Kétszer is elolvastam.
Aztán harmadszor is.
„Hol van most?”
Madison meglepettnek tűnt.
„Egy repülőtér melletti szállodában. Azt hitte, nem akarod itt látni.”
Felálltam és felkaptam a kabátomat.
Madison rám meredt.
„Anya?”
„Még mindig dühös vagyok, hogy feleségül mentél valakihez anélkül, hogy szóltál volna nekem” – mondtam. „Nagyon dühös.”
Aztán felvettem a régi kórházi számlát.
„De azt hiszem, tartozom a férjednek egy beszélgetéssel.”
Két órával később, amikor Thomas kinyitotta a hotelszoba ajtaját, és meglátott engem Madison mellett állni, elsápadt.
Feltartottam a kifakult nyugtát.
„Tényleg azt hitted, hogy tíz évvel ezelőtt kifizeted ezt, eltűnsz, feleségül veszed a lányomat, és soha nem magyarázkodsz?”
Egy pillanatig senki sem szólt semmit.
Aztán Tamás idegesen megszólalt:
„Azt hiszem, ez elég rosszul hangzik, ha így fogalmazol.”
És Madison egy hét óta először nevetett.
Néhány másodperccel később én is.
