Sofia a földön ült és sírt, tincsekben fürtjei voltak körülötte. Renata a vállát fogta. Fernanda kezében egy hajvágó volt.

Lefagytam.

Nem félelemből.

Hitetlenkedésből.

— Mit tettek?

Renata elengedte a lányt.

– Épp most tanítottunk neki egy leckét.

Fernanda felemelte az állát.

–Alejandro azt mondta, meg kell értened, hogy a döntéseidnek következményei vannak.

Odamentem Sofiához, betakartam a kabátommal, és megöleltem.

A fejbőrén volt egy-két apró horzsolások, semmi életveszélyes, de a szeme tele volt szégyennel.

– Anya, nekem már nincs hajam.

– Vissza fog nőni, szerelmem.

Elővettem a telefonomat és felhívtam Alejandrót.

Azonnal válaszolt.

— Mit akarsz most?

– A húgod és a szeretőd épp most borotválták le a lányod fejét.

Csend lett.

Aztán felsóhajtott.

– Mariana, ne túlozz. Ez csak haj.

Fernandára néztem.

Mosolygott.

Aztán megértettem, hogy nincs már mit megmenteni.

– Három perced van, hogy idejöjj az édesanyáddal, a húgoddal és az ügyvédeiddel, és bocsánatot kérj Sofiától.

Alejandro dühös nevetésben tört ki.

– Vagy mi?

– Vagy három perc múlva abbahagyom a vezetékneved védelmét.

Letettem a telefont.

Tomás már hívta is a rendőrséget.

Az étteremben kamerák voltak.

A független igazgatók már megkapták a pénzügyi tranzakciók másolatát.

És épp most küldtem egyetlen üzenetet a kommunikációs csapatomnak:

„Készíts elő mindent. Ha nem jelenik meg, közzétesszük.”

Ránéztem az órára.

Eltelt egy perc.

Aztán kettő.

Amikor a harmadik elkezdődött, szirénákat hallottunk kintről.

De Alejandro még mindig nem jelent meg.

És a legveszélyesebb igazság még nem került napvilágra.

3. RÉSZ

Alejandro negyven perccel később érkezett meg, nem az étterembe, hanem az ügyészségre, ahol a vallomásunkat vették fel.

Sofia rózsaszín sapkát viselt, és egy kis kötés volt azon a részen, ahol a gép megviselte a bőrét. A fejét a vállamra hajtva aludt.

Amikor Alejandro belépett, az első dolga az volt, hogy nem kérdezősködött felőle.

Rám mutatott.

–Megőrültél? Te rántottad bele a nővéremet, Fernandát ebbe a hajvágás miatt?

Tamás felnézett az asztaltól.

– Mr. Ferrer, ez nem hajvágás volt.

Alejandro nem törődött vele.

– Mariana, vond vissza a panaszt. Most azonnal.

-Nem.

– Tönkreteszed a családot.

Mereven bámultam rá.

– A családod épp most megalázott és bántalmazott egy ötéves kislányt, hogy rákényszerítsék az anyját a részvények átadására.

Egy tiszt odalépett hozzá, és megkérte, hogy halkítsa le a hangját.

Alejandro megvetően mosolygott.

– Tudja, mennyi pénzt kezel a cégem? Ebből semmi nem lesz.

Tomás felém csúsztatott egy mappát.

– Akkor talán el kellene olvasnod ezt, mielőtt folytatjuk a beszélgetést.

Ez volt az előzetes jelentés, amelyet a könyvvizsgálóink ​​még aznap délután befejeztek.

Száznyolcvanhét áthelyezés.

Tizenegy beszállító cég, amelyeknek nincs valós működésük.

Három külföldi számla, amelyek Fernanda által vezetett céghez kapcsolódnak.

És több mint négyszázmillió pesót tereltek el harmincnégy hónap alatt.

Alejandro abbahagyta a mosolygást.

– Ez bizalmas információ.

– Információ egy olyan cégtől, amelyben részvényes vagyok – válaszoltam.

– Nem érted, hogyan működnek ezek a műveletek.

– Tökéletes. Magyarázd el az SAT-nak, az UIF-nek és a külső auditoroknak.

Az arca elvesztette a színét.

A mögötte álló ügyvéd odalépett, és elkezdte átnézni a lapokat.

– Alejandro – mormolta –, beszélnünk kell.

– Ne itt!

Megnyitottam egy másik mappát.

– Nekem is megvannak az e-mailek.

Ebben rejlett a csalás igazi lényege.

Alejandro hamisított szerződéseket használt fel arra, hogy pénzt csaljon ki az Altamira Csoporttól, és finanszírozza lakásait, utazásait, ékszereit és Fernanda kiadásait. Emellett hitelkártyás fizetéseket is engedélyezett Beatriz és Renata számára, a céghez kapcsolódó számlák felhasználásával.

De volt valami rosszabb is.

Fernanda hat hónappal korábban Alejandrónak küldött e-mailjében ez állt:

„Amint Mariana aláírja, eltávolítjuk a fórumról. Akkor úgy fogunk tenni, mintha a cég mindig is a tiéd lett volna.”

Egy másik üzenet, amit Renatának küldtek, így szólt:

„A bátyád azt hiszi, hogy terhes vagyok. Ne mondj neki semmit, amíg meg nem kapjuk a részvényeket.”

Alejandro kétszer is elolvasta a mondatot.

-Ez mit jelent?

Nem válaszoltam.

Nem volt rá szükség.

Fernandára nézett, aki a folyosó túloldalán ült egy kirendelt védővel.

– Nem vagy terhes?

Fernanda elsápadt.

– Alejandro, el tudom neked magyarázni.

– Nem vagy terhes?!

A tiszt ismét közbelépett.

Fernanda sírni kezdett.

– Először azt hittem, terhes vagyok. Aztán negatív lett. De az édesanyád már az örökösről beszélt, te pedig hajlandó voltál nekem adni a lakást, a részvényeket, mindent…

Alejandro mindkét kezét a fejéhez kapta.

Hónapokig megalázta a saját lányát egy olyan örökösért, aki nem is létezett.

Beatriz húsz perccel később érkezett Renatával, akit óvadék ellenében szabadlábra helyeztek, amíg a nyomozás folytatódik.

A hölgy sikoltozva jött be.

–Ez szégyen! Mariana mindenkit manipulál!

Aztán meglátta Sofiát velem aludni.

Alig egy másodpercig hallgatott.

– Az a haj nő.

Éreztem, ahogy Tomás megérinti a karomat, talán attól félve, hogy reagálni fogok.

Nem én tettem meg.

Már nem kellett kiabálnia.

– Igen, Beatriz. A hajam nő.

A szemébe néztem.

– A bizalom nem kérdés.

Másnap reggel a Grupo Altamira újságírók körében ébredt.

A hírt nem szenzációhajhász látványosságként tálalták. A csapatom kiadott egy rövid közleményt: belső vizsgálatot indítottak a pénzeszközök esetleges visszaélésszerű felhasználása ügyében, és az igazgatótanács felülvizsgálja a vezérigazgató további megbízatását. Az éttermi felvételeket átadták a hatóságoknak és az ügyvédeinknek.