„Tényleg meg kell mutatnom neked valamit.”

A hangjában csengő nyugtalanságtól azonnal összeszorult a gyomrom.

“Mi az?”

„Itt nem.”

Pár lépéssel a szállítóautója felé vezetett, és elővette a telefonját a köténye zsebéből. Mögöttünk folytatódott a nevetés és a fényképezőgép exponálása, mintha semmi baj nem történt volna.

Aztán Nora lehalkította a hangját.

„A veje ma kora reggel bejött a pékségbe.”
Összeráncoltam a homlokomat.

– Spencer?

“Igen.”

Ennek semmi értelme nem volt. Tudomásom szerint a pékség már napokkal korábban megkapta a lezárt orvosi borítékot, és Spencernek nem volt oka visszatérni a buli reggelén.

Nora folytatta, mielőtt megkérdezhettem volna.

„Azt mondta nekünk, hogy az orvos eredeti eredménye téves volt.”

Mereven bámultam.

„Honnan tudhatná ezt?”

Ahelyett, hogy azonnal válaszolt volna, Nora feloldotta a telefonját, és megnyitotta a pékség biztonsági felvételét. A videón tisztán látszott, ahogy Spencer a pultnál áll aznap reggel.

De nem volt egyedül.

Mellette egy jól öltözött nő állt, akit még soha nem láttam, egy második lezárt fehér borítékot tartva a kezében. Átadta a pulton, miközben Spencer a pénztárgép mögött álló alkalmazottal beszélgetett.

Nora zavartan elmesélte, mi történt.

„Ötszáz dollárt fizettek nekünk készpénzben, hogy inkább a borítékban lévő eredményt használjuk.”

Néhány másodpercig csak a képernyőt tudtam bámulni. Mögöttünk a családom még mindig a rózsaszín tortát ünnepelte, míg Spencer a lányom mellett állt, mintha semmi szokatlan nem történt volna.

„Akkor mi a baba tényleges neme?”

Nóra habozott.

„Még csak ezért sem hívtalak félre.”

A figyelmem azonnal visszatért a videón látható nőre. ​​Nora ráközelített az arcára, én pedig alaposan szemügyre vettem valakit, aki teljesen ismeretlennek tűnt számomra.

Nóra lassan vett egy mély levegőt.

„Visszajött, miután Spencer elment.”

“Kizárólag?”

“Igen.”

A nyugtalanságom elmélyült.

„Mit akart?”

„Több pénzt ajánlott nekem.”

„Miért?”

Nora a teraszasztal felé pillantott, ahol még mindig ott állt a félbevágott torta, használt tányérok és pasztellszínű dekorációk között.

„Azt akarta, hogy rögzítsek valamit a tortalap alá.”

Mereven bámultam.

“Valami?”

„Adott nekem egy borítékot. Nem volt hajlandó elárulni, mi van benne.”

Egy pillanatig semmi mást nem hallottam, csak a hátsó udvarból beszűrődő hangokat. Hirtelen minden másnak tűnt a délutánban, beleértve Chloe könnyeit, Spencer furcsa megkönnyebbülését, amikor a torta rózsaszínre változott, és Nora döntését, hogy a kiszállítás után visszatér.

A lányomra néztem.

Chloe halkan beszélgetett az egyik barátjával, míg Spencer mindössze pár lépésnyire állt tőle, és szokatlan figyelemmel figyelte.

„Ellenőriznünk kell a tortát.”

Nóra azonnal bólintott.

Visszasétáltunk a gyepen anélkül, hogy felhívtuk volna magunkra a figyelmet, és elértük a desszertes asztalt, miközben a vendégek többsége még mindig Chloe-ra koncentrált. Mindkét kezemmel a nehéz tortadeszka alá nyúltam, és óvatosan felemeltem az asztalról.

Először semmi szokatlant nem láttam.

Aztán a karton alap kissé elmozdult.

Alatta biztonságosan leragasztva egy összehajtogatott fehér boríték volt.

Összeszorult a gyomrom.

Nora felé nyúlt, de én előbb kivettem és a kezemben tartottam.

„Mi is ez pontosan?”