Diego felém emelte a kezét.

Léptem egyet hátra.

– Érints meg, és hívom a rendőrséget. Mindenki előtt.

A karja megdermedt. Most először láttam félelmet a haragja mögött.

Roberto bácsi felkelt.

–Elmegyünk. Egy dolog csődben lenni, és egy másik dolog olyasmit kérkedni, amit nem akarsz megosztani, és arra kényszeríteni a feleségedet, hogy fizessen a színházi látogatásaidért.

Kevesebb mint tíz perc múlva kiürült a ház. Csak Diego, Teresa, a hatalmas fazék leves és én maradtunk.

Teresának még mindig volt képe megfenyegetni.

– Diego egy fillér nélkül fog kijuttatni innen.

Bementem a hálószobába, elővettem az előző este becsomagolt bőröndömet, és az asztalon hagytam a válókereset egy példányát, amit az ügyvédemnek akartam benyújtani.

– Nem kell kivinned. Megyek egyedül.

Diego abbahagyta a kiabálást.

– Mariana, ne túlozz. Ez egy étkezés volt.

– Nem. Három év volt.

Azon a délutánon beköltöztem egy kis lakásba, amit egy barátom segített megtalálni. Kicsomagolás közben eszembe jutott egy régi tábla, amit Diego hónapokkal korábban egy fiókban hagyott, és amit a dokumentumaimmal együtt tartottam, mert még mindig tartalmazott rajta közös családi információkat.

Bekapcsoltam, hogy megnézzem a régi számlákat.

Az üzenetküldő fiókja még mindig aktív volt.

A csevegések között volt egy, amelyet „Az életem ❤️” néven mentettek el.

Én kezdtem a beszélgetést.

Diego utolsó üzenete így szólt:

„Már simán megvettem a teherautót. Mariana még mindig mindent fizet otthon. Fogalma sincs, hol van a többi pénz.”

Olvass tovább.

Aztán rájöttem, hogy a teherautó, az ötszáz peso és a szerető csak valami sokkal nagyobbnak a felszíne volt.

3. RÉSZ

Éreztem, hogy összeszorul a gyomrom.

A csevegőben szereplő nőt Lorenának hívták. Nem volt sem barát, sem ügyfél, sem munkatárs. Majdnem egy éve jártak.

„Szerelmem, mikor fogsz már megint Chapalába vinni teherautóval?” – írta.

Diego így válaszolt: „Majd ha a ház idős asszonya lenyugszik. Azt hiszi, hogy én vettem az autót a családnak.”

Fent egy 45 000 peso átutalást találtam, amelyhez egy másik üzenet is tartozott:

„A táskádért. Megérdemled.”

Pislogni sem tudtam, és a képernyőt bámultam. Előző este ugyanez a férfi azt mondta nekem, hogy ötszáz peso elég húsz ember etetésére, és ha ez nem elég, akkor a fizetésemmel kellene kiegészítenem.

Olvass tovább.

Ekkor jelent meg a második árulás.

Majdnem két éven át havonta 7500 pesót fizettem be egy számlára, amit Diego úgy jellemzett, mint „az esküvőnk óta cipelt adósságunkat”. Mindig azt mondta, hogy ez közös adósságunk, és mivel a fizetését a „vagyonunkra” összpontosítja, az én felelősségem a havi törlesztőrészlet kifizetése.

A Lorenával való csevegés során gúnyolódott rajtam.

„Mariana időben fizeti Sergio kölcsönét. A bátyám azt sem tudja, milyen aggódni a havi lakáshitel-törlesztőrészlete miatt.”

Újra kellett olvasnom.

Azzal a pénzzel nem törlesztettem a házastársi adósságaimat. Én finanszíroztam Sergio, Diego testvérének a lakásának egy részét.

És Terézia még mindig hiányzott.

Egy másik beszélgetésben az édesanyja ezt írta neki:

„Mielőtt Mariana mindent megtudna, add oda neki a decemberi bónuszt. Aztán kitalálhatod, hogyan szabadulj meg tőle. Lorena mindenképpen a megfelelő nőnek tűnik számodra.”

Diego így válaszolt:

„Először is, azt akarom, hogy továbbra is fizesse a házat. Ha rendezem az autót és a számlát, akkor felfordulást csinálok, és majd egyedül elmegy.”

Nem sírtam.

Fogtam a telefonomat, és folyamatos videót készítettem a képernyőről, amelyen látszott a dátum, a fiók neve és a teljes előzmény. Készítettem képernyőképeket, biztonsági másolatot készítettem a fájlokról, és másnap egyenesen az ügyvédemhez, Gabrielához vittem a tabletet.

Megállított, amikor közöltem vele, hogy magam akarom kivizsgálni Diego összes fiókját.

„Ne avatkozz bele olyan dolgokba, ahová nem kellene” – figyelmeztetett. „Tartsd meg jogosan, ami a kezedbe került, a többit pedig hagyd, hogy mi jogi úton követeljük.”

Ez volt a legjobb döntés.

Felbéreltem egy magánnyomozót is, hogy csak a megengedett információkat dokumentálja: nyilvános mozgásokat, címeket és találkozókat. Néhány napon belül fényképeket szerzett Diegoról és Lorenáról, amint együtt lépnek be egy szállodába és használják a teherautót. Önmagukban nem bizonyították, hol van a pénz, de megerősítették, hogy a kapcsolatuk fennáll.

Gabriela intézkedéseket kért, hogy megakadályozzák Diegot a teherautó eladásában, amíg a válás véglegesítése folyamatban van. Mivel közös vagyonrendszerben házasodtunk össze, és a járművet a házasság alatt szereztük, nem volt elég, hogy a nevét ráírta a számlára, hogy varázsütésre irrelevánssá tegye azt a vitában.

Aztán jött a legkényesebb rész.

Diego és Lorena üzenetei között volt egy mondat, amitől a csontjaimig megdermedtem:

„Ebben a hónapban felfújtam egy újabb számlát a céges rendezvényre. Innen jött a szombati vacsora is.”

Nem vádoltam a világ felét, és nem posztoltam semmit a közösségi médiára. Odaadtam a képernyőképeket az ügyvédemnek. Azt javasolta, hogy hivatalosan és dokumentációval értesítsem Diego cégének megfelelőségi osztályát, anélkül, hogy olyasmit állítanék, amit ne tudnánk bizonyítani.

A cég belső ellenőrzést indított.

Az, hogy mit találtak, már nem rajtam múlott.

Voltak duplikált számlák, módosított reprezentációs költségek és olyan visszatérítések, amelyek végül személyes vásárlásokhoz kapcsolódtak. Egy héttel később Diegót felfüggesztették. Később elbocsátották, és a cég megindította a megfelelő eljárást a pénz behajtására.

Azt hittem, hogy ha sarokba szorítják, végre elfogadja, amit tett.

Hibáztam.