– Akkor szükségem van valakire, aki elmagyarázza nekem őket, és nem siet rávenni az aláírásra.

Elutasította.

Később lefényképezte az asztalon hagyott lapokat, és elküldte őket az e-mail címére.

Attól a naptól kezdve egyre gyakoribbak lettek a megaláztatások.

A vacsora estéjén Natalia becsomagolta a ruháit és a személyes iratait egy táskába. A barátnője, Veronica 9-kor érte jött volna.

Azt terveztem, hogy vacsora után elmegyek, és egy másik helyről beszélek Daniellel.

De fél nyolckor Graciela elejtette a kanalat.

És Dániel kinyitotta az ajtót.

Teresa elhozta Natalia táskáját, míg Daniel az autót kérte.

Jimena megpróbálta megállítani.

– Tényleg elhiszed neki anélkül, hogy meghallgatnád anyádat?

Natália felállt.

– Csak hallotta.

Graciela stratégiát váltott.

–Majd később beszélünk. Nem kell botrányt csinálni a vitából.

Dániel a vendégekre nézett.

–Vége a vacsorának.

Senki sem vitatkozott.

A kórházban Natáliát megvizsgálták és megfigyelés alatt tartották az utazás során jelentkező kellemetlenségek és összehúzódások miatt. A baba állapota stabil volt. Az orvosi csapat úgy döntött, hogy szoros megfigyelés alatt tartja, mielőtt hazaengednék.

Dániel leült az ágy mellé.

– Mióta?

Natália a kezeit nézte.

– Lassan kezdődött.

Mesélt neki a kártyáról. A Teresát ért fenyegetésekről. A hívásokról, amelyekről mosolyogva ejtette abba, hogy ne aggódjon. A mappáról.

Daniel végigsimított az arcán.

– Miért gondoltad, hogy nem mondhatod el nekem?

Felnézett.

– Mert amikor azt mondtam, hogy anyád megalázott, te azt magyaráztad, hogy félreértettem.

A válasz szóhoz sem jutott.

Emlékezni akart az összes beszélgetésre. Túl sokat talált.

– Igazad van – mondta végül.

Natália elővette a telefonját.

– Nem akarom, hogy holnap azt mondd, félreértés volt az egész. Itt vannak a dokumentumok.

Megkapta őket, de nem kezdte el olvasni.

– Elküldhetem őket egy ügyvédnek felülvizsgálatra?

A nő bólintott.

– Én is szeretnék vele beszélni.

-Természetesen.

Apró kérdés volt. Natália számára többet jelentett bármilyen ígéretnél.

Másnap, miután a kellemetlenségei kontroll alá kerültek, végre ki tudott pihenni. Daniel felvette a kapcsolatot a cég ügyvédjével, de Natalia is egy független ügyvédet választott, Andrea Salgadót, akit egy volt kollégája ajánlott.

Nem akart mások jóakaratára támaszkodni a saját ügyeinek megértésében.

Andrea alaposan szemügyre vette a fényképeket.

A dokumentumok aláírás nélkül voltak. Nem hozták létre a várt változást, de a cél egyértelmű volt: megszilárdítani a vagyonuk feletti ellenőrzést, és díjat fizetni egy tanácsadó cégnek.

A tanácsadó cég Jimenához kapcsolódott.

A családi számlák áttekintése valami mást is feltárt: Daniel távolléte alatt állítólagos segély- és karbantartási szolgáltatásokat fizettek ki, amelyeket a házban senki sem kapott meg.

Teresa megerősítette, hogy a személyzet létszámát csökkentették, miközben a számlák folyamatosan nőttek.

Daniel felfüggesztette az általa visszavonható adminisztratív hozzáférést, és ellenőrzést rendelt el. Gracielának és Jimenának Natalia visszatérése előtt el kellett hagyniuk a házat.

Nem volt második vacsora, amivel dicsekedhettek volna.

Natalia nem akart újra abban az ebédlőben ülni, olyan emberek között, akik eddig félrenéztek.

Félelem nélkül akartam aludni, hogy valaki kinyitja az ajtót, hogy parancsot adjon.

Három nappal később Graciela találkozót kért a jelenlévő ügyvédektől.

Natalia beleegyezett, egy csendes szobából, és ameddig csak akarta.

Graciela feketében érkezett, ugyanazzal a magabiztossággal, mint ahogyan a házat vezette.

– Mindez azért kezdődött, mert nem bíztam a szándékaidban – mondta, és a menyére nézett.

– A szándékaim nem jogosítottak fel arra, hogy letilts egy kártyát, vagy nyomást gyakorolj rám az aláírásra.

– Jobban ismerem a családodat, mint gondolnád.

Natáliát hirtelen hideg futotta végig.

Dániel előrehajolt.

— Miről beszélsz?

Graciela a táskáját szorongatta.

—Julián Medinától.

Apja nevének említése megváltoztatta a szoba hangulatát.

„Mit tudsz róla?” – kérdezte Natália.

Gracielának eltartott egy ideig, mire válaszolt.

Végül elmagyarázta, hogy Julián egy, az Alcázar csoporthoz köthető vállalkozó cégnél dolgozott. Majdnem 20 évvel ezelőtt, több ingatlan felújítása során eltűnt a pénz.

A neve összefüggésbe hozható egy belső vizsgálattal.

„Sosem ítélték el” – ismerte el. „De tudtam, hogy tett valamit.”

Natalia emlékezett rá, hogy az apja késő estig javítgatta a motorokat, visszafizette a pénzt, amikor túlszámlázott, és megőrizte az összes nyugtát.

– És úgy döntöttél, hogy megbüntetsz, mert gyanú merült fel vele kapcsolatban?

Graciela nem válaszolt.

Andrea közbelépett.

– Szükségünk van a teljes aktákra. A vádirat nem helyettesíti a dokumentumokat.

Natalia megkérte Veronikát, hogy hozza el neki az apja dobozát.

Belül fényképek, gépkönyvek és egy barna mappa voltak.

Emlékezett rá, hogy Julián kerülte a régi munkájáról való beszélgetést. Egyszer, amikor tinédzser volt, meghallotta, ahogy telefonon veszekszik.

– Figyelmeztettelek – ismételte meg. – Írásban van.

Most megtalálta ezeket a figyelmeztetéseket.

Voltak munkalapok másodpéldányai, meg nem érkezett berendezések számlái, és a kifizetések felülvizsgálatát kérő levelek.

Az egyiken Graciela irodájából származó vételi bélyegző volt.

Natáliának az ágyon kellett hagynia.

Nem az apja volt az, aki elvitte a pénzt.

Ő volt az, aki megkérdezte, hol van.

A jelenlegi nyomozás a vállalkozó korábbi könyvelőjének hollétéhez vezetett. Még mindig megvolt néhány papírja, és beleegyezett, hogy átadja azokat.

A dokumentumok egy, az Alcázar családhoz közel álló pénzügyi tanácsadóra mutattak rá. Julián megkérdőjelezte az ügyleteit, és később elvesztette az állását.

Graciela támogatta a tanácsadót.