Rafael ezerszer elképzelte már ezt a találkozást. Soha nem tudta, mit mondjon.
Végül kitárta a karjait.
A bejáratnál sírtak, miközben Valentina a folyosóról figyelte őket. Később Julián vallomást tett arról, amit megtudott, és elkezdte újjáépíteni az életét a testvére közelében.
Alejandrónak való megbocsátás lassabban jött. Voltak kínos vasárnapok, nehéz kérdések és hónapokig betartott ígéretek. Rafael kordában tartotta a pénzügyeit, és abbahagyta a vonzalom összekeverését az állandó igent mondás kötelezettségével.
Egyik reggel vett egy metszőollót, hogy megmetsze Rosa rózsabokrjait. Julián egy zsákot tartott az elhalt ágaknak. Alejandro megjavította a kerti csapot, Valentina pedig egy új rózsát ültetett az ablak mellé.
Tomás elhaladt mellettük a szekerével, és megállt, amikor meglátta őket.
– Gyönyörűen néz ki, Don Rafael.
Rafael levette a kesztyűjét, hogy kezet rázzon vele.
– Vasárnap ebédelni kell jönnöd.
Délután négy tányért tettek az asztalra. Rafael elővette a Rosa halála óta őrzött porcelánt, és hagyta, hogy Valentina válassza ki az övéit.
Aztán kinyitotta az ablakokat. Frissen öntözött föld illata áradt be, és a konyhából hallotta, ahogy Julián és Alejandro azon vitatkoznak, mennyi chili legyen a salsában.
Hosszú idő óta most először nem kapcsolta be a tévét, hogy kitöltse a csendet.
