„Csak ezzel nem nyúlhatnak a vagyonkezelői alaphoz” – mondta Veronica. „De ha sikerül eltávolítaniuk a technikai bizottság ellenőrzése alól cselekvőképtelenség vagy a kedvezményezett kárával kapcsolatos határozat miatt, Diegot helyettesítőként fogják feltüntetni.”

Aztán megértettem a tervet.

Nem kellett meggyőzniük egy bírót arról, hogy örökre szörnyeteg maradok. Elég füstöt kellett csapniuk, hogy addig tűrjenek, ameddig csak szükséges.

Végre megnyitottam Octavio e-mailjét.

Tizenegy szállítási szerződést találtam nem létező ügyfelekkel, három olyan cégnek küldött kifizetéseket, amelyek valódi tevékenységet nem folytattak, és olyan tranzakciókat, amelyek magánhitelekre utaltak. Otthagyta nekem a nővére, Teresa telefonszámát is, és egy utasítást: ha nem talál, a nővére adjon nekem egy pendrive-ot.

Octavio nyolc nappal korábban szívrohamban halt meg.

Teresa feldagadt szemekkel és az emlékével a kezében érkezett Veronica irodájába.

– A bátyám azt mondta, hogy ha Diego aktákról kérdez, tagadnom kellene a létezésüket.

Az USB-meghajtó számlákat, e-maileket és a kölcsön másolatait tartalmazta. Octavio még azt is írta, hogy az aláírásom „hasonlóan nézett ki, de nem egyezett a szokásos vonalvezetéssel”, amit évek óta látott.

Volt egy másik mappa is. Ez azt mutatta, hogy a pénzt kapó cégek ugyanazt a címet, telefonszámot és vezetőt használták, mint a kölcsönt intéző cég. Ez még nem bizonyította, hogy ki rendelte meg az egyes tranzakciókat, de azt igen, hogy az adósság, a hamisítás és a vagyonkezelés manipulálására tett kísérlet nem különálló ügyek.

Verónica azt kérte, hogy mindent hivatalosan adjanak át az Ügyészségnek, és a vagyonkezelő bank függesszen fel minden rendkívüli utasítást, amíg az aláírásokat és a felhatalmazásokat nem ellenőrzik. Nem akartam időt nyerni arra, hogy bármit is eltitkoljak; éppen az ellenkezőjét akartam: hogy minden tranzakciót rögzítsenek.

Azon az estén átnéztem az üzeneteimet Diegóval. Hónapokig újra és újra azt hajtogatta, hogy a cégnek csak „pénzforgalmi hídra” van szüksége. Soha nem említette a fiktív szerződéseket. Arra is emlékeztem, hogy Camila egy családi étkezés során megkérdezte, ki veszi át a vagyonkezelői alapot, ha megbetegszem.

Szóval ez egy gyakorlatias kérdésnek tűnt számomra.

Már nem.

Az ügyészség később engedélyt kapott a házkutatásra. Mateo hálószobájának komódjában találtak egy üveg nyugtatót, a nevemre írt címkével. Soha nem kaptam meg ezt a receptet.

Eszembe jutott valami: tíz nappal korábban Camila egyedül ment el két „otthon felejtett” cumisüvegért, és tizenöt percig maradt abban a szobában.

A gyógyszertár megerősítette, hogy a receptet hamis információkkal állították ki. Camila ujjlenyomatait megtalálták az üveg külsején.

Egy héttel később Diego egyedül érkezett meg a házamba.

Letett egy mappát az asztalra.

– Ha aláírod a vagyonkezelői alap feletti hatáskörök ideiglenes átruházását, Camila tisztázhatja, hogy zavarban volt a cseppekkel kapcsolatban.

Nem nyúltam a mappához.

– Megpróbálod eladni nekem az igazságot az unokámról?

– Nem érted. Vannak ebben olyan emberek, akik nem fognak tétlenül nézni, ha az egész darabokra hullik.

Ránéztem.

– Most megerősítetted, hogy nem egyedül csináltad.

Az arca kifejezéstelenné vált.

Nem vitatkozott. Felkelt és elment.

Két nappal később Martín Cuevas, a cég adminisztratív vezetője kérte, hogy ügyvédje jelenlétében tanúskodhasson. Előzetesen elmentett egy videohívás felvételét, amelyben hetekkel korábban részt vett. Diego és Camila úgy vélték, hogy Martín megszakította a kapcsolatot.

Camila hangja tisztán csengett:

„Apád bármit megtenne Mateóért. Ez a helyes út. Ha veszélyesnek tűnik, akkor lesz okunk megszabadulni tőle.”

Aztán Diego megszólalt.

– Ne érj a gyerekhez. Bármit is csinálsz, ne bántsd.

– Természetesen nem – felelte a lány.

Ez volt az a csavar, amit nem akartam látni: a fiam tudott a tervről, hogy rám kenjenek. Beleegyezett, hogy Mateót fogja eszközként használni. De legalább ebben a beszélgetésben felállított egy határt, amit Camila megígért, hogy tiszteletben tart.

Veronica két nappal később felhívott.

– A kiberbűnözési egység visszaszerezte a kamerád helyi biztonsági mentését. Camila videóját szerkesztették. Az eredetit nem.

Megérkeztem az irodába, és láttam, hogy a képernyő 9:17:23-kor lefagy.

Épp akkor tűntem el a folyosón Mateóval.

Tizenegy másodperccel később egy alak lépett be a keretbe a bejárati ajtón keresztül.

Kamilla volt az.

3. RÉSZ
Veronica megnyomta a lejátszást.

Camila még mindig azt a szürke kabátot viselte, amiben aznap reggel érkezett. Egyenesen Mateo szobájába ment. Nem nézett a konyha felé. Nem habozott. Bement, és harmincegy másodpercig bent is maradt.

Kevesebb mint négy méterre voltam, és éppen a cumisüveg-melegítőt készítettem elő.

Amikor Camila kijött, a jobb keze a kabátzsebében volt. Négy másodperccel később én is megjelentem a folyosón. A felvétel vágatlanul folytatódott.

A negyvenhét elvesztegetett másodpercnek már volt gazdája.

Nem mutatták meg, mit csináltam a szobában, de lerombolták a történetet, amit elmesélt: nem voltam egyedül Mateóval ez alatt az egész idő alatt.

A többit az orvostudomány oldotta meg, nem a találgatás.

A labor megerősítette, hogy Mateo vére nyugtató anyagot tartalmazott, ami megegyezett azzal, amit az éjjeliszekrényemre helyezett fiolában találtak. A gyermekorvos elmagyarázta, hogy a reakció személyenként változhat, és hogy egy csecsemőnél különösen veszélyes. Senki sem mondhatta biztosan, hogy Camila számított volna Mateo elkékülésére, de afelől már nem volt kétség, hogy valaki adott neki valamit, amire nem volt szüksége.

Marisol, a miniszteri ügynök, később megmutatta nekem a pelenkázótáskából előkerült boríték leltárát.

Nem tartalmazott biztosítási kötvényeket.