Sebastian végignézett a rendetlenségen. Aztán fogott egy szalvétát, és átnyújtotta a fiúnak.
„Semmi baj.” Az asztalterítő nem volt túl jó véleménnyel magáról.
Mariana hangosan felnevetett, Sebastian pedig csatlakozott az övéhez.
Idővel a társadalom már nem nevezte szörnyetegnek. Megértette, hogy egy sebesült férfi nem veszélyes teremtmény, és egy tehetséges nő nem egy sikertelen vénlány.
A világ ketrecet épített köréjük: a férfit a félelem, a nőt pedig a kötelezettségek mögé zárta. De az ajtó sosem volt bezárva.
Csak meg kellett találniuk egymást, hogy együtt haladjanak előre.
