Havi 12 peso fizetésben állapodtak meg, plusz szállásban és élelemben.

„Hol tartod a seprűt?” – kérdezte Elena.

– Holnap. Ma este a gyerekeknek enniük kell.

Elkészítette a húslevest, de csak Tomásnak és Rositának tálalta. Matías egy tányért tett Elena elé.

– Már ettem.

– Ez nem igaz.

Találkozott a tekintetük.

Rosita a kenyere felét az anyja felé tolta. Elena leült és enni kezdett.

Az első hét a jégen járó idegenek óvatosságával telt. Elena minden nap kitakarított egy szobát. Kimosta a függönyöket, kinyitotta az évek óta zárva lévő ablakokat, és megfoltozta Matías ingeit. Este visszatérve égő lámpát, friss vizet és meleg ételt talált.

Nem köszönte meg neki minden feladatot. A nő nem is várta el tőle.

Cserébe dolgok jelentek meg a konyhában: tojás, méz vagy tej. Amikor Matías felfedezte, hogy Rosita imádja a tejet, elcserélt egy öreg tehenet egy szelíd üszőre, és kiváló lehetőségnek nyilvánította.

Elena nem hitt neki, de nem is ellentmondott neki.

A falu orvosa meglátogatta a gyerekeket. Azt mondta, hogy ételre, pihenésre és időre van szükségük. Nem volt hajlandó támadni, de Elena otthagyott egy ezüst gyűszűt a verandán.

„Mit jelent ez?” – kérdezte Mátyás.

– A konzultáció díjáról van szó.

– Az orvos nem vádolta meg.

— Semmi sincs ingyen.

Matías a gyűszűt a varrókészlete mellé tette.

– Néha, igen.

Másnap Elena ismét a galériában hagyta. Matías nem mozdította el.

Tomás követte Matíast, amikor a ház közelében dolgozott. Nézte, ahogy kerítéseket javít és szerszámokat élez, de soha nem kérdezett semmit.

Egyik délután Matías rajtakapta, amint dróttal próbált megjavítani egy zsanért.

– Az a csomó nem fog tartani.

– Rá tudom venni az ellenállást.

Matías lehajolt és megmutatta neki, hogyan kell hajlítani a drótot.

—Próbáld ki.

Az első hurok meglazult. A második a helyén maradt.

– Télig kitart – mondta Mátyás.

— Mi fog akkor történni?

– Megjavítjuk rendesen.

Azon az estén Elena egy második tányért tett az asztalra.

„A fiú dolgozott” – magyarázta. „A dolgozó férfiak együtt esznek.”

Röviddel ezután mind a négyen ugyanannál az asztalnál vacsoráztak.

A szárazság szeptemberben véget ért. Kora reggel az eső csapkodott a tetőn. Matías kiment a folyosóra egy lámpával, és ott találta Rositát, Tomást és Elenát, amint a vizet nézték.

Rosita kinyújtotta a kezét, és nevetett, amikor a cseppek a tenyerébe értek.

Ez a hang megbénította Matíast. Egy pillanatra azt hitte, Nicolás nevetését hallja ugyanabban a galériában.

Visszahúzódott a ház sötétjébe.

Elena megértette, de nem követte. Másnap reggel Matías egy csésze forró kávét talált a kesztyűi mellett a pajtában.

Az eső után zöld hajtások sarjadtak a száraz fűben. Elena babot és fehérrépát ültetett a ház mögé. Matías figyelmeztetett, hogy a hideg megöli a felét.

Kétszer annyit vetett.

Rosita madárijesztőt készített Matías egyik régi ingéből és egy kalapjából, amit Amália halála óta nem viselt. Amikor meglátta, majdnem elvette tőle. Ehelyett megigazította a kalapot, hogy a szél le ne fújja róla.

Októberben Elena kitakarította Nicholas régi szobáját. Az ablak felett egy törött kerekű, fából készült ló maradt.

– Ezt a szobát varrásra használhatod – mondta Matthias.

– Csak akkor, ha biztos vagy benne.

Elvette a játékot. Azon az estén készített egy új kereket, és otthagyta Rosita ajtaja előtt.

A lány 3 napig játszott vele, mielőtt megkérdezte:

– Tényleg az enyém?

– A játékoknak a gyerekekéinek kell lenniük.

Rosita átölelte Matías lábát.

Mereven maradt, egyik kezét a levegőben lebegett. Végül a kislány hajára helyezte.

Elena a tűzhely felé fordult, hogy elrejtse a könnyeit.

Korán érkezett a tél. Matías és Tomás vassal javították meg a zsanért. Elena megtöltötte a kamrát, Rosita pedig apró ágakat gyűjtött a tűzhöz. Amikor leesett az első hó, Matías levette a gyűszűt a verandáról, és a varródoboz mellé helyezte.

Elena ezúttal nem viszonozta.

A béke folytatódott volna, ha Don Severiano Vélez nem érkezik meg két férfi kíséretében.

Több fűrészmalmot és azt a tábort is birtokolta, ahol Elena férje meghalt. Amikor Elena meglátta a kapuból, elsápadt.

– Hónapok óta keresem önt, Mrs. Morales.

Severiano bemutatott egy dokumentumot. Ez azt állította, hogy a férje halála után a cég 60 pesót előlegezett a temetés és a bérleti díj kifizetésére. A kamatokkal és költségekkel együtt az adósság mostanra 180 pesóra rúgott.

– 60-at írtam alá – mondta Elena.

– A feltételek a második oldalon találhatók.

– Soha nem volt második levél.

–Most itt van. Vagy fizetsz, vagy teljesíted a munkavállalási záradékot. Szükségem van egy mosónára a vendégházamba. Két év elég lesz.

– És a gyerekeim?

– Vannak árvaházak, amelyek befogadhatnák őket.

Tomás ökölbe szorított kézzel jelent meg anyja mögött.

Matías lejött a galériáról.

– Hagyd el a földjeimet.

– A bíró kedden Santa Rosalíában lesz – felelte Severiano. – Vagy hozd a pénzt, vagy hozd a nőt.

– Ő nem egy olyan tárgy, amit el lehet venni tőlünk.

– Az adósság valóban az enyém.

Azon az estén Matías Elenát a ruhája és a takarója csomagolása közben találta. Rosita a faló kezében tartotta.

– Mit csinálsz?