Adela volt az, aki egy vasárnap délután megszólalt.

A folyosón voltak, és magokat tisztogattak a következő ültetéshez.

Evaristo meg fog találni.

Tomás a térdére helyezte a táskát.

Elmesélte a történteket, ezúttal anélkül, hogy elrejtette volna a még mindig érzett szégyent.

„Az apám megbízott benne. Nehezen hiszem el, hogy elveszíthetem az egyetlen dolgot, amit sikerült felépítenie.”

Tamás néhány pillanatig hallgatott.

– Szeretheted azt a földet anélkül, hogy az életedet adnád a megőrzéséért.

Adela úgy érezte, hogy ezek a szavak valami olyasmit érintettek, amit hetek óta kerülgetett.

– És elhagyhatnád a tanyádat?

A füves puszták felé nézett.

-Nem tudom.

Az őszinteség fontosabb volt számára, mint egy egyszerű válasz.

Aztán Tomás mesélt neki a szüleiről.

Nem azt mondta, hogy tökéletesen megérti. Azt mondta neki, hogy évek óta attól félt, hogy szüksége van valakire, aki esetleg elmegy.

Adela hallgatta anélkül, hogy ígérettel próbálta volna meggyógyítani.

Amikor leszállt az éj, összeszedte a táskákat.

– Holnap befejezem a fészer felépítését.

– Tegnap befejezted.

Tomás az épület felé nézett.

– Mindig lehet, hogy valami másra van szükséged.

Adéla elmosolyodott.

A levél októberben érkezett meg.

A küldönc Samuelt kérte, és átnyújtott egy borítékot, amelyen Evaristo Leal neve állt.

Azt mondta, hogy Adela megszökött, négyszáz dolláros adósságot hagyva maga után, plusz kamatokat és keresési költségeket. Bejelentette közelgő érkezését, és tanácsot kért a lelkésztől, „hogyan oldhatná meg kényelmesen az ügyet”.

Samuel felolvasta a levelet előtte és Inés előtt.

Tamás azért volt ott, mert lisztet hozott.

Adela a tűz ellenére is fázott.

– Már tudja, hol vagyok.

– Ez nem jelenti azt, hogy én dönthetem el, mit csinálsz – felelte Inés.

Tamás kérte, hogy láthassa a levelet.

Lassan olvasta.

– Van másolata a kölcsönről?

Adela a bőröndjében kutatott.

Felnyújtotta apja váltóját és nyugtáit. Némelyik magvakról, mások szerszámokról szóltak. Az egyik a Biblia egyik lapjába volt összehajtva.

Tamás nyitotta ki.

Először nem szólt semmit.

Aztán közelebb vitte a lámpához.

Egy százhúsz dolláros elismervény volt, amelyet Don Esteban halála előtt két hónappal a kölcsön kifizetéseként adtak át.

Rajta volt a fizetések fogadásáért felelős bankügynök aláírása.

Adela a papírra meredt.

Emlékezett rá, hogy az apja eladott két állatot az utolsó aratás után.

Azt mondta, hogy még mindig képesek túlélni.

– Fizetett belőle egy kicsit – suttogta.

Sámuel újraolvasta Evaristo levelét.

Folyamatosan követelte a teljes négyszázat.

Másnap konzultáltak egy ügyvéddel, aki a városba látogatott, hogy intézze a földügyeket.

Elkérte a váltón szereplő banktól a számlát, és kérte a bizonylat igazolását.

A válasz megerősítette a fizetést.

Evaristo kihagyta ezt a fizetést. Olyan költségeket is hozzáadott, amelyek nem szerepeltek a megállapodásban.

Maradt kétszáznyolcvan dollár tőke és egy kisebb összegű kamat.

Még mindig túl sok volt.

Adela kenyeret árult, ruhákat foltozott, és amennyit csak tudott, spórolt. Sokkal több időre lett volna szüksége, mint amennyit a határidő engedett.

Tomás már azelőtt tudta, hogy befejezte volna a számításokat.

„Nálam van a pénz” – mondta.

Adela felemelte a fejét.

-Nem.

Nem erősködött azonnal.

Megvárta, amíg a lány ránézhet anélkül, hogy érezné a szoba újbóli bezárulását.

– Hadd magyarázzam el, mit kínálok.

Adela bólintott.

– Fizesd ki a fennmaradó összeget, ha beleegyezel. A föld a te neveden marad. Nem akarok új jelzálogot vagy ígéretet.

– Mindenki akar valamit.

Tamás levette a kalapját.

– Szeretnék továbbra is találkozni veled. De ezt nem fogom feltételként szabni.

Adela érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe.

– Nem tudom, hogyan fogadhatnám el ezt anélkül, hogy az életemet neked köszönném.

– Gondolkodhatsz rajta. És mondhatsz nemet is.

Három napig mérlegelte a többi lehetőséget is.

Megkérdezte, mennyit kapna a telek eladásáért. Megkérdezte, hogy bérbe adhatná-e. Az ügyvéd elmagyarázta az összes lehetőséget anélkül, hogy döntést hozott volna helyette.

Végül elfogadta a segítséget, egyetlen feltétellel: írásban akarta feltüntetni, hogy Tomás semmilyen jogot nem szerzett a tulajdonra, és nem követelhet tőle személyes kötelezettségvállalást sem.

– Nem azért, mert azt hiszem, hogy hazudni fogsz nekem – mondta. – Tisztán kell látnom.

Tamás egyetértett.

A fizetés a váltóban meghatározott csatornán keresztül történt. A bank ellenőrizte az egyenleget, megkapta a pénzt, és feldolgozta a jelzáloghitel törlését.

Adela megtartotta a dokumentumokat az apja nyugtájával együtt.

Azon az éjszakán nyitott bőrönddel aludt.

Ez volt az első alkalom, hogy nem menekülésre készen hagyta.

Evaristo október utolsó vasárnapján érkezett meg.

A szertartás alatt lépett be a templomba két férfi kíséretében. Begyakorolt ​​udvariassággal várt a folyosón, amíg Samuel be nem fejezte a beszédet.

– Elnézést a félbeszakításért. Miss Serranót keresem.

Adela felállt, mielőtt bárki válaszolhatott volna helyette.

-Itt vagyok.

Evaristo elmosolyodott.

– Messze utaztam miattad.

Néhány szomszéd felé fordult.

Adela késztetést érzett, hogy lehajtsa a fejét.

Nem tette.

– Senki sem kérte, hogy jöjjön.

A mosoly megfeszült.

„Vannak befejezetlen ügyeink. Még mindig hajlandó vagyok teljesíteni az ajánlatomat. Összeházasodhatunk még a hónap vége előtt, és elfelejthetjük ezt az egészet.”

Adela elhagyta a bankot.

Tamás mellette maradt, anélkül, hogy előrement volna.

„A tartozás ki van fizetve” – mondta a nő.

Evaristo röviden felnevetett.

Adela kinyitotta a mappáját, és megmutatta neki az oklevelet.