A nő így szólt: „Szükségem van egy helyre, ahol meghúzhatom magam…” A férfi erre csak ennyit felelt: „Nekem meg egy feleségre, aki fiút szül nekem.”

– Mert elszöktél – mondta Julian. – Most visszajössz velem, és azt fogjuk mondani, hogy ez a gyerek az enyém.

Máté közbelépett.

– Sehova sem megy.

– Egy férjezett asszonyt rejtegetsz – vágott vissza Don Aurelio. – Ha Julián feljelenti a házasságtörést, elveszíted a tanyát, sőt talán a szabadságodat is.

– Akkor elveszítem mindkettőt.

Clara Mateóra nézett. Hangjában semmi dráma nem volt, csak elszántság.

Julian leszállt a lováról és kinyújtotta a kezét.

– Gyere, Klára. Elfelejthetem ezt a szégyent, ha engedelmeskedsz.

– Nincs elég föld Coahuilában ahhoz, hogy visszajöjjek hozzád.

Julian előrelépett, de Mateo megállította, és megragadta a karját. Julian testvére előrántott egy kést. Don Aurelio közéjük lépett, mielőtt a vér elérte volna a teraszt.

– Elég! Ezt majd a városi bíró eldönti.

Julian túl könnyen elfogadta.

A meghallgatást hétfőre tűzték ki. Don Aurelio ez alatt a három nap alatt a haciendában maradt, hogy elkerülje a konfliktust. Jelenléte elviselhetetlenné tette a házat. Úgy figyelte Clarát, mintha minden tárgy, amihez hozzáért, beszennyeződött volna.

Szombaton, vacsora közben végre megszólalt.

– A fiam bármelyik rendes lányt választhatott volna.

Klára letette a kanalat.

Vajon egy nő megszűnik tisztességes lenni, mert túlélte erőszakos férjét?

– Egy tiszteletreméltó asszony nem érkezik egyedül egy özvegyember házába.

–Megverve, hajléktalanul és halálosan megfenyegetve érkeztem.

– És 8 héttel később már a gyerekét várod.

Mateo a tenyerével az asztalra csapott.

– Soha többé ne beszélj így vele.

– Megpróbállak megmenteni.

„Megpróbálja megmenteni egy családnevet, és feláldozza a nőt, akit szeretek.”

Mateo most először mondta ki ezeket a szavakat. Clara felnézett. Még ő is meglepettnek tűnt, de nem hátrált meg.

Don Aurelio felállt az asztaltól.

Azon az estén Clara megtalálta Mateót a folyosón.

– Mindent elveszíthetsz miattam.

– A tanya visszaszerezhető.

– Nem az apád.

–Apám inkább hitt egy bántalmazónak, mintsem hogy rád hallgatott volna.

Klára összekulcsolta a kezét.

„Amikor ideérkeztem, beleegyeztem, hogy feleségül veszlek, mert féltem. Ez nem volt tisztességes döntés.”

Máté elsápadt.

„Ha el akarsz menni, segítek. A pénz, amit kerestél, a tiéd. Ügyvédet is szerzek neked és a gyereknek.”

– Hadd fejezzem be. Először csak kényszerből maradtam. Most elmehetnék, de nem teszem, mert téged választalak.

Mateo kinyújtotta felé a nyitott kezét. Clara rátette a sajátját.

– Akkor együtt nézünk szembe ezzel.

Vasárnap Clara átnézte a házasság érvénytelenítéséről szóló okiratot. Emlékezett rá, hogy a bírósági jegyző, Leandro Ríos, Julián unokatestvére volt. Továbbá, a feltételezetten távol lévő tanú Doña Inés volt, a házasságából származó egykori szakácsnője. Clara két órán át látta tanúskodni.

Mateo San Bartolóba lovagolt, hogy megkeresse, de egyedül tért vissza.

—Doña Inés 5 napja eltűnt. Zárva van a háza.

Clara érezte, hogy a félelem visszatér.

Másnap reggel zsúfolásig megtelt a városháza. Julián elhíresztelte, hogy Clara törvénytelen gyermeket vár, és sokan eljöttek, hogy lássák a megaláztatását. A bíró mindkét dokumentumot áttekintette.

„A házasság érvénytelenítése érvényesnek tűnik” – jelentette ki. „Amíg a nyomozás folyamatban van, a nőnek vissza kell térnie a házastársi otthonba.”

Julián felállt.

– Jótállok érte.

– Nem – mondta Klára.

A bíró elrendelte a végrehajtónak, hogy kísérje el. Mateo tiltakozott, de Don Aurelio megragadta a vállát.

Aztán kinyílt az ajtó.

Doña Inés botra támaszkodva lépett be, arca zúzódásokkal borított. Mögötte megjelent a pap, aki Clarát és Mateót összeházasította.

Az idős asszony feltartott egy vérfoltos jegyzetfüzetet.

– Julián bezárt, hogy ne beszélhessek. De a hamisított dokumentum nem a legrosszabb bűne. Íme a megvert nők nevei, és azok a kifizetések, amelyeket a panaszaik ejtéséért fizetett.

3. RÉSZ
A szobában uralkodó morajlás üvöltéssé erősödött. Julián megpróbálta elérni Doña Inést, de az intéző útját állta. Julián testvére az ajtó felé indult; két városi őr elállta a kijáratot.

A bíró csendet követelt.

– Doña Inés, be tudja bizonyítani, amit állít?

– Kilenc évig dolgoztam a Ríos-házban. Láttam, ahogy Julián megverte Clarát, elégette a leveleit, és napokra bezárta. Azt is láttam, ahogy más nők pénzt vagy igazságot követeltek.

Julian felemelte a hangját.

– Ő egy neheztelő szobalány.

Doña Inés kinyitotta a jegyzetfüzetet. Dátumok, összegek és nevek voltak benne. Julián azért tartotta számon a vesztegetéseit, mert még a saját családjában sem bízott. Orvosokat fizetett azért, hogy balesetként minősítsék a sérüléseket, rendőröket, hogy figyelmen kívül hagyják a panaszokat, Leandro Ríost pedig azért, hogy meghamisítsa a szerződés érvénytelenítését.

„Ezt az asztalán találtam, amikor megtudtam, hogy Clarát keresi” – magyarázta Doña Inés. „Oda akartam adni a bírónak, de Julián megtudta. A testvére elvitt egy városon kívüli raktárba.”

„Hogy szökött meg?” – kérdezte a bíró.

A pap előrelépett.

– Egy ételt cipelő fiú meghallotta a sikolyait, és engem keresett. Amikor megérkeztem, az ajtó kívülről zárva volt. Ezt is megtaláltam.

Megmutatta egy táviratot, amelyet Leandro Ríos küldött Juliánnak.

Az üzenet megerősítette, hogy a feltételezett érvénytelenítési nyilatkozat a tárgyalás előtt elkészül, és Don Aurelio kap belőle egy másolatot, hogy Mateót ellenállás nélkül átadhassa Clarának.

Minden szem Mateo apjára szegeződött.

Don Aurelio mintha megöregedett volna azokban a percekben.