A száraz törölközőkkel alaposan átdörzsöltük a kutyát. Rex csendben tűrte, mintha tudná, hogy most minden érintés a törődésről és a bocsánatkérésről szól. Begyújtottam a nappaliban a kandallót, amit már napok óta nem használtunk, és a legvastagabb takarónkat a tűz elé terítettem. Rex lassan odasétált, összegömbölyödött a pattogó lángok melegében, és szinte azonnal mély, kimerült álomba zuhant. Sára készített neki egy tál langyos húslevest főtt csirkehússal és rizzsel – kíméletes, tápláló ételt az éhezés után. Amikor a tálat elé tette, a kutya lassan feleszmélt, hálásan megnyalta Sára kezét, mielőtt falatozni kezdett volna.
De nem pihenhettünk sokáig. Körülbelül negyven perccel a hívásom után egy fehér furgon fékezett a ház előtt. Gábor érkezett meg, a térség legismertebb hüllőszakértője és veszélyesállat-befogója. Magas, szikár ember volt, sokat látott, nyugodt mozdulatokkal. Egy nehéz, fémből készült ládát és speciális fogóeszközöket hozott magával.
– Hol van a fészek? – kérdezte rövid bemutatkozás után, rögtön a lényegre térve.
– Az emeleten, a leendő gyerekszobában – válaszoltam, miközben a torkomban dobogott a szívem.
Sárát a nappaliban hagytam Rex mellett, és felvezettem Gábort a lépcsőn. A gyerekszoba ajtaja félig nyitva állt, pontosan úgy, ahogy hagytam. Beléptünk. A szoba hidegnek és idegennek tűnt, a levegőben furcsa, fojtogató, dohos szag terjengett – egy olyan szag, amit korábban nem vettem észre, vagy talán csak az új bútorok illatának tulajdonítottam.
Gábor elővett egy nagy fényerejű fejlámpát, és óvatosan odalépett a széttört hátfalú szekrényhez. Letérdelt, és benézett a résen. Én pár lépéssel mögötte álltam, egy nehéz vascsövet szorongatva a kezemben, bár tudtam, hogy valószínűleg semmi haszna nem lenne.
– A kutya fedezte fel? – kérdezte Gábor csendesen, anélkül, hogy hátrafordult volna.
– Igen. Három nappal ezelőtt megvadult, szétdobálta a ruhákat, és a szekrénynek rontott. Mi azt hittük… azt hittük, hogy megbolondult, vagy a feleségemre támadt.
Gábor halkan füttyentett, ahogy beljebb világított a résbe.
– Nos, barátom, ha az a kutya nem csinálja ezt a felfordulást, most valószínűleg nem a gyerekszoba berendezéséről beszélgetnénk, hanem a legrosszabb rémálmotokról.
– Miféle kígyó az? – kérdeztem, és a hátamon végigfutott a hideg.
– Egy erdei siklónak tűnik elsőre a mintázata, de nem az. Ez egy kifejlett, megtermett keresztes vipera – mondta Gábor komor hangon. – Nem őshonos ebben a konkrét méretben ezen a környéken, de a meleg padló és a szigetelés ideális inkubátort biztosított neki. Ráadásul agresszív, mert a tojásait védi. Ha a feleséged véletlenül benyúlt volna a szekrény mögé esett ruhákért, vagy ha a kicsi már itt aludna a szobában… a marása egy csecsemő számára azonnal végzetes lett volna, és a feleségedre, a magzatra nézve is életveszélyes következményekkel járt volna.
A falak szinte rám dőltek a bűntudat újabb hullámától. Rex nem egyszerűen okos volt. Egy hős volt. Egy angyal négy lábon, akit én a sárba taszítottam.
Gábor precíz, határozott mozdulatokkal kezdett dolgozni. Nem volt helye a kapkodásnak. Először óvatosan lecsavarozta és eltávolította a szekrény többi részét, hogy szabad teret nyerjen. Minden egyes reccsenésre a fal mögül halk, de összetéveszthetetlen, baljós sziszegés hallatszott. A hangtól a gyomrom görcsbe rándult.
Amikor a szekrény vázát elhúztuk, a lámpa éles fénye megvilágította a gipszkarton és a főfal közötti üreget. A látványtól elállt a lélegzetem.
A kígyó vastag, sötétszürke teste összetekeredve feküdt a sárga üveggyapot szigetelés közepén, amit szinte fészekké formált magának. A feje háromszögletű volt, a szemei hidegek, hasított pupillái a fénybe révedtek. A nyaka megfeszült, a teste ritmikusan emelkedett és süllyedt, miközben folyamatos, fenyegető sziszegést hallatott. És alatta… ott feküdt tizenegy darab, piszkosfehér, bőrszerű héjú tojás.
– Látja ezt? – mutatott Gábor a rés aljára. – Itt egy vezetékcsatorna fut a kültér felé, a klímacsövek mellett. Ott jött be, a szerelők hanyagul hagyták a tömítést. Rex valószínűleg már hetekkel ezelőtt érezte a kaparászást, ahogy fészket rakott, de amikor a kígyó aktivitása megnőtt a meleg miatt, tudta, hogy közvetlen a veszély.
Gábor elővette a hosszú fémfogót. A mozdulatai milliméterre pontosak voltak. A kígyó megpróbált lecsapni – villámgyors mozdulattal vágódott előre, a méregfogai megcsillantak a lámpa fényében –, de a szakember rutinja győzött. A fogófej pontosan a fej mögött zárult össze, megbénítva a hüllő támadási képességét. A teste vadul tekeredett a fémrúd köré, izmos farkával csapkodta a falat, de Gábor egyetlen határozott mozdulattal a felnyitott, biztonsági zárral ellátott fémládába emelte, és rácsapta a fedelet.
A zár kattanása után csend lett a szobában. Csak a nehéz légzésünk hallatszott.
Ezután Gábor egyenként, rendkívüli óvatossággal kiszedte a tojásokat is egy speciális hűtődobozba.
– Elszállítom őket a kutatóintézetbe. Ott biztonságban lesznek, messze az emberektől. De maguknak most egy komoly kőműves- és szigetelőmunkára lesz szükségük. Minden egyes rést be kell tömni, mielőtt a gyerek megérkezik.
Amikor Gábor leért a dobozokkal, megállt a nappali ajtajában. Rex még mindig a kandalló előtt feküdt, de a feje fent volt, a fülei hegyezve figyeltek. Gábor letette a ládát a bejárati ajtó mellé, odalépett a kutyához, és leguggolt elé.
