– És nem akarom, hogy megkérdezés nélkül hirdess nekem egy állást.

Alejandro bólintott.

Már majdnem megcsinálta.

A befektetés lehetővé tette számukra, hogy visszafizessék a béreket és megjavítsák a berendezéseket. Mauricio a panaszok áttekintése után elbocsátotta Rodrigót, és Elenát nevezte ki a konyha élére.

Teresa beleegyezett, hogy tanácsadóként kidolgoz egy menüt, a szerződést pedig egy általa választott ügyvéd vizsgálja felül.

Megtartotta a jegyzetfüzeteit és kézben tartotta a kutatásait.

Először tűnt lehetségesnek az együttműködés a múlt megismétlése nélkül.

Ezután Alejandro kérte, hogy tekinthessék át a régi alap iratait, amely a cégén keresztül finanszírozott kulturális projekteket.

Az asszisztense talált egy mappát.

Benne volt Teresa kutatása.

Valamint egy általa aláírt felmondási végzés.

Alejandro többször is elolvasta a saját aláírását.

Minden olyan projektet kizárt, amely nem ígért azonnali kereskedelmi eredményeket.

Az exfelesége is közéjük tartozott.

Felhívta és találkozni kért. Ezúttal a dokumentumokat is elhozta.

Terézia csendben vizsgálgatta őket.

– Ez volt a lehetőségem az újrakezdésre – mondta végül.

– Nem tudtam, hogy a te projekted is köztük van.

Felnézett.

– Nem néztél oda.

Alejandro nem válaszolt.

– Amikor elmentél, azt hittem, legalább megtarthatom az állásomat. Aztán eltűnt a finanszírozás, és azt mondták, hogy ez üzleti döntés volt.

Teresa becsukta a mappát.

– El kell távolodnom tőled.

Pénzt akart ajánlani, feléleszteni a projektet, valami hatalmasat ígérni.

Megállt.

-Értem.

– Nem. Még nem. De ezt tiszteletben tarthatod.

Terézia felfüggesztette az együttműködést.

Két nappal később behívta egy coyoacáni kávézóba.

Alejandro abban a hitben érkezett, hogy az étteremről fognak beszélni.

Egy boríték volt a kezében.

– Van valami, amit tizenöt évvel ezelőtt tudnod kellett volna.

Mutatott neki egy fényképet.

Egy tizenéves lány ült egy zongora előtt, és oldalra mosolygott.

Sándor felismerte a saját szemét.

– Luciának hívják – mondta Teresa –. Ő a lányod.

A kávézóból kiszűrődő zaj mintha elhalkult volna.

– A lányom?

– Nem sokkal azután tudtam meg, hogy terhes vagyok, miután elmentél. Ezért próbáltalak megtalálni.

Úgy érezte, hogy a lábai megroggyannak alatta, pedig ült.

Teresa e-mailek másolatait és egy visszaküldött levelet tett az asztalra.

–Annyi próbálkozás után abbahagytam a keresésedet. Nem akartam felkelteni a várakozást telefonon.

Alejandro a fényképre nézett.

Tizenötödik születésnap. Első szavak. Láz. Kérdések, amelyekre valaki másnak kellett kitalálnia a válaszokat.

– Tudja ő, hogy ki vagyok?

– Mindig tudta a neved. Ezen a héten látott egy interjút veled, és tudni akarta, hogy találkozhatna-e veled.

Terézia mély lélegzetet vett.

–Ne ígérj neki semmit, hogy jobban érezd magad ma délután. Ha belépsz az életébe, akkor is meg kell jelenned, ha kínos.

Alejandro bólintott, és anélkül sírt, hogy megpróbálta volna leplezni.

Lucía beleegyezett, hogy elmehessek az előadására.

Negyven perccel korábban érkezett, és hátul ült. Kikapcsolta a telefonját.

Amikor a lány játszani kezdett, felismert egy darabot, amit már sokszor előadott a Portales tanszéken.

Teresa tanította meg neki azt a zenét hallgatni. Egy tanár és éveknyi gyakorlás tette a többit.

Amikor vége lett, Lucia odalépett hozzá a hallban.

– Miért nem jöttél korábban?

Alejandro gyáva késztetést érzett, hogy elmagyarázza, hogy nem tudja.

Teresára nézett, majd a lányára.

– Mert úgy mentem el, hogy lehetetlen volt velem beszélni. Nem a te hibád volt, és nem is az édesanyádé.

Lucia a tekintetét fogva tartotta.

– Nem akarok autót, ha betöltöm a tizennyolcat. Tudni akarom, hogy felveszed-e a telefont, ha hívlak.

-Igen.

– Be kell majd bizonyítanod.

Bólintott.

Nem próbálta meg megölelni.

Még aznap este Elena sürgős hírekkel telefonált.

Rodrigo részt vett egy gasztronómiai fesztiválon egy “Nagymamám receptjei” című menüvel.

Az ételek illettek ahhoz a munkához, amit Teresa készített az étterem számára.

Még a történetek is ugyanazok voltak.

Az egyik Doña Socorróé volt, egy pueblai szakácsnőé, aki megosztotta családja vakond verzióját és gyermekkori emlékeit.

Rodrigo azt állította, hogy a nő a nagymamája volt.

Teresa végighallgatta az interjút, és becsukta a szemét.

–Három évvel ezelőtt meghalt. Megkért, hogy az unokáit is vegyem fel a könyvbe.

A mellette ülő Lucía kinyitotta a számítógépet.

– Akkor hívjuk fel őket.

Ezúttal Teresa kért segítséget Alejandrótól.

–Vissza kell szereznem az étterem iratait, és jogi tanácsot kell kérnem. Semmi fenyegetés, semmi hallgatásvásárlás.

-RENDBEN.

Eredeti jegyzetfüzeteket, hivatalos felvételeket és e-maileket gyűjtöttek össze, amelyeket Teresa ottani munkába állása előtt küldtek.

Elena emlékezett rá, hogy látta Rodrigót használni a számítógépet, amelyen a projekt egy példánya volt tárolva.

Mauricio megőrizte a csapat nyilvántartását és az iroda folyosójának képeit. Ezek segítségével dokumentálhatta, hogy a szakács munkaidőn kívül is belépett az irodába, és eltávolíthatta az iratokat.

De a legárulkodóbb bizonyíték a fesztivál brosúrájában jelent meg.

Rodrigo egy egész bekezdést lemásolt, beleértve egy összekevert dátumot is, amit Teresa kijavított, miután beszélt a családdal.

A szervezők a rendezvény előtt megkapták a dokumentumot.

Rodrigo jelöltségét felfüggesztették, és az érintett felekkel felülvizsgálatot hívtak össze. Nyilvánosan tiltakozott, és követelte, hogy Teresa bizonyítsa be vádjait a már meghívott újságírók előtt.

Teresa beleegyezett, hogy beszéljen, ügyvédje és Doña Socorro unokái kíséretében.

Alejandro a közönség között maradt.

Rodrigo mutogatni kezdett rá.

– Ez a nő régen mosogatott a konyhámban. Most azt állítja, hogy elloptam tőle az élete munkáját.