Alma felnézett.

– Azt hiszem, ugyanolyan a vércsoportom.

Órákkal később, miközben előkészítette az Eduardo megmentésére alkalmas véradást, az orvos furcsa véletlen egybeesést vett észre a vizsgálatok során.

Alma vére nemcsak összeillő volt.

Olyan szokatlan örökletes profillal rendelkezett, mint Eduardo, hogy a szakorvos kérte a vizsgálatok megismétlését.

Aztán feltett egy kérdést, amire senki sem számított:

– Rivera kisasszony, teljesen biztos benne, hogy Eduardo úr nem tartozik a családjához?

2. RÉSZ

Alma azt hitte, félrehallott.

– Soha nem láttam Mr. Alcázart, mielőtt megérkeztem a házába.

– Ez a véletlen egybeesés nem bizonyítja a rokonságot – tisztázta az orvos –, de ritka. Ismeri az apját?

– Nem. Anyám sosem akarta elárulni, hogy ki ő.

Alma vért adott, és Eduardo elkezdett reagálni a kezelésre. Amikor felébredt és megtudta, ki segített neki, látni akarta őt.

– Megmentetted az életemet.

–Megakadályoztad, hogy az utcára dobjanak azért, mert védekeztem. Csak azt tettem, ami helyes volt.

Eduardo figyelmesen nézte. Már korábban is észrevette a sötét szemeit és azt, ahogyan aggódáskor összeráncolja a homlokát. Most ezek a vonásai egy távoli emléket idéztek fel benne.

– Pueblából honnan származol?

– San Jerónimo Tepetzintlából.

Eduardo arca kifehéredett.

– Mi az édesanyád neve?

—Teresa Rivera.

A szoba elcsendesedett.

Veronica összeszorította az ajkait. Valeria zavartan nézett az apjára.

„Ismered?” – kérdezte Alma.

Eduardo válaszára várt egy kicsit.

–Húszéves koromban találkoztam egy Teresa nevű fiatal nővel. Abban a városban élt.

Már azelőtt randiztak, hogy Eduardo családja hirtelen Monterreybe költözött. Többször is írt neki, de soha nem kapott választ. Az évek során arra a következtetésre jutott, hogy Teresa továbblépett az életével.

Alma úgy érezte, eltűnik a talaj a lába alól.

– Azt mondod, hogy az apám lehet?

– Azt mondom, tudnunk kell az igazságot.

Mindkettőjük beleegyezésével DNS-tesztet végeztettek. Eduardo követelte, hogy ismételjék meg egy második laboratóriumban.

A két eredmény azonos volt.

Az apaság valószínűsége: 99,99%.

Valeria sírva hagyta el az orvosi rendelőt. Nem tudta, hogy attól fél-e, hogy elveszíti apja szeretetét, vagy szégyelli-e, hogy emlékszik arra, hogyan bánt az apja a saját nővérével.

Veronica árulásként fogadta a hírt, bár Eduardo elmagyarázta neki, hogy Almát évekkel azelőtt foganták, hogy találkozott vele.

– Teresával akarok beszélni – mondta. – Tudnom kell, miért nem mondta el nekem soha.

Alma felállt.

„Az anyám nem bűnöző. Nem engedem, hogy bejöjjenek a faluba és megalázzák.”

– Nem akarom vádolni. Meg akarom érteni.

Másnap Pueblába utaztak. Alma szinte az egész út alatt hallgatott. Ezerszer elképzelte már az apját, de soha nem gondolta volna, hogy ő lesz az az ember, akinek dolgozik.

Amikor Teresa kinyitotta szerény házának ajtaját és meglátta Eduardót, elejtette a kosarat, amit cipelt.

—Eduardo…

Mozdulatlanul maradt.

Tomasa nagymama megjelent Teresa mögött. Felismerve őt, odament egy régi szekrényhez, és kivett belőle egy zsinórral átkötött dobozt.

Benne 12 megsárgult betű volt.

Mindegyik Eduardo Alcázarnak volt címezve.

Mindegyiket bontatlanul visszahozták.

– Teresa megpróbált megtalálni téged – magyarázta az idős asszony –. A családod elment, és senki sem árulta el, hová mentek.

Eduardo remegő kézzel szedte fel a kártyákat.

– Soha nem tudtam semmit.

Alma az anyjára nézett.

– Miért nem szóltál róla nekem?

– Mert féltem, hogy azt hiszed, elhagytalak. Aztán évek teltek el, és a szégyen bátorságomat veszítette.

Alma egyszerre érzett haragot, szomorúságot és megkönnyebbülést. Az apja nem utasította el. Még a létezéséről sem tudott.

Ez azonban nem hozta vissza az elveszett születésnapokat, vagy azokat az estéket, amikor megkérdezte, miért van más lányoknak apjuk, neki pedig nincs.

Eduardo közeledett.

– Nem kaphatom vissza az első 26 évedet. De ha megengeded, jelen akarok lenni az összes elkövetkezőben.

Alma könnyek között nézett rá.

Mielőtt válaszolhatott volna, Valeria megfogta a kezét.

–Nem tudom, hogy jogom van-e húgomnak hívni azok után, amit tettem. De meg akarok tanulni, hogyan legyek az.

3. RÉSZ

Alma gyengéden visszahúzta a kezét.

– A vér testvérekké tehet minket. Bizalmat kell építenünk.

Valéria bólintott.

– Akkor kezdem az elejétől.

Most először nem követelt azonnali megbocsátást.

Eduardo négyszemközt kért beszélni Teresával. A lány bevallotta, hogy hónapok óta várta a visszatérését. Amikor rájött, hogy egyedül van és terhes, konyhán és földeken dolgozott, míg a kimerültség miatt kénytelen volt Almát Tomasa gondjaira bízni.

– Azt hittem, könnyebb lesz neki gyűlölni engem, mint egy olyan férfira várva élni, aki talán soha nem jelenik meg.

– Elvetted az igazságot – mondta Eduardo kegyetlenség nélkül.

– Tudom. És minden egyes nap megfizettem ezért a hallgatásért.

Eduardo nem tudta jóvátenni a múltat, de nem akarta megbüntetni őket azért, mert a tőlük telhető legjobban túlélték.

A család visszatért Mexikóvárosba Tomasa nagymamával és Teresával. Tomasa nem volt hajlandó végleg a kastélyba költözni, ezért Eduardo vett egy egyszerű házat az övé közelében, hogy bármikor ellátogathasson a városba, amikor csak akarja.

Pénzt ajánlott Teréznek, de Alma közbelépett.

– Anyámnak nem alamizsnára van szüksége. Esélyre van szüksége.

A kezdeti támogatásnak köszönhetően Teresa egy kisvállalkozást nyitott, amely puebla-i stílusú ételeket kínált. Tomasa receptjei alapján mole-t, tamalét és chiles rellenost készített. Kevesebb mint egy év alatt három nőt vett fel a közösségéből.