„Legalább szereted?” – kérdezte az anya.
Camila válaszára várt egy kicsit.
„Könnyű egy olyan férfival élni, aki mindig fél attól, hogy valakit megbánt. Nekem ennyi elég.”
– És az édesanyád?
– A rózsaerdei ház békés. Beszélek majd a pihenéséről, az egészségéről. Alexander még azt fogja hinni, hogy az ő ötlete volt odaküldeni.
Mercedes elhúzódott az ajtótól.
Egy pillanatra legszívesebben bement volna, és magyarázatot követelt volna.
Nem tette.
Visszasétált a lépcsőhöz ép tálcával, a szíve fájdalmasan üres volt.
A lépcsőfordulón megtalálta Inést, aki egy vödröt cipelt.
A lány is hallotta.
Egyikük sem szólt egy szót sem.
Másnap, egy családi ebéd alatt Mercedes keze remegett.
Egy csepp tea hullott Camila szoknyájára.
A pofon megelőzte a bocsánatkérést.
Miközben felszedegette a porcelándarabokat, Mercedes látta, hogy a jelenlévők hátralépnek a cipőjükből, nehogy rájuk lépjenek.
Senki sem jött segíteni neki.
Az egyik szilánk levágta az egyik ujját.
Inés tett egy lépést.
– Fel tudom venni magamtól is.
– Beszéltem vele – felelte Camila.
Később, a hálószobában Inés kimosta az idős asszony sebét.
– Meg kellett volna védenie magát.
Mercedes a nedves kendőre nézett.
– Meg kellett volna tennem.
A fiatal nő meglepetten felemelte a fejét.
– Nem érdemelte meg, hogy megverjék.
– Egyikőtök sem érdemli meg.
Inés elkapta a tekintetét.
Aztán Mercedes rájött, hogy ez már megtörtént korábban.
– Téged is megütött?
A lány nem válaszolt.
Nem volt rá szükség.
Mercedes szégyellte magát, amiért csak a fia megmentésére gondolt.
Számára ez az élet egy átmeneti döntés volt.
Inés számára ez volt az egyetlen fizetés, ami eltartotta a családját.
Azon a délutánon levelet küldött Rafaelnek.
Megkérte, hogy a családi hintóval és háztartása néhány tagjával vegyen részt a lakomán. Arra is utasította, hogy gondoskodjon szállásról azoknak az Ashborne-i munkásoknak, akiknek esetleg távozniuk kell.
Aztán Inést kereste.
„Holnap elmondom az igazat. Ha úgy döntesz, hogy beszélsz, lesz egy biztonságos helyed, ahol aludhatsz. Neked és a családodnak.”
A lány zavartan nézett rá.
-Ki maga?
Mercedes levette a szemüvegét.
– Annak a férfinak az anyja, akihez Camila feleségül akar menni.
Inés hátralépett.
Egy pillanatra jobban megrémült, mint amikor fenyegetés érte.
Mercedes gyengéden megfogta a kezét.
– Bocsáss meg, hogy nem szóltam hamarabb.
Az eljegyzés estéjén Ashborne ragyogott.
A zenészek az ablakoknál hangoltak. A vendégek selyemmel, parfümmel és az esküvőről szóló beszélgetésekkel töltötték meg a termet.
Alejandro továbbra is az ajtó felé nézett.
Az anyja késésben volt.
Pár lépésnyire Mercedes bort szolgált fel, sapkáját félrebillentve, arcát a tálca felé fordítva.
Nem akartam elnyújtani a dolgot, de szükségem volt Rafaelre, hogy megérkezzen, mielőtt megszólalhatnék. Nem akartam Inést leleplezni anélkül, hogy ne lenne kész terve a menekülésére.
Camila észrevette a herceg nyugtalanságát.
– Talán az édesanyád nem akar velünk jönni – mondta gondosan kimért szomorúsággal.
– Majd eljön.
– Remélem, megérted, mennyire fáj nekem az elégedetlenséged.
Mercedes odament, hogy vegyen egy italt.
Camilla hirtelen megfordult.
– Vidd el ezt. Nem látod, hogy beszélgetünk?
Alexander az idős asszonyra nézett.
Látta a sebet az arcán.
És valami ismerősnek tűnt neki a feje billentésében.
Mielőtt közeledhetett volna, hintók zakatolása hallatszott a kavicsos úton.
Az ajtók kinyíltak.
Rafael Ardenfell házvezetőnőjének és a családi titkárnak a kíséretében lépett be.
Alejandro egy lépést tett feléjük.
– Az anyám?
A menedzser odalépett a szobalányhoz, aki a tálcát tartotta.
Előrehajolt.
– Excellenciás uram. A hintó készen áll.
A szoba elcsendesedett.
Mercedes letette a poharakat az asztalra, és levette a sapkáját.
-Anya…
Alejandro hangja elcsuklott.
Camila elsápadt.
Mercedes a fiára nézett.
– Az elmúlt két hétben itt dolgoztam.
Közeledett, de képtelen volt levenni a szemét az arcáról.
— Mi történt veled?
Kamilla azonnal közbelépett.
– Félreértés történt.
Mercedes nem emelte fel a hangját.
– Tegnap kiöntöttem pár csepp teát. A menyasszonyod megütött.
Alejandro Camila felé fordult.
Tagadásra várt.
„Nem tudtam, hogy ő az!” – kiáltotta a fiatal nő.
A mondat ott lebegett a levegőben a vendégek között.
Alejandro úgy lépett hátra, mintha épp most pofon vágták volna.
– Mi lett volna, ha nem az anyám lett volna?
Kamilla kinyitotta a száját.
Nem válaszolt.
Mercedes elmesélte, amit látott. A kertésszel való bánásmódot. A fenyegetéseket. A beszélgetést a számlákról és Rosewoodról.
Beatriz nevetni akart.
–Egy féltékeny anya sok mindent tud értelmezni.
– Én is hallottam.
Inés elhagyta a szervizfolyosót.
Remegett a keze, de folytatta.
– A zeneszoba előtt takarítottam. A fiatal hölgy azt mondta, hogy nem kell szeretnie őt.
Camilla egy lépést tett felé.
Rafael anélkül lépett be, hogy bármelyikükhöz is hozzáért volna.
Aztán megszólalt a kertész.
Aztán egy leányzó.
Nem beszédeket mondtak. Napokat, parancsokat és konkrét büntetéseket soroltak fel.
Alejandro kétségbeesett arckifejezéssel hallgatta.
Végül Camilára nézett.
– Azt mondtad, hogy itt mindenki szeretett téged.
Sírni kezdett.
– Beszélhetünk négyszemközt.
–Meg kellett ismernem téged, amikor azt hitted, hogy amit csinálsz, az nem számít.
Camila felé nyújtotta a kezét.
Alejandro nem fogadta el.
– Az eljegyzés véget ért.
Beatriz tiltakozott, megállapodásokat, családokat és pletykákat emlegetve.
A herceg rendíthetetlen maradt.
– Az ügyvédeim majd megoldanak minden fennálló kérdést. Esküvő nem lesz.
