Regina azt is felfedezte, hogy mielőtt eltűnt Sofia életéből, megpróbálta rávenni, hogy adja el azt a kis lakást, amit a szülei vettek neki. Az üzlet azért hiúsult meg, mert Sofia apja időben közbelépett.

Camilának hideg futott át, amikor elolvasta.

Nem adósságok okozta improvizáció volt, és nem is egy kétségbeesett döntés a kezelés alatt.

Mauricio éveket töltött azzal, hogy tökéletesítse ugyanazt a technikát: először bizalom, majd elszigeteltség, majd pénzhez jutás, végül pedig félelem.

A minta egyértelmű volt: pénzes nők, akik félnek a botránytól, és mélyen hisznek abban, hogy találtak valakit, aki nem bankszámlaként tekint rájuk.

Camila ekkor az anyjára gondolt.

Azon az éjszakán felhívta.

– Anya… igazad volt Mauricióval kapcsolatban.

Csend lett. Camila várta az „Ugye megmondtam”-ot.

Terézia ehelyett megkérdezte:

– Hol vagy, és mire van szükséged?

Camila most sírt először.

Kevesebb mint negyvennyolc óra alatt Teresa kapcsolatba hozta Adriana Fuentes ügyvéddel. Az ügyvéd áttekintette a klinika üzeneteit, az átutalásokat, az ápolónő vallomását, a sikkasztás bizonyítékait, a szerető fényképeit és Sofia ügyét.

– A férjed csapdát állított – mondta. – De túl sok bűntársra volt szüksége.

A nővér beleegyezett a tanúvallomásba. Az embriológus is. A donor, egy Diego Valdés nevű végzős hallgató megerősítette, hogy Mauricio rendkívüli összeget ajánlott fel neki a teljes titoktartásért cserébe.

Adriana megkérdezte:

– Mikorra gondolja, hogy végrehajtja a zsarolást?

Camila a hasára tette a kezét.

— Születés után.

– És mi kell ahhoz, hogy működjön?

Kamilla megértette.

– Tanúk. Azt akarja, hogy mindenki elhiggye, ő az áldozat.

Ezért egy héttel később ő volt az, aki azt javasolta, hogy szervezzenek egy nagy családi összejövetelt a szülés előtt abban a házban, amit a nagymamájától örökölt.

Mauricio úgy mosolygott, mint aki előtt kinyílt az ajtó, amire várt.

Amit nem tudtam, az az volt, hogy ki lesz a szomszéd szobában.

3. RÉSZ

A buli szombaton délután kettőkor kezdődött.

A Roma Norte-i ház tele volt bougainvilleákkal, étellel megrakott asztalokkal és közel ötven vendéggel. Családtagok érkeztek Pueblából, egyetemi barátokkal, munkatársakkal és Mauricio szüleivel Guadalajarából.

Sugárzó volt.

Egy pohárral a kezében sétált közöttük, üdvözölte őket, és valahányszor valaki elővette a mobiltelefonját, a tenyerét Camila hasára tette.

– Nemsokára eljön az idő. El sem tudod képzelni, mennyire izgatott vagyok, hogy találkozhatok a fiammal.

Camila a teraszról figyelte, és most először nem látta a férjét.

Láttam egy színészt.

Emlékezett a virágokra, a könyvekre, a fahéjas kávékra és a diagnózis utáni könnyekre. Minden köré épült.

Mauricio nem jegyezte meg a szerelmi ízlését.

Tanulmányoztam.

Három húszkor pontosan az történt, amire Camila számított.

Mauricio felemelte a poharát.

–Szeretnék mindenki előtt megígérni valamit. Amikor megszületik a baba, DNS-tesztet akarok csinálni.

Több vendég is meglepetten nézett rá.

„Nem bizalmatlanságból teszem” – tisztázta. „Emlékként szeretném megőrizni, hogy a fiunk tudja, hogy az apja a kezdetektől fogva büszke volt rá.”

Valaki mormolta:

-Milyen gyönyörű.

Camila dühöt érzett.

Micsoda tökéletes terv.

A teszt bebizonyítaná, hogy Mauricio nem az apa. A módosított aktában az állna, hogy a kezelés kudarcot vallott. Aztán jönne a színlelt meglepetés, a vádaskodások, és végül az ultimátum: adj pénzt és a házat, vagy elárulom, hogy megcsaltál, és egy másik férfitól szültél gyereket.

Kamilla felállt.

– Mivel tesztekről beszélünk, szeretnék én is megosztani valamit.

Mauricio ránézett.

– Cami, ülj le. Nem kell erőlködnöd.

Felvett egy mappát.

– Négy évig azt hittem, hogy Mauricio az egyetlen férfi, aki valaha is szeretett anélkül, hogy törődött volna a vagyonommal. Azt hittem, véletlenül találkoztunk. Azt hittem, velem sírt, amikor megtudtuk, hogy természetes úton nem lehet gyermekünk.

Mauricio mosolya eltűnt.

-Mit csinálsz?

— Az igazat kimondva.

Camila kinyitotta a mappát.

– A második kezelésünk működött. De Mauricio fizetett azért, hogy a mintáját egy donortól származó genetikai anyaggal helyettesítsék a beleegyezésem nélkül.

Mormogás futott végig az udvaron.

„Ez hazugság” – mondta.

Camila felvett néhány papírlapot.

– Itt vannak az áthelyezések egy nővérhez, egy embriológushoz és egy donorhoz. Vannak üzenetek a születés utáni dokumentáció frissítéséről is.

Mauricio előrelépett.

– Terhes vagy. Nem gondolkodsz tisztán.

Hormonok.

Újra.

Camila a tekintetét fogta.

– Azt akartad, hogy úgy tűnjön, mintha a kezelés kudarcot vallott volna, és természetes úton estem teherbe. Aztán DNS-tesztet követelsz, úgy teszel, mintha hűtlenséget fedeznél fel, és azzal fenyegetsz, hogy tönkreteszed a hírnevemet. Cserébe pénzt és a nagymamám házát akarod követelni.

Mauricio anyja felkelt.

– Fiam, mondd, hogy ez nem igaz.

Kinyitotta a száját, de nem válaszolt.

Aztán megjelent Laura Medina, a klinika ápolónője.

Sápadt volt az arca.

– Így van. Elfogadtam a pénzt.

Mauricio visszavonult.

– Mit csinálsz itt?

–Azt mondtad, hogy genetikai betegséged van, és meg akarod védeni a babát. Meggyőztem magam, hogy egy családon segítek. Később megértettem, miért is akartad valójában a béranyát.

– Maga bűnöző.

Laura nyelt egyet.

– És tanúskodni fogok.

Camila elővett egy újabb köteg dokumentumot.

– De ez még nem minden. Mauricio több mint egy éven át sikkasztott pénzt a cég ügyfeleitől, ahol dolgozik. A tranzakciók összértéke körülbelül kilencszázezer peso volt. Ennek a pénznek egy részét a klinikai csalás finanszírozására fordították.