Aztán betakarta Luciát a kabátjával.

– Vissza akarsz menni a házba?

A mellkasához kapaszkodott.

– Vigyél haza, Gábriel!

Az a rom a hegyben most először érdemelte ki ezt a nevet.

Verónica becsomagolt régi ruhái között Lucía egy jegyzetfüzetet talált egy bőrönd bélése alatt. Ez az édesanyja, Elena Cárdenas szakácskönyve volt. Elena állítólag pénzt lopott az apjától, és megszökött, amikor Lucía hétéves volt. A lapok vaníliaillatúak voltak, és pulque kenyér, semita és piloncillo empanada receptjeit tartalmazták.

– Kenyeret akarok árulni – jelentette be Lucía. – Vasárnap piac van a városban.

„Hajnali 3-kor kell majd kelned, kézzel kell gyúrnod, és melegen kell tartanod a sütőt” – figyelmeztetett Gabriel.

– Meg tudom csinálni.

Az első héten a liszt megrepedezte a kezét, és a hátfájás miatt nem tudott aludni. Gabriel gondozta a kemencét, vizet és tűzifát hordott, és deszkákból épített egy standot. A piacon egy idős asszony kipróbált egy semitát, és négyet vett. Délre egy sem maradt.

Azon az estén megszámolták első nyereményüket az asztalon. Kezük összeért egy érme felett. Gabriel a sajátjával fogta Lucia érdes ujjait. A lány nem húzódott el. Nem tettek ígéreteket; már többet mutattak egymásnak, mint amennyit bármilyen szó elbírna.

Napokkal később Veronica felhívta Gabrielt.

– Szóval most pék lettél – gúnyolódott. – Élvezd ki a szenvedésedet, és ne gyere vissza. Ha ügyvédeket fogadsz, börtönbe záratom a férjedet a motelbeli incidens miatt.

Azon a reggelen füstszag ébresztette fel Lucíát. A házhoz bővített kis konyha lángokban állt. Valaki benzint öntött a padlóra. Amikor eszébe jutott, hogy a szakácskönyv bent van, a lángok felé rohant. Gabriel utolérte, és a hóra teperte, mielőtt a tető beomlott volna.

„Anyám jegyzetfüzete!” – kiáltotta, és kétségbeesetten ütögette a jegyzetfüzetet.

– A levelek megégtek, de te élsz.

Reggel Lucía átkutatta a hamut. Egy tálca alatt egy elszenesedett papírdarabot talált. Csak egyetlen szó maradt meg belőle, Elena tollából: „A kislányom.” Lucía a mellkasához szorította, és addig sírt, amíg rekedt nem lett.

Gabriel két férfit talált a faluból, akik a tüzet okozták. Az egyik bevallotta, hogy egy fővárosi nő 50 000 pesót fizetett nekik. Megőrizte az üzenetet és az átutalási bizonylatot. Gabriel felhívta Mateo Ruizt, a biztonsági főnökét.

– Vége a várakozásnak – mondta neki. – Hozd el mindent, amid van Veronicáról.

Órákkal később megérkezett egy fekete terepjáró. Mateo beszállt egy aktatáskával, és tiszteletteljesen üdvözölte Gabrielt.

– Montemayor úr.

Lúcia felemelte a fejét.

Gábriel leült vele szemben.

– A teljes nevem Gabriel Montemayor. Az enyém a Grupo Cumbre.

Az építőipari cég az ország egyik legnagyobbja volt. Verónica hónapokat töltött azzal, hogy fantomcégek és hamisított dokumentumok segítségével ellopja tőlük a szerződéseket. Mivel Gabriel kerülte a kamerákat, soha nem látta az arcát. Gabriel hajléktalannak tettette magát, hogy beépüljön a Lucía elleni cselszövésbe, és összekapcsolja a Lucía vagyonkezelői alapját érintő csalást a cégét támadó hálózattal.

– Hamarabb kellett volna szólnom – ismerte be. – Először a nyomozás részese voltál. Aztán te lettél az oka annak, hogy nem veszíthettem tovább.

Mateo kinyitotta az aktatáskát. A tűz eredetét Verónica egyik cégéhez vezették vissza. De valami másra is bukkantak: 16 évvel korábban Verónica milliókat sikkasztott el Arturo cégétől, és meghamisította Elena aláírását. Aztán azzal fenyegette Lucía anyját, hogy börtönbe küldi, ha nem tűnik el.

– Az édesanyád beleegyezett, hogy megvéd téged – magyarázta Gabriel. – Él.

A hír nem hozott azonnal megkönnyebbülést Lucíának. Először düh fogta el. Olyan gyorsan felállt, hogy a szék hátraesett.

– Mióta tudod ezt?

– Mateo két nappal ezelőtt megtalálta. Nem akartam hiú reményt kelteni benned anélkül, hogy megbizonyosodnék róla, hogy valóban Elena az.

–Megint te döntöttél helyettem. Veronica döntötte el, hogy kihez menjek feleségül; Sebastian úgy döntött, hogy csak a tetteimet érem meg, és te döntötted el, mennyi igazságot vagyok képes elviselni.

Gábriel minden szót védekezés nélkül fogadott.

„Igazad van. Egy stratégiával érkeztem az életedbe, és a házasságot arra használtam, hogy közelebb kerüljek Veronikához. Meg tudom magyarázni, de nem tudom igazságossá tenni. Amikor kijutunk innen, lesznek saját ügyvédeid, egy számlád, amihez senki más nem nyúlhat, és lehetőséged lesz érvényteleníteni a házasságunkat. Nem fogok több döntést hozni helyetted.”

Lucía a megfeketedett házra, a romos kemencére és a papírfecnire nézett, amit még mindig a kezében tartott. Az előtte álló férfi becsapta a kilétét illetően, de a csizmáját is eladta, hogy megmentse őt, a földön aludt, hogy ne ijessze meg, és egyszerűen beismerte a helytelenségét anélkül, hogy könnyen megbocsátott volna.

– Először is látni akarom az anyámat – mondta. – Aztán majd eldöntöm, mit tegyek veled.

– Hát ilyen lesz.

Egy Ecatepec külvárosában lévő kamionmegállóban találták Elenát, amint edényeket mosogat. Ősz haja volt, a kezei pedig eltorzultak az évek óta tartó hideg víztől és mosószertől. Amikor megfordult és meglátta Lucíát, elejtett egy edényt.

-Lámpák…

Lucia térdre rogyott a nedves padlón.

– Anya, bocsáss meg. Azt hittem, elhagytál.

Elena levette szakadt kesztyűjét, és megsimogatta a lánya arcát.

„Nincs mit megbocsátanod. Elviseltem, mert azt hittem, biztonságban vagy.”