– Még egy szemtelenség, és ajánlás nélkül távozik.
Széttépte a levelet előttem.
Aztán kinyitotta a kezét. A tenyerén Magdalena márkinő kis ezüst brossát tartotta.
– A lopó cselédlányok nem mindig találnak munkát egy másik házban.
Értettem a fenyegetést.
Azon az éjszakán az ikrek ajtaja mellett ülve aludtam.
Hajnalban elhatároztam, hogy ha senki sem visz levelet, akkor én magam kimegyek velük.
Doña Jacinta megbízható szekeret keresne.
Nem sikerült megcsinálnunk.
A negyedik nap reggelén megérkezett a szabónő egy elefántcsont színű, ezüstszállal hímzett selyemruhával. Kiterítették a kis szalonban lévő kanapéra.
Éppen egy köteg gyerekruhát készítettem elő, amikor a házvezetőnő behívott a folyosóra.
Észrevette, hogy hiányoznak a takarók a szekrényből.
A beszélgetés csak néhány percig tartott.
Elég volt nekik.
Az ikrek kiszöktek a szobájukból, hogy megkeressenek. Tomás egy faló cipelt, amit a ládából emeltem ki. Nicolás követte a nappaliba.
A szőnyeg összehajtva volt a kanapé mellett.
Megbotlott.
Miközben próbált kapaszkodni, megragadta a selymet, és magával rántotta.
Először Beatriz sikolyát hallottam.
Aztán a gyerekeké.
Futottam.
Nicholas a földön feküdt, a szakadt ruha mellett. Thomas előtte állt.
– Baleset volt – mondta. – Megkérhetjük apát, hogy…
– Az apád nincs itt.
Beatriz felvette a kandallópiszkálót.
Közé és az ikrek közé vetettem magam.
A vasaló olyan közel ment el, hogy éreztem a levegőt az arcom mellett.
Megöleltem a gyerekeket, és a falhoz hátráltam.
– Soha többé ne vedd ezt fel!
Gyorsan lélegzett. Úgy nézett rám, mintha valami bepiszkoltam volna a cipőjét.
–Ezeket az ötleteket ülteted a fejükbe. Engedetlenné teszed őket.
– Leestek. Félnek.
– Hát, majd megtanulják.
Mondtam neki, hogy ne jöjjön a közelébe.
Elkezdett fenyegetőzni börtönnel, a brosssal, meg azzal, hogy mesél rólam az apjának.
És akkor Don Alejandro visszatért.
Útját egy megduzzadt folyó szakította félbe. Ahelyett, hogy több napot várt volna az átkeléssel, úgy döntött, hogy visszatér Santa Lucíába, és onnan intézi a dolgait.
Amikor belépett az udvarra, sikolyokat hallott.
Beatriz olyan sebességgel fordult felé, amire még ma is emlékszem.
Könnyek jelentek meg a szemében.
– Alejandro, hála az égnek. Ez a lány teljesen megőrült. A gyerekek tönkretették a ruhámat, és amikor megpróbáltam megjavítani őket…
– Tedd össze a kezeidet.
Megállt, mielőtt megérintette volna a kabátját.
-Hogy?
– Ne menj a gyerekeim közelébe!
A csendben felcsillant az eső kopogása az ablakokon.
Don Alejandro a vasalót, a ruhát és az arcunkat nézte.
Aztán letérdelt.
—Tomás. Nicolás.
Senki sem mozdult.
Ez jobban fájt neki, mint bármilyen szó.
Nicholas megszorította a csuklómat.
– Ha apával megyünk, letartóztatnak téged?
A márki lehunyta a szemét.
Amikor újra kinyitotta őket, könnyek szöktek a szemébe.
– Senki sem fogja elvinni Inést.
Aztán a gyerekek odaszaladtak hozzá.
A mellkasához kapta őket, és a földön maradt, átölelve őket, miközben Beatriz megpróbálta elmagyarázni, hogy az egész csak félreértés volt.
– Hallottam, amit mondtál – felelte végül. – Hallottam, hogy őt fogod hibáztatni.
Abbahagyta a sírást.
– Nem bonthatsz fel eljegyzést egy szobalány fantáziálásai miatt.
Don Alejandro felnézett.
– Azért töröm össze, amit most láttam.
Hívta a házvezetőnőt. Elrendelte, hogy a gyerekszobától távolabb készítsenek elő szobákat Beatriznek és nagynénjének, amíg a vihar elül, és biztonságos hintót szerveznek.
Aztán megkérte őket, hogy keressék meg az orvost.
Beatriz beszélt az apjáról, a botrányról és arról, hogy mit szólna hozzá a társadalom.
Nem vitatkozott.
A karjába vette Nicholast, a másik kezét pedig Thomas felé nyújtotta.
– Inés, gyere velünk!
Úgy kísértem őket, hogy nem éreztem a lábaimat.
Az orvos kimerültséget, éhséget és egy enyhe zúzódást észlelt Nicholas térdén.
Súlyos sérülések nem történtek.
Ennek ellenére, amikor megpróbálta megvizsgálni, a gyerek megkérdezte, hogy tett-e valami rosszat.
Láttam, hogy az apja az ablak felé fordul.
Azon az estén külön-külön meghallgatta az összes szolgát.
Doña Jacinta mesélt az étkezésekről. A házvezetőnő bevallotta a fenyegetéseket. Egy szolgáló elmagyarázta, hogy a vezető utasítást kapott a leveleim visszatartására.
Amikor rám került a sor, a bross egy zsebkendőbe volt csavarva rajtam.
A márki megérkezése után az ágyamon találtam.
Odaadtam neki.
– Fel akarta használni, hogy megvádoljon engem.
Don Alejandro egy pillanatig magához ölelte.
Ez volt az ajándék, amit a feleségének adott, amikor az ikrek megszülettek.
– Miért nem mondtad el előbb?
A kérdéstől lesütöttem a szemem.
Aztán összeszedtem azt a bátorságot, ami hetekkel korábban hiányzott.
– Megpróbáltam beszélni veled. Nem akartál semmi olyat hallani, ami veszélyeztethetné az eljegyzést.
Mozdulatlanul maradt.
Azt hittem, hogy elvesztettem az állásomat.
De lassan bólintott.
-Igaz.
Másnap reggel Beatriz és nagynénje elhagyták Santa Lucíát.
A márki nem adott nekik pénzt a hallgatásuk megvásárlására. Írásban elküldte apjának a történtek beszámolóját, a tanúk aláírásával együtt, és megtartott magának egy másolatot.
Az adminisztrátort elbocsátották, miután beismerte, hogy abban a reményben engedelmeskedett Beatriznek, hogy megtartsa a kegyeit, amikor a ház úrnője lesz.
Doña Leonor levelet kapott, amiben arra kérték, hogy térjen vissza.
Kaptam egy idézést az irodába.
Ökölbe szorított kézzel léptem be.
Don Alejandro felállt.
– Szeretném megköszönni, amit tett.
– Bárki megtette volna…
– Nem. Néhányan közülünk hallgattunk, amikor meg kellett volna szólalnunk.
Volt egy dokumentum az asztalon.
