Percekkel később négyszemközt kért beszélni Renatával, Teresával, Arturoval és Elenával egy kis szobában a második emeleten. Daniela kint akart maradni, de Mauricio egyértelmű volt:

– Azt akarom, hogy itt legyél. Túl sokáig tettek láthatatlanná.

Renata mosolyogva lépett be, még mindig meg volt győződve arról, hogy valami romantikus meglepetésről van szó.

– Mi a baj, drágám?

Mauricio az asztalon hagyta a telefonját.

– Szeretném, ha elmagyaráznád nekem ezeket az üzeneteket.

Renata arcáról eltűnt a szín.

Teresa felvette a készüléket, és olvasni kezdett. Arturo áthajolt a válla fölött.

– Csak viccek – mondta Renata túl gyorsan. – Buta beszélgetések a barátokkal.

Elena megszólalt az ajtóból:

– Az is vicc, hogy az esküvő előtt ügyvéddel konzultáltatok?

Renátának elakadt a szava.

Mauricio mély lélegzetet vett.

– Azért jöttél hozzám feleségül, mert szeretsz, vagy azért, mert a családom része akartál lenni?

– Hát persze, hogy szeretlek!

– Akkor mondd el, miért írtad, hogy hat hónap elég lenne a pozíciód biztosításához.

Renata a szüleire nézett segítségért. Teresa elsápadt.

Artúr megkérdezte:

— Honnan szerezted mindezt?

– Ez aggaszt téged, apa? – kérdezte Daniela most először.

Mindenki felé fordult.

Renata azonnal rámutatott.

–Ő volt az! Daniela gyerekkorom óta gyűlöl engem! Valószínűleg az egészet kitalálta.

Mauricio fogta a telefonját, megnyitott egy csatolt hangfájlt, és letette az asztalra.

Renata hangja betöltötte a szobát:

„Először az esküvő, aztán a papírmunka. Mauricio azt teszi, amit én akarok. Aztán meglátjuk, mennyire előnyös számomra, ha házasságban maradok.”

A csend kegyetlen volt.

Mauricio eltette a telefonját.

–Most azonnal beszélek a családom ügyvédjével. Aztán lemegyek abba a szobába, mert nem fogok folyton egy hazugságot ünnepelni.

Renáta hirtelen felállt.

– Ne merészeld!

Mauricio kinyitotta az ajtót.

– Már mertem megházasodni anélkül, hogy tudtam volna az igazságot. Nem fogom ugyanazt a hibát kétszer elkövetni.

És ahogy elindult lefelé a lépcsőn a kétszáz vendég felé, akik még mindig egy tökéletes párt koccintottak, Daniela tudta, hogy az este már csak másodpercekre van a kirobbanástól.

De ami még ezután derült ki, az sokkal rosszabb volt.

3. RÉSZ

Amikor Mauricio megjelent a színpad mellett, a mariachi éppen befejezett egy dalt, és a ceremóniamester már a poharát emelve jelentette be a pohárköszöntőket.

– Mielőtt folytatnánk, muszáj mondanom valamit – kérte Mauricio.

Renata mosolya megfeszült.

A vendégek fokozatosan elcsendesedtek. Teresa és Arturo érkeztek mögötte, arcukat eltorzította a rémület. Elena a fia mellett állt. Daniela egy oszlop mellett maradt, sem elrejtőzni, sem látványosságot csinálni nem állt szándékában.

Mauricio átvette a mikrofont.

–Néhány órával ezelőtt megígértem, hogy bizalomra épülő életet fogok építeni. Most jöttem rá, hogy ez a bizalom nem létezett.

A morajlás végigfutott a szobán.

Renáta közeledett.

– Mauricio, kérlek, ne csináld ezt itt.

– Itt adjuk le a szavazatainkat. Itt is elmondom az igazat.

Nem olvasta el az összes üzenetet. Nem volt rá szükség. Elmagyarázta, hogy bizonyítékokat kapott arra, hogy Renata anyagi haszonszerzés céljából tervezte a házasságot, hogy az esküvő előtt ügyvéddel konzultált, és hogy könnyen manipulálható személyként emlegette őt.

Renáta sírni kezdett.

„Az egész csak vicc volt! Ideges voltam! Mindannyian hülyeségeket beszélünk a barátainkkal!”

Elena néhány másodpercre átvette a mikrofont.

—Az ügyvéd megerősítette, hogy a konzultáció megtörtént, és hogy elkészült a kereset tervezete. Ez nem kizárólag üzeneteken alapul.

Renata arca elkomorult.

Mauricio folytatta:

„Holnap megindítom a megfelelő jogi eljárást a házasság felbontására. Számomra vége ennek a bulinak.”

– Ne! – kiáltotta Renata. – Nem teheted tönkre az életemet miatta!

Az ujja egyenesen Danielára mutatott.

„Mindig féltékeny volt rám. Gyerekkora óta azt akarta, ami az enyém. Valószínűleg manipulálta az anyádat. Valószínűleg ő tervezte meg az egészet.”

Daniela furcsát érzett: most először nem félt attól, hogy nem fognak hinni neki.

Néhány lépést tett előre.

– Nem én küldtem azokat az üzeneteket. Nem mentem ügyvédhez. Nem írtam, hogy a férjedet könnyű volt irányítani.

Renata zihált.

– De tönkre akartad tenni az esküvőmet!

– Nem. Azért jöttem, mert még mindig reméltem, hogy úgy bánnak majd velem, mint a húgoddal.

A kifejezés még a mormogást is elnémította.

Daniela Teresára nézett.

„A konyha mellé ültettek, hogy ne látszódjak a fotókon. És kevesebb mint egy órája hallottam Renatától, hogy azért fogadtatok örökbe, hogy javítsatok a cég imázsán.”

Arturo lehunyta a szemét.

Ez a gesztus elég volt.

– Apa… mondd, hogy ez nem igaz.

Terézia elkezdte rázni a fejét.

– Nem egészen így volt. Nem egészen.

– Akkor magyarázd el, hogyan történt.

Arturo vett egy mély lélegzetet. Néhány másodpercig úgy tűnt, olyan választ keres, ami mindenkit megvéd. Végül a válla megroggyant.

Huszonnégy évvel ezelőtt a család építőipari cége válságban volt. Egy helyi híradás diszkriminatív felvételi gyakorlattal és zárt, elitista kultúra fenntartásával vádolta a céget. Teresa akkoriban egy gyermekalapítványnál dolgozott, és találkozott Danielával, egy afro-mexikói lánnyal a Costa Chica Guerrero régiójából, akinek az édesanyja meghalt, és akinek a családi hálózata nem tudott gondoskodni róla.

– Először – mondta Arturo halkan –, azt gondoltuk, hogy az örökbefogadással bebizonyíthatjuk, hogy nem az a család vagyunk, akinek a sajtó állított minket.

Daniela érezte, ahogy a padló mozog.