A kollégáim lebénultak.

Az egyik ügyfél lemondta a találkozót.

Anyósom a mellkasára tette a kezét, úgy tett, mintha mindjárt elájulna.

De amikor mindenki elment, egészen közel lépett a fülemhez, és ezt suttogta:

– Ha nem adod oda a pénzt, minden nap ide fogok jönni, amíg ki nem rúgnak.

Ez a fenyegetés végre felnyitotta a szemem.

Nem az igazságszolgáltatást kereste.

Pénzt kerestem, és hajlandó voltam tönkretenni a hírnevem, hogy megszerezzem.

Apám azt javasolta, hogy mindent dokumentáljak. Elkértük a baleseti jelentést, megőriztük az üzeneteket, és megkértük a cégemet, hogy őrizzék meg a biztonsági felvételeket.

A Mazda maradványait elszállított műhelyen keresztül egy kis memóriakártyát is találtunk.

Hónapokkal korábban felszereltem egy dupla lencsés kamerát, amely az utat és a jármű belsejét is rögzítette.

Dániel gúnyolta azt a vásárlást.

„Úgy tűnik, senkivel sem bízol” – mondta nekem akkor.

Most már a kamera megmutathatta, mi is történt valójában.

Apám azt javasolta, hogy a további kijelentések előtt nézzük át a felvételt.

De még volt valami felfedeznivaló.

Banki tranzakcióink vizsgálatakor találtam egy kilencvenezer peso átutalást, amelyet Daniel a közös számlánkról az anyja számlájára utalt.

Soha nem tájékoztattam magam.

Amikor megkérdeztem tőle a pénzről, azt válaszolta:

–Majd később beszélünk erről. Most az a lényeg, hogy anyának szüksége van az ötszázezerre.

Ezért egyeztem bele, hogy mindkettőjükkel találkozzunk egy kávézóban.

Ott játszódott le az a jelenet, amivel ez a történet elkezdődött.

Teresa félmillió pesót követelt, és azzal fenyegetőzött, hogy beperel.

Egyetértettem, hogy hivatalosan rendezzük az ügyet.

–Két óra múlva találkozunk apám irodájában. Ha megállapodást szeretnél, mindent átnézünk, és írásba foglalunk.

Anyósom mosolyogva távozott.

Daniel még egy üzenetet is küldött, amiben megköszönte, hogy végre magamhoz tértem.

Ez alatt a két óra alatt apámmal megnéztük az egész felvételt.

Amikor megérkeztek az irodába, Teresa belépett, és a pénzét követelte.

– Először is szeretnék mutatni neked valamit – válaszoltam.

Csatlakoztattam a számítógépemet a monitorhoz.

A Mazdám belseje percekkel a baleset előtt bukkant elő.

Daniel vezetés közben folyamatosan a telefonját nézegette.

Teresa mellette ült, és vitatkozott vele.

Aztán valami váratlan dolog történt.

Anyósom megpróbálta kikapni a kezéből a telefont, áthajolt a karján, és végül elrántotta a kormányt.

A Mazda akkor hajtott be a kereszteződésbe, amikor a lámpa már piros volt.

A balesetet nem a teherautó okozta.

A férjem és az anyja hazudtak.

„KAPCSOLD KI!” – kiáltotta Teresa, és felugrott.

Dániel teljesen elsápadt.

De nem állítottam le a lejátszást.

Mert másodpercekkel a baleset előtt a kamera felvett egy beszélgetést is, amelyből kiderült, miért volt Teresának kétségbeesetten szüksége arra az ötszázezer pesóra.

És amikor meghallottuk a következő mondatot, a férjem rájött, hogy sokkal többet veszített, mint egy autót.

3. RÉSZ

Anyósom hangja olyan tisztán szólt a hangszórókból, amire még ma is emlékszem.

– Daniel, mondom neked, hogy a bank már kiadta az utolsó figyelmeztetést. Ha nem kapom meg a négyszáznyolcvanezer pesót a hónap végéig, elveszítem a házamat.

A férjem kétségbeesetten válaszolt:

– Anya, már szereztem neked kilencvenezert. Honnan vegyem a többit?

– Nos, a feleségedtől. Okkal ment hozzád. Az a nő többet keres, mint te, és van megtakarítása is. Nem értem, miért szégyelled ennyire pénzt kérni tőle.

–Mariana nem fog kölcsönadni nekünk félmilliót. Amint megtudja, hogy anélkül vettem fel pénzt a számlánkról, hogy szóltam volna neki, ki fog rúgni a házból.

Az anyósom hangosan felnevetett.

– Ó, fiam, hagyd őt rám. Tudom, hogyan keltsek bűntudatot abban a lányban. Mindig beadja a derekát.

Éreztem, hogy valami eltörik bennem.

Nem csak a pénzről volt szó.

Olyan volt, mintha hallgatnám őket rólam beszélni, amikor azt hitték, senki sem figyel rám.

A férjem, akivel három évig megosztottam az ágyam, tökéletesen tudta, hogy az anyja manipulál engem.

És nemcsak hogy megengedte.

Részt vett benne.

A felvétel folytatódott.

„Mi lenne, ha inkább Marianával beszélnénk?” – kérdezte Daniel.

– Ne is gondolj rá! – felelte Teresa. – Először szerezzük meg a pénzt. Aztán elmagyarázzuk, amit el kell magyarázni. És hagyd abba a telefon nézegetését, hiszen vezetsz.

Abban a pillanatban egy értesítés hallatszott.

Dániel a képernyőre nézett.

Az anyja megpróbálta elvenni tőle, mindketten veszekedni kezdtek, majd megtörtént a balesetet okozó hirtelen mozdulat.

Egy sikoly.

A fékek zaja.

A hatás.

Aztán csend.

Kikapcsoltam a monitort.

Az anyósom teljesen fehér volt.

Dániel ülve maradt, remegő kezekkel a térdén.

Apám szólalt meg először.

– Most tisztáznunk kell néhány dolgot. És ezúttal azt akarom, hogy mindketten elmondjátok az igazat.

„Ez illegálisan van felvéve!” – kiáltotta Teresa. „Nincs joguk kémkedni utánunk!”

„A kamerát a lányom tulajdonában lévő autóba szerelték be” – válaszolta apa. „Azt, hogy a felvétel hogyan használható fel jogszerűen, az illetékes hatóságok fogják eldönteni. De van egy sokkal sürgetőbb problémád: hazudtál a balesetről.”

Dániel felemelte a fejét.

– Nem akartam hazudni.

– De megtetted – válaszoltam.

„Féltem, Mariana. Azt hittem, ha azt mondom, az én hibám, meg fogsz utálni.”

Értetlenül néztem rá.

– És ezért döntöttél úgy, hogy egy idegent hibáztatsz?

Nem válaszolt.

Apám kinyitott egy másik mappát.

– A bankszámlakivonatok is megvannak. Tudni akarom, miért tűnt el 90 000 peso a közös számlájukról, amit háztartási kiadásokra használtak.