– Igen. Be kellett volna fejeznem a munkát, amit elkezdtek. De nem tudtam megtenni. Hazudtam Varelának, hogy időt nyerjek.

Rodrigo felidézte a balesetet, amelyben édesapja meghalt az első versenyen. Két évig azt hitte, hogy Don Esteban Alcázar végzetes hibát követett el.

– Azt mondod, hogy meggyilkolták?

– Azt mondom, hogy valaki pontosan tudta, melyik darabot kell eltörni, hogy mindenki a feltalálót hibáztassa.

Genovéva kinyújtotta a kezét.

„Azért léptem be a házába, hogy eláruljam. Ha ki akar adni a hatóságoknak, nem fogok védekezni. Csak arra kérem, hogy keresse meg az apámat, mielőtt Montoro beváltja a fenyegetését.”

Rodrigo fogta a revolvert és eltette.

„Hazudtál egy veszélyes embernek, hogy megments egy gépet, amit állítólag meg kellett volna semmisíteni. Ettől még nem vagy ártatlan, Genoveva, de tolvaj sem vagy.”

– Mit tervezel csinálni?

–Mentsd meg az apádat, tartsd meg a birtokomat, és kényszerítsd Montorót a vallomásra. Ehhez szükségem van egy szövetségesre, aki jobban ismeri a gépezet szívét, mint én.

A következő 9 éjszakán együtt dolgoztak.

Nappal Genoveva továbbra is szobalánykötényt viselt, hogy ne keltsen gyanút. Éjszaka fejlesztéseket rajzolt, nyomásokat számított, és olyan részleteket korrigált, amelyeket a képzett mérnökök észre sem vettek.

Rodrigo abbahagyta az utasítások adását, és kérdéseket kezdett feltenni neki.

Abbahagyta az „uram” szólítást, amikor egyedül maradtak a tervrajzok előtt.

„Miért nem tanultál mérnöki tudományokat?” – kérdezte egy este.

Genovéva keserűen felnevetett.

– Mert az akadémiák nem azt kérdezik egy nőtől, hogy mit tud építeni. Azt kérdezik, hogy ki a férje.

– Akkor építünk valamit, ami arra kényszeríti az akadémiai köröket, hogy megkérdezzék a nevét.

Most először nézett rá félelem nélkül.

Egy hűséges ügyvéd segítségével felfedezték, hogy Montoro több tucat hamisított váltót birtokol. Találtak egy levelet is, amelyet Varela küldött, és amelyben elrendelte, hogy a gép további sérülését „Esteban Alcázar tervének természetes következményeként” kell feltüntetni.

De mielőtt a bizonyítékokat a bíró elé terjeszthették volna, valaki belépett a műhelybe.

Genoveva bakancs puffanását hallotta a kazán mögött. A főszelephez rohant, és látta, hogy egy férfi elvágja a szabályozó láncát.

„Tűnj el az útból!” – kiáltotta.

Az idegen egy csőhöz nyomta, és kinyitotta a gőzszelepet. A tű hevesen felröppent.

Ha a kazán felrobbanna, az elpusztítaná a műhelyt és a hozzá tartozó helyiségeket, ahol 20 munkás aludt.

Genoveva a kerekek közé vetette magát. A gőz megégette a kezét, de elérte a tehermentesítő kart. A támadó egy vasrudat emelt fel, hogy megüsse.

Egyszerre engedte el az összes nyomást.

Fehér felhő töltötte be a szobát. A férfi elvesztette az egyensúlyát. Genoveva elgáncsolta a törött lánccal, és ugyanazzal a reteszelőgombbal csukta be az ajtót, amit ellene szánt.

Rodrigo és 3 pincér érkezett, miután meghallották a zajt.

Genovevát térdelve, megégett kezét ölelve találták, a szabotőrt pedig egy adóhálózat csapdájába esve.

A férfi zsebében Varela monogramjával aláírt utasítások voltak.

Úgy tűnt, Montoro számára itt a vége.

Nem volt az.

A pueblai bíró áttekintette a bizonyítékokat, és kijelentette, hogy egy szobalány és egy béres munkás szava nem elegendő az állam egyik legbefolyásosabb emberének vádolásához. Montoro azt állította, hogy Rodrigo azért koholta meg az összeesküvést, hogy eltussolja a gépe meghibásodását.

„Ha a Vasszív működik” – mondta mindenki előtt –, „akkor bizonyítsa be magát a fővárosi Nagy Ipari Kiállításon. Ha kudarcot vall, a Santa Aurelia az én kezembe kerül adósságai kifizetéseként.”

Rodrigo egyetértett.

A gépet egy nyolc ló húzta platóra helyezték. Genoveva ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje Mexikóvárosba.

Egy keskeny lejtőn kattanó hangot hallott a kerekek alatt.

– Állítsd meg a hintót!

A kocsis habozott. A nő felugrott, és egy faéket hajtott a hátsó kerék elé. Egy másodperccel később a tengelycsap az útra esett.

A peron megdőlt a szakadék szélén. A férfiaknak sikerült kötelekkel rögzíteniük.

A tű vizsgálata során Rodrigo friss iratnyomokat talált.

Montoro nem számított arra, hogy a gép meghibásodik.

Megpróbáltam megakadályozni, hogy megérkezzen.

A kiállítás napján több mint 300 ember töltötte meg a pavilont: miniszterek, befektetők, újságírók és azok a mérnökök, akik lehetetlennek nyilvánították a javítást.

Don Mauricio Montoro fekete öltönyben és nyugodt mosollyal jelent meg.

„Most már megengedi, hogy a szobalányok vezessék az üzletét?” – kérdezte, amikor meglátta Genovévát a műszerfal mellett.

Rodrigo nem vette le róla a szemét.

– Megengedem, hogy a legképzettebb ember elfoglalja a neki megfelelő helyet.

Bekapcsolták a kazánt.

A Vasszív egyszer körbejárt, majd még egyszer… és megállt.

Morajlás futott végig a pavilonon.

Montoro elmosolyodott.

– Úgy tűnik, a fiatal hölgy elfelejtette, hogyan kell csodákat tenni.

Rodrigo mindent elveszíthetett volna egyetlen mondattal. Azonban ellépett a géptől.

– Genoveva, a tiéd.

Hallotta a sziszegést, megérintett két csövet, és kinyitotta az alsó panelt. Valaki egy apró acéllemezzel, egy csavar mögé rejtve blokkolta a szabályozót.

Ez egy szabotázsakció volt, amelynek célja az volt, hogy miután felforrósodott, ne maradjon nyoma.

Genoveva behelyezte apja mérőeszközeit, elengedte a rugót, és teljesen kinyitotta a szelepet.

– Most – mondta.

Rodrigo megnyomta a kart.

A gép felbőgött.

A kerekek olyan pontosan forogtak, hogy a fedélzetre helyezett érme függőlegesen maradt. A szíjak 12 szövőszéket, 4 szivattyút és egy dinamót hajtottak, amely egyszerre 40 lámpát gyújtott meg.