A következő hónapokban felfedezték, hogy Rodrigo, Arturo és Beatriz több mint harmincnyolcmillió pesót utasítottak el kártérítésként sérült családoknak, özvegyeknek és kiskorúaknak.

Az anyósom a pénz egy részét ingatlanok, autók és ékszerek vásárlására költötte.

Eközben Rodrigo továbbra is ünnepelte szakmai sikereit.

De gyanakodni kezdett rám.

Egyik délután felfedezte, hogy személyes iratokat vitt ki a szobánkból.

Megütött, elrejtette a kulcsaimat és elvette a telefonomat.

Beatriz tanúja volt a beszélgetés egy részének.

Ahelyett, hogy megvédtem volna magam, azt mondta neki:

– Rodrigo, tartsd kordában a feleségedet, de ne feledd, hogy hamarosan lesz a bál. Nem akarok semmilyen látható nyomot a fényképeken.

Ezek a szavak segítettek megértenem, hogy a szenvedésem soha nem volt titok előtte.

Októberben egy újabb aggasztó dokumentumra bukkantam.

Rodrigo előkészített egy kérelmet egy ismerőse számára, hogy hagyjon jóvá egy sürgős pszichiátriai vizsgálatot.

A jelentkezés hamis állításokat tartalmazott a mentális egészségi állapotommal kapcsolatban.

Volt egy üzenet is, amelyet Arturonak címeztek:

„Ha Elena megpróbál beperelni minket a gála alatt, akkor kórházban megvizsgáljuk. Amíg nincs otthon, kitakarítjuk a házat.”

Mindent lefényképeztem és értesítettem Adrianát.

Az ügyészség felgyorsította az eljárást, és megszerezte a szükséges bírósági végzéseket.

A művelet egybeesne a cég elegáns Halottak Napja ünnepségével, ahol Rodrigót jelentették be új ügyvezető partnerként.

El kellett hagynom a szállodát, mielőtt elkezdődtek volna a letartóztatások.

De Rodrigo aznap délután felfedezte, hogy ismeri Horizonte mozgását.

Sarokba szorított a lakosztályunk fürdőszobájában.

– Kinek mondtad el?

—Olyan emberek, akiket már nem lehet megvenni.

A gyűrűje a szemöldököm közelében megvágta a bőröm, amikor megütött.

Aztán elvette a telefonomat, eltette a szobakulcsot, és arra kényszerített, hogy felvegyem a zöld ruhát, amit nekem választott.

„Le fogsz jönni a földszintre, mosolyogni fogsz, és úgy fogsz viselkedni, mint a feleségem. Ha kinyitod a szád, holnap kórházba zárnak.”

Sikerült aktiválnom a rejtett kis vészjelző adó-vevőt.

Amikor beléptünk a szobába, Rodrigo erősen megragadta a derekamat.

Felvitt a színpadra, felemelte a poharát, és elkezdte gúnyolni az arcomat mindenki előtt.

De amikor hangosan megkérdeztem tőle, hogy miért ütött meg, a mikrofonhoz emelte a száját anélkül, hogy észrevette volna, hogy még mindig be van kapcsolva.

– Fogd be a szád, Elena, különben éjfél előtt bezáratlak.

Fenyegetése visszhangzott az egész szobában.

Aztán kinyíltak az ajtók.

Egy nő felmutatta ügyészségi igazolványát, és egy mappát tartott a vendégek elé.

– Rodrigo Valdés, ne mozduljon. Bírósági végzésünk van ön és a jelenlévők ellen.

Ami a következő percekben történt, végül sokkal többet rombolt le, mint a férjem hírnevét.

3. RÉSZ

Rodrigónak néhány másodpercbe telt, mire rájött, hogy ez a nő nem csak egy vendég. Mariana Ortega volt a neve, és ő koordinálta a rendőrségi nyomozást. A férjem megpróbálta visszanyerni híres ügyvédi mosolyát.

– A feleségem beteg – jelentette ki. – Az apósom hónapok óta manipulálja, hogy ártson nekem.

– Vedd el a kezed a feleségedtől – parancsolta Mariana.

Rodrigo még utoljára megszorított, és amikor két rendőr közeledett felém, hozzájuk lökött. Aztán leugrott a kis színpadról, és a szolgálati folyosó felé rohant.

Egy tálca esett a földre; poharak törtek el, és több vendég is felsikoltott.

Nem jutott messzire.

Két rendőr a liftek közelében állította meg, miközben a szálloda személyzete szabadon tartotta a vészkijáratokat.

Apám segített eltakarítani a vendégeket anélkül, hogy beleavatkozott volna a letartóztatásba. Rodrigo azonban rámutatott, miközben rábilincselték.

„Mindent te szerveztél meg, Gabriel! Tönkre akarsz tenni, mert a lányod őrült!”

– Az apám nem mutatta be a bizonyítékot – feleltem, és levettem a maszkomat. – Én mutattam be. És a nők is, akiket megfenyegettél.

Rodrigo arca megváltozott, amikor kimondtam Lucia nevét.

Arturo Cárdenast az egyik asztal mellett tartóztatták le.

Beatriz megpróbált elrejteni egy mappát egy pincér bevásárlókocsijában, de egy rendőr megállította. Aznap este nem tartóztatták le, bár a számláit és a telefonját vizsgálták.

A nő, aki a zúzódásomon nevetett, sírva közeledett.

– Bocsáss meg, Elena. Azt hittem, viccnek szánom.

– Láttad az arcomat – mondtam. – Melyik részt találtad viccesnek?

Amikor Rodrigót a kijárathoz vezették, elfordította a fejét.

–Elena, mondd meg nekik, hogy szeretsz. Nem teheted ezt velem.

Megszáradt vér volt a szemöldököm mellett, és remegtek a lábaim.

„Nyolc évig szerettelek” – válaszoltam. „De a szereteted sosem adott jogot arra, hogy bánts. És a védelmed többé nem az én dolgom lesz.”

A sürgősségin három öltéssel varrtak össze.

Anyám fogta a kezem, miközben egy nővér dokumentálta a sebet.

Azon a reggelen abban a házban aludtam, ahol felnőttem. Azt hittem, végre kipihenem magam, de többször is arra ébredtem, hogy Rodrigo a szobakulcsomat keresi.

Adriana védelmi intézkedéseket kért és megindította a válópert.

Ezzel egy időben a nyomozók engedélyezett házkutatásokat végeztek az irodában, a Horizonte irodáiban és számos, a gyanús mozgásokhoz kapcsolódó ingatlanban.

A végzések már független bíró által felülvizsgált feljegyzéseken, nyilatkozatokon és hangfelvételeken alapultak.

Amit a következő hónapokban tapasztaltunk, az rosszabb volt, mint gondoltuk.

Arturo felügyelte a végkielégítési alapok egyeztetését. Rodrigo jóváhagyta az állítólagos külső szolgáltatásokat, Beatriz pedig a Horizonte Consultores-en keresztül állította ki a számlákat.

Amikor egy család igényelte a pénzét, a hiányt egy másik aktából származó friss befizetésekkel fedezték.