Vett egy mély lélegzetet, mielőtt hozzátette:
– És biztosított arról, hogy azt mondtad, hogy ahhoz a lányhoz semmi közöd.
2. rész
Ricardo felhívta Ernestót aznap este. Senki sem vette fel. Hagyott egy üzenetet sértések nélkül, bár előre meg kellett írnia, hogy elmondhassa.
–Beszélnem kell veled Victoria Reyesről és a levélről, amit adott neked.
Úgy aludt, hogy a fénykép az asztalon volt.
Másnap reggel Victoria beleegyezett, hogy találkozik vele egy parkban, messze Gabrielától. Kórházi egyenruhában érkezett; délben kezdett dolgozni.
Ricardo azzal kezdte, hogy egy házról, tanulmányokról és pénzről beszélt.
A nő félbeszakította.
– Már keresed a módját, hogy fizess nekünk azért, hogy jobban érezzük magunkat?
Néma maradt.
Victoria olyasmit mondott el neki, amiről álmodni sem mert. A terhességet egy állami klinikán végezte. Az édesanyja elkísérte a szülésre. A házakat, amiket reggelente kitakarított, és az irodákat, amiket este makulátlanul hagyott maga után.
– Voltak hetek, amikor 3 munkahelyem is volt.
Amikor munkát kapott a kórházban, zselatint adott el a kollégáinak, hogy kiegészítse a kiadásait.
Gabriela állami iskolákban tanult. Kölcsönkönyvekből és ösztöndíjakból készült a felvételi vizsgára. Victoria fedezte az utazást, az étkezést, az egyenruhákat és azokat az apróságokat, amelyek együttesen egy kétheti fizetést elszívhattak volna.
– Ma nem jelent meg orvosként, Ricardo.
Lesütötte a szemét.
– Mindenről lemaradtam.
– Túléltük.
Egy fiú sétált el mellettük egy hátizsákot vonszolva. Ricardo addig nézte, amíg el nem tűnt a fák mögött.
Ezután elmesélte neki a három évvel korábbi szívrohamát. Egy üres irodából hívta a mentőket. A kórházban az asszisztense írta alá a papírokat, mivel senki más nem volt ott.
– Túléltem, és mintha mi sem történt volna, visszamentem dolgozni.
Viktória oda sem közeledett, de hallgatózott.
–Gabriela nem lehet a gyógyír a magányodra.
-Tudom.
– Még nem tudod.
A keménység fájt neki, de megértette, hogy nem bízhat egy étkezés közben tett ígéretben.
Megegyeztek, hogy Ricardo előbb találkozik Gabrielával, mielőtt az apaságról beszélne vele. Victoria időt kért; a férfi beleegyezett. Egyikük sem ismerte el akkor, hogy egy olyan beszélgetést is elhalasztanak, ami megijesztette őket.
Gabriela egy nyílt napon látogatta meg a kardiológiai központot. Szerette volna megismerni a fiatal orvosoknak szóló kutatási programot. Ricardo megpróbált egy különleges fogadást szervezni neki, de ő inkább a többi jelentkezővel együtt körbejárta a létesítményeket.
– Ha érdekel, versenyzek, mint mindenki más.
Visszalépett a kiválasztási folyamattól.
Aztán elkezdtek találkozni vasárnaponként. Gabriela kérdezősködött tőle az építkezésről; Ricardo történeteket hallgatott őrökről, betegekről és az emberekkel teli teherautókról, amelyek elhaladtak mellette, amikor ő már késésben volt.
Drága könyveket vett neki ajándékba. Victoria arra kérte, hogy legyen mértékletes.
Gabriela kölcsönkért egy keveset, a többit pedig visszaadta.
–Nincs szükségem az életre ahhoz, hogy felvértezzen.
Ehelyett megmutatta neki egy jegyzetfüzetet, amibe a terveit írta: befejezni a diploma megszerzését, letenni a szakvizsgát, majd később kardiológiára képezni magát.
Ricardo megtanulta megkérdezni, hogyan segíthet.
Olyasmit kért tőle, ami nem kerül pénzbe: kísérje el őket a temetőbe a nagyapja évfordulóján.
Viktória virágot hozott; Gabriela letörölte a betűket a sírkövön.
Ricardo velük maradt, egy vizespalackot és egy üres táskát tartva. Évek óta most először fordult elő, hogy valakinek valami ilyen egyszerű dologhoz szüksége lett volna rá.
Ernesto üzenete aznap délután megérkezett.
Azt kérte, hogy találkozzunk egy étteremben. Ricardo ezt elutasította, és ehelyett a régi irodájában találkozott vele, amelyet most archívumként használtak.
Ernesto mosolyogva jelent meg, de a mosolyát már akkor elvesztette, amikor meglátta az asztalon lévő fényképet.
– Megtaláltad őt?
Ricardónak fáznia kellett.
– Szóval tudtad.
Ernesto leült. Megpróbálta elmagyarázni, hogy nehéz idők járnak, hogy befektetők várnak rá, és hogy Ricardo nem engedheti meg magának, hogy eltereljék a figyelmét.
– Kérdeztem a levélről.
—A lövés.
A csendet csak a légkondicionáló zümmögése törte meg.
Ricardo felidézte, hogy Ernesto mindig meghívta Victoriát randevúra, de ő mindig visszautasította.
– Ezért tetted?
Ernesto elnézett.
–Megvetett engem, miközben téged védett.
Aztán a cégről, a lehetőségekről és a feltételezett szívességről beszélt, amit neki tett. Ricardo hagyta, hogy befejezze.
– Azt mondtad neki, hogy elutasítottam a lányomat.
Ernesto nem válaszolt.
– El kell ismerned ezt Victoriának.
Hosszas megbeszélés után Ernesto beleegyezett, hogy ír neki. Az üzenete még aznap este megérkezett, egy rövid bocsánatkéréssel, amelyet Victoria többször is elolvasott sírás nélkül.
Aztán a teste feladta. Leült a konyha padlójára, a hűtőszekrény mellé, és Ricardónak a telefonnál kellett várnia, amíg visszanyerte a hangját.
– Hittem neki.
Nem tudta, hogyan vigasztalja meg.
– Hittem neki, mert te már nem néztél rám.
Ez megakadályozta, hogy Ricardo a partnere árulása mögé bújjon. Ernesto hazudott; hagyta, hogy Victoria feláldozhatónak érezze magát.
Úgy döntöttek, hogy szombaton beszélnek Gabrielával.
Ricardo ajándékok nélkül érkezett haza. Megmutatta neki az íróasztalát, ahol tanult, és a ballagásáról készült kinyomtatott fényképet.
Ők hárman voltak a képen.
– Anyukám szinte soha nem beszél arról, amikor veled dolgozott.
Ricardo a keretet tartotta, képtelen volt válaszolni.
Tésztaleves és enchiladák voltak az asztalon. Victoriának nem volt lehetősége felszolgálni őket.
Gabriela meglátta a baba fényképét Ricardo tányérja mellett. A fiú azért hagyta ott, hogy visszaadja az anyjának.
Mozdulatlanul maradt.
