– Emlékszem a hívásodra – vallotta be végül. – Sergio azt mondta, kórházban vagy.
Clara hideg ürességet érzett a gyomrában.
– És mégis aláírtad?
– Azt hittem, csak múló dolog. Azt hittem, visszamész a nővéredhez, és igénybe veszed az állami egészségügyi ellátást. Elváltunk.
–Nem voltunk elszakadva egymástól. Csak abbahagytad a hazajárást.
Az árnyalat nagyobb súllyal esett át, mint bármely szám.
Négy éve voltak házasok. Álvaro eleinte nem volt távolságtartó. Amikor Clarának későn vége lett, harapnivalókkal várta meg a klinika előtt, megtanult úgy kávét főzni, ahogy Clara szereti, és ragaszkodott hozzá, hogy vasárnaponként Clara anyjánál töltse Alcalá de Henaresben, annak ellenére, hogy a dugók megőrjítették.
A változás nem egyik napról a másikra történt. Először egy üzleti bővítéssel, majd egy újabbal, majd a hajnali órákig elnyúló megbeszélésekkel járt. Álvaro az életet a lebonyolított tranzakciók alapján kezdte mérni. Ha Clara vacsorát kért együtt, virágot küldött. Ha panaszkodott, hogy tíz napja nem aludt otthon, lefoglalt egy hétvégét, csak hogy később lemondja. Ha Clara azt mondta, hogy magányos, megoldásokkal válaszolt: jobb autó, megfizethetőbb bankszámla, valaki, aki kitakarítja a lakást.
Összekevertem a gondoskodást a finanszírozással.
Clara túl sokáig tartotta beismerni, hogy egy kényelemmel teli ház is lehet üres.
„Nem azért jöttem ide, hogy elpusztítsalak” – mondta. „És nem azért sem, hogy visszahódítsalak. Azt akarom, hogy a válás megtörténjen.”
Álvaro felnézett.
Úgy tűnt, ez jobban meglepte, mint a mappák.
– Mindezek után még mindig válni akarsz?
– Pontosan mindezek után.
Clara számtalan éjszakán át gyakorolt nyugalommal magyarázta, hogy nem fogja Albát eszközként használni egy olyan házasság újjáépítésére, amely már a születése előtt szétesett. Új megállapodást, a felmerült költségek megtérítését, apasági tesztet, és ha az eredmény pozitív, egy fokozatos, a lányukra összpontosító kapcsolati tervet akart.
„Időhúzás nélkül” – tette hozzá. „Anélkül, hogy bármikor felbukkannál, amikor csak kedved tartja. Anélkül, hogy pénzt használnál fel arra, hogy döntéseket hozz felettem.”
Álvaro lassan bólintott.
-RENDBEN.
Tamás kinyitotta a száját.
– Álvaro, jobb lenne, ha először felmérnénk…
– Rendben mondtam.
Az ülést 50 percre felfüggesztették.
Clara egy kis szobában töltötte ezt az időt, Albát szoptatta egy ablaknál, ahonnan a Castellana forgalmára nyílt kilátás, amely apró vonalakra redukálódott. Inés jegyzeteket nézegetett mellette.
– Mehetünk – mondta neki. – Senki sem kényszeríthet arra, hogy ma befejezd ezt.
Klára a lányára nézett.
Alba csukott szemmel tartotta az egyik kezét a mellkasára.
– Nem akarok újra bemenni abba a szobába.
Mire visszatértek, az asztal másik oldalán megváltozott a hozzáállás.
Tomás már nem egy gyors megállapodásról beszélt. Azt javasolta, hogy vonják vissza a tervezetet, indítsák meg az apasági megállapítási eljárást, és ideiglenesen állapítsák meg a gyermektartásdíjat Alba kiadásaira anélkül, hogy azt azonnali látogatásoktól tennék függővé. Inés azt is követelte, hogy a „kölcsönös elhagyás” kifejezést távolítsák el a szövegből, és hogy a terhesség alatt lezárt számlákról egyértelmű listát tüntessenek fel.
Álvaro egyetértett.
Aztán megkért, hogy beszélhessen Clarával néhány percig.
Inés a szoba hátsó részében maradt.
Álvaro az ablakhoz lépett. Néhány másodpercig csak az autók távoli moraja hallatszott.
-Nem tudom, mit mondjak.
– Akkor ne mondj semmi olyat, amit nem tudsz teljesíteni.
– Részes akarok lenni az életében.
Clara Albára nézett.
– Ez nem dönthető el egy mondatban.
-Tudom.
– Nem. Még nem tudod.
Összeszorította az ajkait.
– Akkor majd megtanulom.
Egy évvel korábban Clara bármit megadott volna, hogy hallhassa tőle egy ilyen mondatot. Most csak fáradtságot érzett.
– Ne csináld meg helyettem.
-Nem.
– Még csak azért sem, hogy jobban érezd magad.
– Neki.
Clara nem válaszolt. Még nem bízott a szavaiban, de azon a napon nem kellett eldöntenie, hogy ki lesz Álvaro öt év múlva. Csak Albát kellett megvédenie az elkövetkező hetekben.
Az apasági tesztet 8 nappal később egy akkreditált madridi laboratóriumban végezték el.
Az eredmény meggyőző volt.
Álvaro volt az apa.
Amikor megkapta a jelentést, nem hívta fel azonnal Clarát. Egy rövid üzenetet küldött: „Amikor úgy gondolod, hogy Albának a legjobb, elérhető leszek.”
Clarának 2 órába telt válaszolni.
„Beszélj Inéssel. Rövid megbeszélésekkel kezdünk.”
Az első találkozóra egy Családi Találkozóhelyen került sor, egy szakember jelenlétében. Álvaro 20 perccel korábban érkezett.
Öltöny volt rajta, de levette a nyakkendőjét. Egy hatalmas táskát cipelt egy gyerekboltból.
Klára ránézett.
— Mi van ott?
– Nem igazán tudom. Túl sok mindent vettem.
– Nincs szükséged túl sok mindenre.
A táskát a földön hagyta.
-RENDBEN.
Alba majdnem 5 hónapos volt. Az első 15 percben anyja testének közelében maradt, és a csecsemők óvatos komolyságával figyelte Álvarót. A fiú nem próbálta meg felemelni. Leült egy szőnyegre körülbelül 2 méterre tőle, és csörgőt kezdett rázogatni.
Alba nem törődött a csörgéssel.
Aztán tüsszentett.
Álvaro elmosolyodott.
Megint tüsszentett.
És akkor ő is elmosolyodott.
Egy apró mosoly volt, mély jelentés nélkül, de Álvaro mozdulatlan maradt, mintha valaki valami törékenyet adott volna neki.
Klára meglátta őt, és furcsa fájdalmat érzett.
Nem szerelem volt ez számára.
Sem a megbocsátás.
Az a bizonyosság volt, hogy a lánya talán megismerheti apja egy olyan változatát, amilyet Clara soha nem ismert.
A látogatások folytatódtak.
