Sebastian ügyvédje egy újabb dossziét tett az asztalra.

– Igen, szükséges volt. A háztömb egy védett örökségi övezetben található. Valaki megváltoztatta a jelentést, hogy elrejtse.

Rogelio izzadni kezdett.

– Ez egy adminisztratív hiba volt.

„Elena Herrera javára 28 évvel ezelőtt aláírt vételi opciós jegyzőkönyv is eltűnt” – folytatta az ügyvéd. „Ő a pékség jelenlegi tulajdonosának nagymamája.”

Sebastian kinyitotta a dokumentumot. Elena évek óta minden bérleti díj után plusz összeget fizetett, hogy fokozatosan megszerezze az ingatlant. Már csak egy utolsó lépés volt hátra, amelyet soha nem regisztráltak.

„Tudott erről a megállapodásról?” – kérdezte.

Rogelio hallgatott.

„Megtalálta, és úgy döntött, elrejti, mert bonyolította a projektjét” – fejezte be Sebastián. „Kirúgták. A jogi osztály átadja a bizonyítékokat a hatóságoknak.”

Ezután elrendelte a torony felfüggesztését és a kereskedőkkel való gyűlés összehívását.

Azonban még mindig szembe kellett néznie valamivel, ami nehezebb volt, mint bármilyen vállalati tanács: elmondania Marisolnak az igazat.

A határidő utolsó napján érkezett a pékségbe. Marisol formákat és receptkönyveket pakolt dobozokba.

Sebastian ezúttal egyedi készítésű öltönyt viselt. Két jármű várt rá kint.

A lány zavartan nézett rá.

– Kiéi ezek az autók?

Letett egy mappát a pultra.

-Enyém.

-Ki maga?

—Sebastián Montalvo. A Desarrollos del Norte-ot irányító csoport elnöke.

Marisol hátrébb lépett.

– Megvetted ezt a blokkot?

– A cégem tette anélkül, hogy tudtam volna a következményeket.

– De minden este úgy jöttél ide, mintha csak egy átlagos alkalmazott lennél.

– Soha nem állítottam, hogy az lenne.

– Megengedted, hogy elhiggyem.

Sebastian lehajtotta a fejét.

„Először elrejtettem a vezetéknevemet, mert szükségem volt egy helyre, ahol semmim sincs. Aztán féltem, hogy másképp fogsz rám tekinteni.”

Marisol kinyitotta a mappát. Megtalálta benne a kilakoltatás miatti felfüggesztést, a Rogelio elleni nyomozást és a nagymamája által aláírt megállapodás másolatát.

„A projektet lemondták” – magyarázta. „Ráadásul ez a dokumentum bizonyítja, hogy a nagymamád kifizette az ingatlan egy részét. Senki sem tud kilakoltatni.”

– És mit vársz tőlem? Megöleljelek, mert az az ember, aki tönkre akarta tenni az üzletemet, úgy döntött, hogy megmenti?

– Nem én rendeltem el a kilakoltatást.

– De felépítettél egy olyan céget, ahol valaki megteheti, és jó befektetésnek nevezheti.

A szavak megütötték, mert igazak voltak.

– Majd kijavítom.

—Három hét hazugságot nem lehet ügyvédekkel és papírmunkával helyrehozni.

– Az irántad érzett érzelmeim nem voltak hazugságok.

Marisol könnyes szemmel nézett rá.

– Honnan tudhatnám? Minden másnak más neve volt.

Sebastian megpróbált közelebb lépni hozzá, de a lány felemelte a kezét.

-Magamat.

—Marisol…

– Nem akarom, hogy megvedd ezt a pékséget, a problémáimat vagy a hálámat. Ha valóban tiszteletben tartod az érzéseimet, akkor menj el.

Elhagyta a telephelyet.

A következő napokban nem tért vissza, és nem is hívta. Marisol rájött, hogy hiányzik neki a nevetése, a tálcákkal való ügyetlenkedése és az, ahogyan figyelt. De a járművekre és a levélen lévő logóra is emlékezett.

Egy héttel később nyilvános ülést tartottak. A vállalkozók egy újabb üzleti beszédre számítottak, de Sebastian fényképészek nélkül érkezett.

Bejelentette, hogy a projektet törölték, és hogy minden szerződést egy független bizottság fog felülvizsgálni.

„Cégünk ezeket az üzleti vállalkozásokat a földterületen fennálló akadályoknak tekintette” – jelentette ki. „A felelősség az enyém, még akkor is, ha nem írtam alá minden értesítést.”

Egy nő megkérdezte:

– Ezt a cukrásznak csinálod?

Sebastian Marisolra nézett, aki hátul ült.

„Arra kényszerített, hogy lássam a kárt. De azért teszem, mert egyetlen cégnek sem kellene, hogy a tulajdonosa beleszeressen valakibe ahhoz, hogy elkezdjen rendesen viselkedni.”

Ezután átadta a szót az ügyvédnek.

Bemutatta Elena régi szerződését és a 28 év alatt felhalmozott bevételeket. Kiszámolva a további befizetéseket, a kamatokat és a tisztességtelenül magas bérleti díjakat, valami váratlan dologra bukkant:

– A Herrera család nemcsak hogy kifizette a helyiségeket, de az előző cég 11 évnyi bérleti díjat számított fel nekik, miután az ingatlant már át kellett volna adni.

A szomszédok elkezdtek suttogni.

Az ügyvéd átadott Marisolnak egy okiratot.

—Elena sütője jogosan a tiéd. Továbbá, a jogtalanul felszámított összes összeget teljes visszatérítésben kapod meg.

Marisol Sebastiánra nézett. Megértette, hogy nem neki adja az épületet. Megtalálta az igazságot, és feladta, hogy a megmentőjeként mutassa be magát.

A találkozó végén odalépett.

– Betartottam az ígéretemet. A pékség biztonságban van.

-Köszönöm.

– Nem foglak többé zavarni.

Sebastian elsétált, mielőtt a nő válaszolhatott volna.

Azon az éjszakán Marisol kinyitotta a dobozt, amiben a viharban kölcsönadott sálat tartotta.

Most először értette meg, hogy ha a férfi végleg elhagyja, nemcsak a milliárdost veszíti el, aki hazudott neki.

Elveszítené azt a férfit is, aki elmosogatta a tálcáit, meghallgatta a történeteit, és melegségre lelt a régi sütője mellett.

3. RÉSZ

Sebastian megváltoztatta a teljes vállalatának szabályzatát. Felfüggesztett négy, szabálytalanságokat feltáró fejlesztést, kötelező közösségi felülvizsgálatokat vezetett be, és elbocsátotta a jelentéseket hamisító vezetőket.

A döntések milliókba kerültek neki, és két partner lemondásához vezettek.

Nem kereste Marisol nyomát, hogy elmondhassa neki.

Egy hónappal később látott egy televíziós interjút. A műsorvezető megkérdezte, hogy a felújítások a megítélésének javítására irányuló stratégia-e.