– A helyzet kicsúszott az irányítás alól. A tűz gyorsabban terjedt a vártnál. Adrián csapdába esett. Álvarónak sikerült kijutnia, de visszajött.

Mateo megszorította a takarót.

Lucia a bátyja fényképére nézett.

Hirtelen megértette, miért volt Álvaro mindig képtelen bárkit is elhagyni. Nem számított, hogy az illető idegen, szomszéd vagy titkokba burkolózó hatalmas ember volt. Ha tudott segíteni, visszatért.

Adrian olyan nyugalommal beszélt, ami ijesztőbb volt, mint egy sikoly.

– Akkor meghamisítottad a jelentést.

Sergio lassan bólintott.

A biztonsági cégnél lévő kapcsolatait felhasználva Álvaro halálát egy titkos küldetés során történt balesetként tüntette fel. Ezután a kártérítés nagy részét elsikkasztotta, két közvetítőt fizetett az ügy lezárásáért, és meggyőzte Adriánt arról, hogy Álvarónak nincsenek közvetlen családtagjai.

– Miért? – kérdezte Mateo.

Sergio ránézett.

– Mert ha a családod megkapná a teljes dossziét, egy napon kérdéseket tehetnének fel.

„Két összetört testvér és egy nővér voltunk, akik próbáltuk fizetni a lakbért” – mondta Mateo. „Ez megijesztett?”

Sergio nem válaszolt.

Lucía megértette a választ.

Nem féltem tőlük azért, amilyenek akkoriban voltak.

Féltem tőlük, mert esetleg később rájönnek.

Adrián felvette a telefonját és felhívta az ügyvédjét. Arra utasította, hogy őrizze meg a dokumentumokat, értesítse az illetékes hatóságokat, és akadályozza meg Sergio esetleges hozzáférését a cégekhez.

Sergio egy lépést tett az ajtó felé.

– Fel fogsz fedelni mindazok után, amit érted tettem?

– Nem foglak megvédeni azért, amit értem tettél, miközben te eltitkolod, mit másokkal tettél.

– Nem én voltam az egyetlen.

Adrian mozdulatlan maradt.

—Nevek.

Sergio habozott.

– Vannak, akik még mindig veled dolgoznak.

Lucía Adriánra nézett. Ez már nem volt egy régi probléma. Ha Sergio igazat mondott, akkor ugyanaz a hálózat, amely Álvaro ügyét eltussolta, még mindig aktív volt.

– Ezért vádolsz meg most – mondta Lucia. – Nem én szivárogtattam ki a legutóbbi kiszivárogtatásokat. Ugyanazok az emberek, akikről három évvel ezelőtt is szó esett.

Sergio összeszorította az állkapcsát.

Nem kellett válaszolnia.

Adrián kérte, hogy vizsgálják felül a legutóbbi kiszivárogtatásokat. A kezdeti nyomok a régi raktárhoz kötődő több alkalmazottra, és ismét Sergióra mutattak. Lucía egyszerre érzett megkönnyebbülést és dühöt: majdnem elítélték egy kitalált történet alapján, amelynek célja egy hároméves titok védelme volt.

Adrian felé fordult.

– Bocsánatot kell kérnem.

– Sokkal tartozol nekem, de ne kezdj egy mondattal.

Tiltakozás nélkül elfogadta az ütést.

– Akkor mondd meg, hol kezdjem.

Lucia Mateóra nézett.

– Egy orvos által.

Adrian felhívott egy magánklinikát.

Lucia megállította.

– Nem kérek szívességet.

– Ez nem szívesség.

– Szóval, mi is az?

Ránézett Alvaro fotójára.

– Egy adósság.

– Az adósság egy másik módja lehet az emberek irányításának.

Adriannak eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Igazad van. Akkor másképp csináljuk.

Azt javasolta, hogy a kártérítést jogi úton szerezzék meg, és amíg az ügy rendeződik, írásbeli megállapodás keretében előlegezze az orvosi költségeket, bármilyen személyes vagy foglalkoztatási feltétel nélkül. Lucía ragaszkodott hozzá, hogy minden dokumentumot elolvasson aláírás előtt.

„Szóval most jótevő leszel?” – gúnyolódott Sergio.

– Nem. Jóváteszem, amit megengedtem magamnak azzal, hogy nem oda néztem, ahová kellett volna.

Később megérkezett a rendőrség. Két ügyvéd is. Sergiót incidens nélkül kikísérték a lakásból. Mielőtt távozott, Lucía felé fordult.

– A bátyád is hibázott.

Lucia a tekintetét fogva tartotta.

–Persze. Ember volt. De amikor választania kellett aközött, hogy megmenti magát, vagy visszamegy valakiért, a visszatérést választotta. Három évet töltöttél azzal, hogy a bujkálást választottad.

Sergio nem kapott választ.

Amikor az ajtó becsukódott, a lakás elcsendesedett.

Máté törte fel először.

-Éhes vagyok.

Lucía váratlan, szinte abszurd nevetésben tört ki. Aztán sírni kezdett.

Adrian ott állt, és nem tudta, mitévő legyen.

– Ha már ott maradsz, legalább melegítsd fel a csirkét – mondta Mateo.

Adriánnak több másodpercbe telt, mire megtalálta a mikrót. Mateo hetek óta először nevetett.

Semmi sem változott, de valami elkezdett jó irányba haladni.

A következő hónapokban a nyomozás több alkalmazott elbocsátásához és Álvaro kártérítésének egy részének visszaszerzéséhez vezetett. Mateo kezelésben részesült, Lucía pedig megkezdte a lábának rehabilitációját. A család jóváhagyásával Adrián létrehozott egy alapot az egészségügyi problémákkal küzdő munkavállalók számára. Lucía egy feltétellel egyezett bele: az Álvaro Martín nevét viseli majd, és soha nem használják reklámozásra.

„Sem beszédek, sem fotók” – figyelmeztetett.

-Készült.

– És ne nézz rám így. Ez még mindig egy állapot.

Adrian elmosolyodott.

– Te vagy az egyetlen ember, aki parancsol nekem a saját irodámban.

– Szokj hozzá.

De a legnehezebb nem a pénz volt, vagy a nyomozás, vagy akár a visszaút abba a házba, ahol Lucia dolgozott.

A megbocsátásról szólt.

Máté korábban megbocsátott.

Nem azért, mert elfelejtettem, hanem mert tovább kellett lépnem.

Lucia tovább tartott.

Hónapokig, valahányszor meglátta Adriánt, eszébe jutott, hogy a férfi követte, azt gondolva, hogy áruló. Arra is emlékezett, hogy az ő világa elég kényelmes volt ahhoz, hogy ne vegye a fáradságot, hogy megnézze, valóban létezik-e annak a férfinak a családja, aki megmentette az életét.

Egyik délután Adrián kiment a temetőbe Álvaro restaurált fényképével. Lucía és Mateo már ott voltak.

– Nem várom el tőled, hogy megbocsáss nekem – mondta.