam a mappát.
– Először őket fogom szólaltatni.
És amikor pontosan megértettem, hogy milyen teszt fog megjelenni a képernyőn, tudtam, hogy egyikünk sem volt felkészülve arra, ami háromszáz ember előtt fog történni.
3. RÉSZ
A Salgado Alapítvány éves gáláját egy polancoi szállodában tartották.
