Délután 3:08-kor egy sziluettet láttak belépni a folyosóra.

Haj összefogva.

Világos színű blúz.

Türkiz karkötő.

Férfiak.

A nővér, aki állítólag soha nem volt ott a bulin.

– Anyád tudta – suttogta Daniela.

Sebastián nem válaszolt.

A következő napokban megváltoztatta a kórházban töltött időbeosztását.

Teresa úgy kezdett viselkedni, hogy már nem látszott rajta aggodalom.

–Emlékezett még valami másra Mateo?

– Mit mondtál az orvosoknak?

– Még mindig arról a napról beszélsz?

Soha nem kérdezte meg először, hogy ettem-e már.

Ha fájdalmat éreztem.

Ha jobban tudnék járni.

Csak az emlékeiről kérdezett.

Egyik reggel Sebastian hét óra előtt érkezett.

A hálószoba ajtaja résnyire nyitva volt.

Hallotta Teresa hangját.

– Gyermekem, vannak dolgok, amiket jobb elfelejteni. A lényeg, hogy élsz. Nem kell mindenkinek mindent elmondanod, amire emlékszel.

Sebastian belépett.

Terézia elsápadt.

– Mit csinálsz, anya?

– Semmi. Csak meg akarom kímélni a stressztől.

– Nem. Valami mást akarsz elkerülni.

– Szellemeket látsz.

– Két évig azt hittem, hogy Karla nincs a bulin.

Terézia nem válaszolt.

Sebastian elővette a telefonját, és megmutatta a képet.

A nő a kék karkötőre nézett és sírni kezdett.

– Sebastian…

– Láttad őt azon a napon?

Csend.

– Tudtad, hogy nálam van?

Teresa felkapta a táskáját.

– Nem fogok itt vitatkozni.

És elment.

Délután valami még rosszabb történt.

Teresa egy széken felejtette a mobiltelefonját, miközben kiment beszélni egy nővérrel.

A képernyő bekapcsolva maradt.

Fent beszélgetés folyt Karlával.

Sebastian három friss hangfelvételt látott.

Tudtam, hogy nem szabadna rájuk hallgatnom.

Hallgatta őket.

Az elsőben Karla ezt mondta:

„Dobd el azt a karkötőt, anya. Megmondtam, hogy ne tartsd meg.”

A másodikban:

„Senki sem tud semmit bizonyítani. Két év telt el.”

A harmadikban pedig a húga kimondott egy mondatot, amire Sebastiannak le kellett ülnie.

„Csak azt akartam, hogy szenvedjen egy kicsit. Sebastiánnak mindig mindene megvolt. Állása, felesége, fia, háza… Azt akartam, hogy egyszer megtapasztalja, milyen elveszíteni valamit.”

Sebastian remegő kézzel fogta a telefont.

Már semmi gyanú nem merült fel.

A saját húga egy nyolcéves fiút használt fel a testvére megbüntetésére.

De valami hiányzott.

Miért titkolta Teresa két éven át az igazságot?

Mielőtt még választ kaphattunk volna, kinyílt a hálószoba ajtaja.

Terézia visszatért.

Ránézett a mobiltelefonjára.

Aztán Sebastianra nézett.

És ahelyett, hogy megkérdezte volna, mit hallott, csak annyit mondott:

– Fiam… kérlek, még ne hívd a rendőrséget.

Abban a pillanatban Sebastian rájött, hogy az anyja sokkal többet tud, mint amennyit bevallott.

Amit nem vett észre, az az volt, hogy Karla már egy utolsó kísérletet készített, hogy megakadályozza Mateót abban, hogy elmondja a teljes igazságot.

3. RÉSZ

Sebastian néhány másodpercig az anyjára nézett.

-Még mindig?

Ez a szó volt minden, amit mondott.

Terézia sírni kezdett.

– Először is hallgass rám.

– Mit jelent az, hogy „még ne hívd a rendőrséget”?

– Karla nincs jól.

Sebastian szárazon felnevetett.

– A fiam két évet töltött kómában, anya.

-Tudom.

– Nem. Tudod, hogy az ágyban feküdt. Én túléltem azt a két évet. Daniela is túlélte. Mateo elvesztette a gyermekkorának két évét. Szóval soha többé ne mondd, hogy tudod.

Teresa megpróbálta megérinteni a karját.

Sebastian hátrébb lépett.

– Mondd el, mi történt.

Az anyja Mateo szobája felé nézett, és lehalkította a hangját.

– Karla bejelentés nélkül érkezett a születésnapi bulira.

– Ezt már tudom.

– Napokkal korábban már vitatkoztam veled.

Sebastian emlékezett arra a beszélgetésre.

Karla százhúszezer pesót kért tőle.

Nem ez volt az első alkalom.

Az évek során kifizette a hitelkártyáit, a lakbértámogatásait és a személyi kölcsöneit. Még két állást is szerzett neki, amelyeket a nő heteken belül felmondott.

Ezúttal elutasította.

– Megmondtam, hogy nem fogok még egy adósságot fizetni.

Terézia bólintott.

– Nagyon beteg lett.

– És ezért mérgezte meg a fiamat?

– Ne mondd ki ezt a szót.

Sebastian hitetlenkedve nézett rá.

– Melyik szó zavar? A „mérgezett”? a „próbált”? a „megeszi”? Válaszd azt, amelyik a legkevésbé érzed magad kellemetlenül.

Terézia lehunyta a szemét.

– Karla hozott egy kis sütit. Azt mondta, hogy békét akar kötni. Csak később tudtam meg, mit tett.

-Után?

– Miután megérkezett a mentőautó.

Az igazság kezdett kiderülni.

Karla a hátsó ajtón bukkant elő, kihasználva, hogy mindenki elfoglalt volt.

Egyedül találta Mateót a szobájában, amint egy játékot keresett.

Megkínálta egy házi készítésű sütivel.

A gyerek konkrétan megkérdezte, hogy van-e benne szezámmag.

Karla tökéletesen tudott az allergiáról.

Hazudott.

Amikor Mateo rosszul érezte magát, megijedt és elfutott.

Percekkel később felhívta Teresát.

„Azt mondta, hogy valami ostobaságot csinált” – vallotta be a nő. „Sírt, és azt mondta, hogy nem akarta, hogy idáig fajuljon a dolog.”

– És mit tettél?

Teréz túl sokáig várt a válasszal.

Sebastian már tudta a választ.

– Segítettél neki.

– Ő a lányom.

– Mateo is a családodhoz tartozik.

– Azt hittem, jól fogok reagálni a kezelésre.

– És mikor esett kómába?

Terézia zokogni kezdett.

– Már túl késő volt.

– Soha nem késő kimondani az igazat.

– Mit akartál, hogy tegyek? Hogy a lányomat is elveszítsem?

Sebastian érezte, hogy a mondat a mellkasába szúr.