A gyermekei évekre magára hagyták, és csak akkor tértek vissza, amikor fülükbe jutott, hogy egy árva lány él vele. „Engedje meg, hogy úgy gondoskodjam magáról, mint az édesanyámról, aki sosem adatott meg nekem” – kérte a fiatalasszony. Az idős nő nem habozott: ügyvédet hívott, és felbontotta a végrendeletét. Ám amikor nyoma veszett egy féltve őrzött családi medálnak, kiderült, ki képes akár a végsőkig elmenni az örökségért.

A közjegyző megerősítette, hogy az ingatlan továbbra is kizárólag Matilde nevére van bejegyezve. Elkészítettek egy új végrendeletet, egy kívánságnyilatkozatot és a szükséges dokumentációt, hogy megakadályozzák, hogy bárki engedély nélkül eljárjon a nevében. Rebeca azt is elmagyarázta, hogy ha Matilde és Lucía jogilag hivatalossá kívánják tenni anya-lánya kapcsolatukat, akkor a családjogi bíróságon felülvizsgálhatják egy felnőtt örökbefogadását, mindkettőjük beleegyezésével és a megfelelő követelmények teljesítésével.

Matilde Lucia felé fordult.

– Már kiválasztottalak a lányomnak. A kérdés az, hogy te is anyádnak akarsz-e engem választani.

Lucía befogta a száját. Gyermekkorát egyik intézményből a másikba szorult, olyan aktákban, amelyekben mindig ugyanaz a felirat szerepelt: „rokonokat nem találtak”.

– Igen – felelte sírva –, dehogynem, akarom.

Ahogy távozott, Matilde mintha egyenesebben járt volna.

A téren Arturo utolérte őket, és Lucía elé állt. Elővett egy vastag borítékot a zsákjából.

– Tessék. Ez elég ahhoz, hogy te és a gyerek máshol kezdjétek.

Lucía hozzá sem nyúlt a borítékhoz.

– Amit itt találtam, azt nem lehet megvenni.

Minden megvásárolható.

– Nem egy anya.

Matilde néhány lépéssel hátrébb hallotta az utolsó mondatot. Nem szólt semmit, csak odalépett és megfogta Lucía karját. Arturo eltette a pénzt, megkeményedett az arca.

A hír gyorsan elterjedt. Doña Chayo hívta fel Verónicát, a másik lányát.

Kevesebb mint 48 óra alatt a két testvér egy belvárosi szállodában helyezkedett el. Nem azért mentek a ranchra, hogy bocsánatot kérjenek. Találkoztak, hogy kiszámolják a 14 hektár, a ház és az olajfák értékét.

– Ha anya a törvényes lányává teszi, és a végrendeletet is megváltoztatja, akkor majdnem kihagy minket – mondta Veronica.

– Akkor be kell bizonyítanunk, hogy ez a nő manipulálja őt – felelte Arturo.

-Mint?

Arturo gyerekkora óta ismerte a házat. Emlékezett egy kis arany medálra, amit Matilde a férje fényképével együtt őrizgetett. Lefizette Maurót, egy szerencsejáték-függő helyi férfit, hogy éjszaka betörjön be, vegye ki a medált a ládából, és rejtse el Lucía holmijai között. Másnap Arturo tanúk előtt „fedezte fel” a lopást.

Hajnali 2:17-kor Mauro átugrott a kerítésen.

Nem számított Canelóra.

A szamár felemelte a fejét, beleszagolt a levegőbe, és olyan erővel bőgni kezdett, hogy felébresztette a tyúkokat és Luciát.

– Anya, tartsd meg Emilianót – suttogta Lucía.

Fogott egy lámpát és kiment. Megpillantott egy árnyékot az ablaknál.

— Ki van ott?

Mauro elszaladt. Megbotlott egy vödörben és elesett. Valami aranyszínű dolog ugrott ki a kabátjából, és legurult a padlóra.

Lucía felismerte, mert Matilde már napokkal korábban megmutatta neki.

Az ereklyetartó volt.

Mauro megpróbált felkelni, de Canelo elállta a kijáratot, bőgve és a földet kaparászva. Lucía becsukta a kaput és segítségért kiáltott. Mielőtt Mauro elmenekülhetett volna, két munkás érkezett a szomszédos farmról.

Matilde megjelent a sétabotjával.

– Miért van ez nálad?

Mauro meglátta a szomszédokat, Lucíát, és a telefont, amivel az egyikük már hívta a városi rendőrséget. Lemerült.

– Don Arturo fizetett nekem.

Matilde nem mozdult.

-Ismétlés.

„Pénzt adott, hogy kivegyem a medált, aztán eltette a holmija közé. Azt akarta, hogy úgy nézzek ki, mint egy tolvaj.”

Lucia érezte, hogy kihűl a keze.

Másnap reggel Mauro elmesélte történetét a rendőröknek. WhatsApp üzeneteket adott át, amelyekben Arturo megmondta neki, melyik kerítésen kell átmennie, és mikor lesz lekapcsolva Matilde hálószobájának villanya.

Amikor Arturo megérkezett a tanyára, egy járőrkocsit talált kint.

– Anya, az a fickó hazudik.

Matilde felemelte a telefont, amin az üzenetek voltak.

– Itt van a neved.

Veronika sírni kezdett.

– Nem tudtam, hogy ezt fogja csinálni.

– Tudtad, hogy el akarják pusztítani Lucíát – felelte Matilde. – Ez elég ahhoz, hogy fájjon nekem.

Arturo elvesztette az önuralmát.

– Mindez a miénk volt, mielőtt felbukkant!

Matilde úgy nézett rá, mintha végre egy idegennel találkozna.

– Nem. Mindez az enyém volt, amíg a halálomra vártál.

Aztán fogta az ereklyetartót, és Lucia nyakába helyezte.

– Arra akartál használni, hogy megszabadulj tőle. Én pedig azért fogom használni, hogy mindenki tudja, hogy marad.

Lucia könnyekben tört ki.

Matilde megszorította a kezét.

– És holnap elmegyünk a bíróságra és a közjegyző irodájába. Ezúttal nem te fogod eldönteni, hogy kikből áll a családom.

Arturo az anyjára nézett, és rájött, hogy a nő, akit megijeszteni gondolt, már nincs egyedül.

3. RÉSZ
Arturo még mindig megpróbálta megállítani őket egy ügyvéd segítségével, de Matilde orvosi vizsgálata, a tanúk és Mauro üzenetei gyengítették a manipulációról szóló történeteket.

Rebeka egyértelműen fogalmazott:

– Jogi úton is élhetnek, de nem bánhatnak úgy az anyjukkal, mintha már halott lenne.

Matilde úgy döntött, jelenti a betörést és a Lucía elleni vádemelési kísérletet. Nem bosszút akart állni. Dokumentálni akarta a történteket, hogy később senki ne állíthassa, hogy az egész egy „családi félreértés” volt.

– Megbocsátanék neked, hogy elfelejtettél – mondta Arturo, amikor utoljára meglátogatta, mielőtt visszatért Querétaróba. – Még azt is megbocsátanám, hogy elvetted a holmijaimat. De küldtél egy férfit, hogy betörjön egy házba éjszaka, ahol egy gyerek aludt, és megöljön egy ártatlan lányt. Ezt nem fogom titkolni.

Arturo lehajtotta a fejét.

– Csak meg akartam védeni, amit apa hátrahagyott.