Egy viharos, őszi éjszakán, amikor a szél süvítve verte az esőt a kastély ablakainak, Mark múltja utolérte őt. A maffiafőnök egyik legközelebbi bizalmasa, egy Leo nevű férfi, akit évek óta a jobbkezének tartott, elárulta. Leo lepaktált egy rivális bandával, és az éjszaka közepén titokban kikapcsolta a birtok külső védelmi rendszerét, majd kinyitotta a hátsó kapukat. Fekete terepjárók gördültek be némán a kavicsos felhajtón, és több tucat maszkos, állig fegyverzett bérgyilkos rohamozta meg a házat.
A pokol egyetlen pillanat alatt elszabadult. Fegyverropogás és betörő ablaküvegek zaja verte fel a ház csendjét. Mark emberei felkészületlenek voltak, sokukat álmukban lepték meg. A földszintet perceken belül elfoglalták a támadók.
Emma a cselédszárnyban aludt. A lövések hangjára riadtan ébredt. Rex már talpon volt, a szőre felborzolt a hátán, és mély, torokból jövő morgással meredt az ajtó felé. A lány azonnal tudta, hogy nagy baj van. Remegő kézzel húzta magára a köntösét, és az ágy alá akart bújni, de Rex nem mozdult. A kutya a folyosó felé nézett, és a morgása egyre hangosabb, egyre fenyegetőbb lett. Őrző-védő ösztönei, amelyeket Emma szeretete csak lecsendesített, de sosem oltott ki, most teljes erővel feltörtek.
A kastély túlsó végében, a könyvtárszobában Mark az életéért küzdött. Ketten maradtak életben a testőrei közül, és a súlyos, tölgyfa ajtó mögé barikádozták el magukat. Mark vállát egy golyó súrolta, a vér átáztatta a drága selyemingét. Kifogytak a lőszerekből.
– Véget ért, Mark! – kiáltotta Leo a folyosóról, gúnyos kacajjal. – Nyisd ki az ajtót, és talán gyorsan végzünk veled! A birodalmad ma éjjel gazdát cserél!
Mark összeszorította a fogát. Nem félt a haláltól, de az árulás íze keserű volt a szájában. Tudta, hogy az ajtó nem tart ki sokáig. A támadók már a zárat lőtték. A fa szilánkokra repedt, és a nehéz ajtó nagy robajjal beszakadt. Leo és három embere lépett be a könyvtárba, fegyvereiket a sarokba szorult, fegyvertelen Markra szegezve.
– Te voltál a legjobb barátom, Leo – mondta Mark rekedten, miközben a sebét szorította.
– Üzlet, Mark. Csak üzlet – válaszolta a férfi hidegen, és felemelte a fegyverét, hogy leadja a halálos lövést.
De a lövés sosem dördült el.
A folyosó sötétjéből egy hatalmas, fekete árnyék robbant elő. Rex nem ugatott, nem adott ki semmilyen figyelmeztető hangot. Olyan sebességgel és brutális erővel csapódott bele Leo egyik emberébe, hogy a férfi azonnal a falhoz vágódott, és a fegyver messze repült a kezéből. A kutya a következő pillanatban megpördült, és egyetlen, halálos pontosságú ugrással megragadta a második támadó fegyvert tartó karját. A csont roppanása tisztán hallatszott a szobában, a férfi fájdalmas üvöltéssel rogyott térdre.
Leo pánikba esett. Hátraugrott, és vakon tüzelni kezdett a kutya felé, de Rex hihetetlenül fürge volt. Kitért a golyók elől, majd hatalmas állkapcsával ráfogott Leo kabátjára, és teljes súlyával a földre rántotta az árulót.
Mark hitetlenkedve nézte a jelenetet. A fegyver, amit ő teremtett, most az ő életét mentette meg, de valami nem stimmelt. Rex nem rá nézett, nem tőle várta a parancsot.
Ekkor egy vékony alak jelent meg a könyvtár ajtajában. Emma volt az. A lány remegett a félelemtől, az arca hófehér volt, de mégis követte a kutyát a tűzharc kellős közepébe, mert félt, hogy az állat megsérül.
– Rex, elég! – kiáltotta Emma éles, de vékony hangon. – Engedd el! Hozzám!
A rottweiler, amely éppen apró darabokra téphette volna a földön fekvő Leót, a lány hangjára azonnal megállt. Még egy utolsó, fenyegető morgást hallatott a férfi arca felett, majd elengedte, és engedelmesen visszatrotogott Emmához. Leült a lány lábához, és hatalmas testével pajzsként állt közte és a támadók között.
Mark emberei időközben erősítést kaptak; a kinti riasztók hangja felverte a környéket, és a szövetséges bandák fegyveresei megérkeztek a birtokra. A rivális támadókat percek alatt lefegyverezték és megkötözték. A kastély lassan ismét elcsendesedett, csak a távoli szirénák hangja szűrődött be az éjszakából.
Mark lassan felállt a padlóról. A könyvtár romokban hevert, a padló csupa üvegcserép és vér volt. Odatántorgott Emmához, aki még mindig a kutyát ölelte, és próbálta megnyugtatni a saját, zakatoló szívét. A maffiavezér hosszú másodpercekig csak némán állt előttük. Belenézett a kutya szemébe, majd a lányéba.
Most értette meg igazán, amit hetekkel ezelőtt még csak sejtett. Rex nem azért mentette meg az ő életét, mert emlékezett a gazdájára, aki ütötte és éheztette. Rex azért támadt rá a fegyveresekre, mert azok veszélyt jelentettek a kastélyra, ahol Emma élt. A kutya a saját területét, és vele együtt a saját családját – a lányt – védelmezte.
Mark mélyet sóhajtott, és leült egy épen maradt bőrfotelbe. Odaintette az egyik életben maradt emberét.
– Hozzátok a pénzt a páncélszekrényből. Mindet, ami a táskákban van – adta ki a parancsot fáradt hangon.
Amikor a férfi visszatért két hatalmas, fekete sporttáskával, Mark Emmára mutatott.
– Tedd le elé.
Emma értetlenül és riadtan nézett a főnökre. – Uram… én nem…
