A megrendelt menyasszony könnyekben jelent meg; a cowboy azt mondta: „Nem kell színlelned velem.”
A postakocsi megállt a San Jacinto del Viento állomás előtt, vöröses porfelhőt kavarva. 1878 szeptembere volt, a csivavai nap lenyugodott a hegyek mögött, rézszínűre festve a kisváros utcáit.
Rafael Montoya a kocsija mellett várt. Aznap reggel lenyírta a szakállát, a legszebb fehér ingét viselte, és az elmúlt fél órában négyszer is megnézte a zsebóráját.
32 évesen egy tanya, 70 szarvasmarha és egy saját építőmunkát végző ház tulajdonosa volt. Csak egyvalaki nem volt, akivel megoszthatta volna ezeket.
Öt hónapon át levelezett Elena Robles-szel, egy 24 éves Pueblában élő tanárnővel. Egy katolikus újságban megjelent házassági hirdetés révén ismerkedtek meg. A tanárnő egyszerű életet írt: tudott tanítani, főzni, varrni és könyvelni. A férfi házasságot, tiszteletet és a farmon való részesedést ajánlott neki.
Amikor a postakocsi ajtaja kinyílt, egy kesztyűs kéz bukkant elő. Aztán egy fiatal nő lépett ki belőle poros kék ruhában, és egy kis bőröndöt szorongatott a mellkasához.
Rafael már készült egy üdvözléssel. El is felejtette, amikor meglátta az arcát.
Elena sírt.
A szemei bedagadtak, és úgy szorongatta a bőröndöt, mintha az lenne az egyetlen dolog, ami biztonságban tartja.
– Robles kisasszony?
A nő bólintott.
– Rafael Montoya vagyok.
Felajánlotta neki a kezét. Elena látható habozással elfogadta.
– Üdvözöljük San Jacintóban.
Friss könnyek gördültek le az arcán.
– Elnézést, soha nem gondoltam volna, hogy így fogunk találkozni.
Többen megálltak, hogy megnézzék őket. Rafael fogta Elena ládáját, és a peron végén lévő padhoz vezette.
Átadott neki egy tiszta zsebkendőt.
„Nem kell mosolyognod, hogy megnyugtass. Már sok napja utazol. Elmondhatod, mi folyik itt.”
Elena meglepetten nézett rá.
– Attól tartok, szörnyű hibát követtem el.
Rafael görcsöt érzett a gyomrában.
– Más vagyok, mint amire számítottam?
– Ez nem rólad szól.
Figyelte a bámészkodókat.
– Beszélhetnénk egy privátabb helyen?
Rafael feltette a csomagjait a kocsira.
– A tanyám két mérföldnyire van. Elvihetlek a fogadóba is, ha nem szeretnél velem megszállni.
– Jól fog menni a házad.
Végigsétáltak a főutcán, elhaladtak a kovácsműhely, a templom, a bolt és egy lengőajtós kocsma mellett. Miután elhaladtak az utolsó házak mellett, Elena megszólalt.
– Hazudtam neki a leveleimben.
Rafael a szemét az úton tartotta.
– Miről?
– Tanár voltam Pueblában, de nem önként mondtam fel. Kirúgtak.
Ujjai megcsavarták a zsebkendőt.
– Octavio Valdés, az igazgató fia, üldözőbe vett. Órák után megvárt, ajándékokat küldött, és azt mondta, hogy végül elfogadom. Amikor visszautasítottam, azt állította, hogy megpróbáltam elcsábítani.
Apád hitt neked?
„Az apjának hinnie kellett neki. Könnyebb volt kirúgni egy tanárt, mint beismerni, hogy a fia zaklatta a nőket az iskolában.”
– És a családod?
Elena lesütötte a tekintetét.
– A szüleim csak a szégyenre gondoltak. Elküldtek egy nagynénihez lakni, messze a nővéreimtől, mintha bűnös lennék. Egyetlen jó hírű iskola sem akart felvenni.
– Aztán válaszolt a hirdetésemre.
– Igen. Nem mondtam el neki az igazat, mert féltem, hogy engem is megítélne. Ha fel akarja mondani a megállapodásunkat, megértem.
Rafael megállította a szekeret.
– Van még valami, amit tudnom kellene?
-Nem.
– Tényleg itt akarsz életet építeni?
-Igen.
– Hajlandó vagy dolgozni, amikor meleg van, amikor havazik, és amikor a szarvasmarhák úgy döntenek, hogy nem érdeklik őket a terveink?
Elena ránézett.
– Soha nem féltem a munkától.
„Akkor nem fogok döntést hozni egy olyan ember szavai alapján, akit nem ismerek. Errefelé a tettek tovább tartanak, mint a pletykák.”
Amikor megérkeztek a tanyára, egy barnás színű kutya futott a szekér felé.
– Canelo a neve – magyarázta Rafael. – Azt hiszi, hogy minden látogató kizárólag azért jön, hogy találkozzon vele.
Elena kinyújtotta a kezét. Az állat megszagolta, majd a térdére hajtotta a fejét.
Rafael felvitte a bőröndöt az emeletre.
„Ez lesz a hálószobád. A pap jövő vasárnap érkezik a városba, de nem fogunk összeházasodni, hacsak mindketten nem akarjuk. Addig is lesz saját szobád.”
Vadvirágok álltak egy vázában a komódon. A függönyök újak voltak, az ágytakaró pedig úgy nézett ki, mintha soha nem használták volna.
– Mindezt nekem készítetted elő?
–Volt segítségem a függönyökkel. A tűvel való bánásmódom közveszélyesnek tekinthető.
Elena most először mosolygott.
Délután babot, szárított húst és tortillákat készített. Rafael visszatért a karámokból, és megállt, amikor megérezte az illatot.
Kissé félénken ettek, bár hamarosan elkezdtek beszélgetni az utazásról, a városról és a tanyáról.
Vacsora után Rafael letett egy dokumentumot az asztalra.
– Ha összeházasodunk, a ranch fele jogilag az ő nevén lesz.
Elena kétszer is elolvasta.
– Nem kell ezt csinálnod.
– Nem fizetetlen szolgát keresek. Társt keresek. Ha velem akar dolgozni, akkor ugyanazokkal a dolgokkal kell rendelkeznie, amiket mi is építünk.
– Alig ismer engem.
– Ezért nem írtam még alá. Lesz egy heted, hogy megismerj.
Másnap Elena későn ébredt. Lement a földszintre, arra számítva, hogy Rafaelt idegesen találja, de csak forró kávét, kenyeret és egy üzenetet talált, amiben pihenőre kérték.
Úgy döntött, kitakarítja a házat. A legelőről visszatérve Rafael rendben találta a polcokat, a tűzhely mellett egy vekni kenyeret, Elenát pedig, amint a kellékek listáját ellenőrzi.
