Lucia elsápadt.

– Visszajöttél 20 év után, hogy lerombold az egyetlen dolgot, amit sikerült felépítenem?

2. RÉSZ

– Nem tudtam, hogy itt van a pékség – mondta Emiliano. – Számomra csak egy térképen bejelölt földdarab volt.

– Ez a te problémád. Minden, amit nem nézel meg alaposan, számmá válik.

– Lemondom a projektet.

– A bűntudatod miatt?

–Szégyenből. A bűntudat megpróbál menekülni a teher elől. A szégyen megtanulja cipelni azt.

Lucía becsukta a borítékot.

– A pékség megmentése nem fogja helyrehozni, amit tettél.

-Tudom.

Azon az estén Emiliano felhívta partnerét, Javier Salgadót, és elrendelte az aláírás felfüggesztését. A projektet azonban befektetők és előzetes szerződések támogatták. A lemondás több mint 60 millió pesóba került volna.

– Nem teheted tönkre egy pék két év munkáját – tiltakozott Javier.

– Ez nem csak egy pékség. Vannak otthonok, vállalkozások és családok, akikkel soha nem konzultáltunk.

– Legálisan vásároltuk.

– A törvényes nem mindig jelent helyeset.

A vezetőség rendkívüli ülést hívott össze. Emiliano az épületek felújítását és az üzletek megtartását javasolta, de a tagok elutasították az ötletet. A torony nagyobb hasznot hozott volna.

Másnap a lakók kilakoltatási értesítést kaptak. 90 napjuk volt arra, hogy elhagyják a lakást.

Lucía Emiliano előtt széttépte az értesítést.

– Megígérted, hogy megállítod.

– Én ezt nem engedélyeztem.

– Mindig megígéred, hogy visszajössz, megjavítod a dolgokat, időben érkezel. Az ígéreteid az egyetlen épület, amit soha nem fejezel be.

Emiliano áttekintette a dokumentumokat, és felfedezte, hogy Javier egy vállalati meghatalmazást használt a vásárlás hivatalossá tételére a találkozó előtt. Jogilag Robles Desarrollos már ellenőrizte a tömböt.

Másnap reggel egy kotrógép jelent meg az utca végén álló üres épület előtt. Javier megkezdte az előzetes munkálatokat, hogy megakadályozza Emiliano-t abban, hogy nagyobb büntetés nélkül mondja fel a finanszírozást.

A boltosok tiltakozni vonultak ki.

Renata a La Espigában tartózkodott, amikor a hangos csattanás megremegtette az ablakokat. A lány Lucía felé rohant.

– Le akarják bontani a házunkat?

– Amíg itt vagyok, addig nem.

Emiliano a gépezet elé állt, és megparancsolta a sofőrnek, hogy állítsa le a motort.

Javier ügyvédek kíséretében érkezett.

– Lépj félre. Ha késlelteted a projektet, a befektetők kirúgnak a cégből.

– Akkor hadd csinálják ők.

– Mindent elveszítesz emiatt az utca miatt?

Emiliano Lucíára, Renatára és a szomszédokra nézett, akik a kilakoltatási értesítéseiket tartották a kezükben.

– Nem. Elveszítek egy céget, ha eszembe jut, mire való az építészet.

Kérelmet nyújtott be az építkezés felfüggesztésére, amíg az engedélyekben található szabálytalanságokat felülvizsgálják. Ideiglenesen lemondott igazgatói posztjáról is, hogy megakadályozza a szerepét előnyszerzésre felhasználni.

Az igazgatótanács menesztette. Emiliano megtartott néhány részvényt, de elvesztette az irányítást a 20 év alatt felépített cég felett.

A bontást leállították, bár csak 60 napra.

Lucía nem bocsátott meg neki. És nem is rúgta ki.

Emiliano elhagyta a szállodát, és kibérelt egy szobát egy közeli panzióban. Leparkolta az autót, és elindult.

Minden reggel pirkadat előtt érkezett La Espigába. Söpörte a járdát, zsákokat cipelt, és megtanulta, hogyan gyújtsa be a kemencét anélkül, hogy megégetné magát. Sokszor megégette magát.

– Úgy nézel ki, mintha egy bonyolult korban tanulnál élni – viccelődött Doña Mercedes. – De jobb később, mint soha.

Renata volt az első, aki megbízott benne. Segítséget kért tőle matekkal, és történeteket szeretett volna hallani más országok épületeiről.

Lucia figyelte őket, bár tartotta a távolságot.

Egyik este, zárás után, végre előtört belőle minden düh, amit addig magában tartott.

–Tudod, milyen volt vasárnapról vasárnapra rád várni? Tudod, mit éreztem, amikor a virágok érkeztek anyám temetésére helyetted?

Emiliano nem próbált védekezni.

– Most már tudom.

– Nem tudhatod!

– A megbocsátásodra várok anélkül, hogy jogom lenne követelni. Tudom, hogy ez nem ugyanaz, de most először értem, mit jelent arra várni, aki talán soha nem tér vissza.

Lucia addig sírt, amíg teljesen ki nem merült.

„Nem azért hagytál el, mert szegény voltál. Akkor hagytál el, amikor elkezdted azt hinni, hogy a férfi, akit szerettem, kevesebbet ér, mint az a férfi, aki te lenni akartál.”

Emiliano lehajtotta a fejét.

– És húsz évbe telt, mire rájöttem, hogy az a fiú a legjobb részem.

Eközben független építészeket fogadott fel és összegyűjtötte a szomszédokat. Együtt kidolgoztak egy alternatívát: megőrizni a homlokzatokat, megerősíteni a házakat, és egy elhagyatott raktárépületet közösségi piactérré alakítani. A La Espiga nyitva maradna, és a lakások a családok kitelepítése nélkül épülnének.

Az új projekt nyereséges volt, de 35%-kal kevesebb profitot termelt volna.

Emiliano éppen a városi tanácsnak akarta bemutatni, amikor Javier felhívta.

– A tanács egy vészhelyzeti záradék révén megvásárolta a földterületedből a részesedésedet. A felfüggesztés holnap lejár.

– Ez nem lehetséges.

– Így van. És ezúttal a kotrógép nem fog megállni csak azért, mert előtte állsz.

3. RÉSZ

Emiliano az éjszakát azzal töltötte, hogy egy ügyvéddel átnézte a szerződéseket. Hajnali 4 óra körül felfedeztek egy figyelmen kívül hagyott feltételt: a vásárlás az átfogó felújítási minősítés fenntartásától függött. Ha a városi tanács egyes ingatlanokat kulturális és közösségi értékkel bírónak nyilvánított volna, az eredeti projektet újra kellett volna szavazni.