Sarah arca rezzenéstelen maradt, bár a név hallatán egy pillanatra megállt a levegő a szobában. – Egy külvárosi autószerelő műhelyben takarított – mondta Jessica halkan. – Rá sem lehetett ismerni. Beesett volt az arca, a tekintete pedig teljesen üres. Amikor véletlenül összetalálkozott a tekintetünk, azonnal elfordította a fejét, és besietett a hátsó ajtón. Az anyja, Eleanor pedig… nos, hallottam, hogy a pszichiátrián már a saját ápolóit is a szolgálóinak hiszi, és még mindig a Belmont-birodalomról hadovál.
Sarah egy mély lélegzetet vett. Nem érzett sem kárörömöt, sem haragot. Csak egyfajta csendes szomorúságot egy család iránt, amely a saját büszkesége és hazugságai súlya alatt zúzta porrá önmagát.
– A múlt már nem a miénk, Jessica. Csak a jövő számít – mondta Sarah őszinte nyugalommal. – Örülök, hogy ön és az ikrek jól vannak. Ez a legfontosabb.
Miután Jessica és a gyerekek elmentek, Sarah az ablakhoz lépett, és lenézett a kórház nyüzsgő udvarára. Ekkor nyílt az ajtó, és James lépett be, karjában a kis Leóval, aki azonnal az anyja felé nyújtotta a kezét.
– Remélem, nem szakítunk félbe valami fontosat – mosolygott James, miközben átölelte a feleségét, és egy puszit nyomott a halántékára.
– Nem, egyáltalán nem – válaszolta Sarah, miközben magához szorította a kisfiát, és belélegezte az illatát. – Épp csak eszembe jutott, milyen hihetetlenül szerencsés vagyok.
Ahogy ott álltak hárman, egy valódi, erős és megbonthatatlan családként, Sarah végleg lezárta magában a múltat. Richard és Eleanor elvesztettek mindent, mert azt hitték, az embereket birtokolni és irányítani lehet. Sarah azonban tudta a legfontosabb leckét: az igazi gazdagságot sosem a bankszámlák egyenlege vagy a nevek rangja adja. Az igazi gazdagság az, akivé válunk, és azok, akiket tiszta szívből szeretni tudunk.